Hölgyeim és uraim: íme a cseresznyevirágok!
Semmi sem izgatja fel úgy a japánokat, mint a cseresznyevirág. A cseresznyeszirmokra az itteniek olyannyira büszkék, hogy egyszerűen képtelenek a széles mosolyon kívül bármilyen más reakciót produkálni az „o-hanami” varázsszóra.
Habár az o-hanami leginkább egy karácsonyi dal sorára hasonlít (mondjuk „ó hanamiiii, ó hanamiiii, oly kedves minden ááá-gaaaad”, a helyes fordítás inkább az „ó, virágnézés” lenne. Ez az az időszak az évben, amikor az összes japán időt szakít arra, hogy piknikeljen egy kicsit a rószaszín virágokkal telehintett cseresznyefák alatt.
Be kell vallanom, hogy varázsuk alatt nagyon nehéz nem olyannak látni a világot, ahogy Frank Sinatra tette: rózsaszín szemüvegen át.
Az o-hanami tavaszi őrület, de a cseresznyevirág-mánia az egész évre kiható jelenség. Szomszédom Szakurának nevezte el kislányát (isten ments, hogy a szirmokról a liliomtiprásra gondoljon valaki), de vásárolhatsz szakura chips névre hallgató burgonyaszirmot – egész télen, ráadásul egyszer a Szakura utcában laktam. Nem csoda, ha Japánban a legkapósabbak a rózsaszín termékek.
Az o-hanami valószínűleg rajta van a tíz legjobb japán dolog listáján, a sörautomaták és a hőforrásokban végzett rituális fürdőzés között.
Minden tavasszal a cseresznyefák a legmelegebb régiókban kezdik kibontani elsőként szirmaikat. Általában a déli szigeteken kezdik. Ha jobban odafigyelsz, még az NHK bemondóját is meghallod, aki hivatalos közleményben tudatja: „Kint vannak! Útban Tokió felé!”
Ezt rózsaszín virágszirom-roham követi a szigeteken, megyéről megyére, ahogy a bimbók lassan megnyílnak. A helyiek rózsaszín szőnyegeket gurítanak elő és türelmetlenül várják, hogy városukba érkezzenek a cseresznyevirágok. A meteorológiai intézet gondosan követi a szirmok vándorlását, mintha csak egy hagoymányos időjárási frontról lenne szó. Valószínűleg színes GPS-t is használnak.
Rengeteg időt fordítanak a meteorológusok és általában a japán népek a virágzás kezdete időpontjának megjósolására.
Ahogy az őszi levélsárgulást, ezt sem lehet halálpontosan előrejelezni. Ezért aztán minden évben őrületes tervezésbe fognak a japánok, hogy a lehető legoptimálisabb időszakra tegyék a virágnézést.
Ahányan találgatják a pontos dátumot, kész csoda, hogy nem lehet rá fogadni.
Ekkora örömet okoznak a cseresznyefák a japán szigetvilágban, okosabb lenne, ha szerencsefáknak hívnák őket. Ugyan mi másnak van akkora hatalma a cseresznyevirágon kívül, hogy ily sokféle lelket emelgessen a látványával?
Legyünk őszinték: a cseresznyevirág a legjobb dolog a Beatles óta. Úgy szokták köszönteni őket, mint egy rendesebb turnén a zenekart: „Hölgyeim és uraim, élőben a Budokanban, a Cseresznyevirágok!”.
Két hónapon keresztül az apró rügyek bámészkodók tömegei előtt bontják ki szirmaikat. Ilyen figyelmet tapasztalva még a szirmok is elpirulnak. A népszerűségüket látva előbb-utóbb valahol felkérik majd őket, hogy nyomják kezüket-lábukat egy doboz friss betonba.
Az emberek napokat állnak sorban, hogy egy pillantást vessenek rájuk, együtt énekelnek, táncolnak és isznak, néha pedig együtt ájulnak el és alszanak velük.
A női rajongók világos rózsaszín rúzst kennek maguknak, támogatásképp. A férfiak a földre hullanak. (Rendben, te tudsz jobb szinonímát a „seggrészegre isszák magukat”-nál? Egyébként feltehetően a Beatles-koncerteken tomboló lányok sem voltak színjózanok.)
De ahogy akármelyik japán mondaná neked: akármelyik virág szépségének a titka az, hogy múlandó. A cseresznyevirágok pontosan tudják ezt.
Anyukájuk (tudod, Természet Anyánk) rigolyái miatt a szirmoknak tilos egész évben előadást tartani. Természet asszonyság (aki láthatóan szingli) mindössze kéthónapos turnét engedélyez a szirmoknak minden évben. A virágok idén is Hokkaidón fejezik be a szereplést, valamikor májusban.
Akárhol is jársz a szigeteken ebben az évben, próbáld meg nem kihagyni a Cseresznyevirágok 2008-as Országos Turnéját.
Amy Chavez