Helyt állt a magyar válogatott az IKO3 Eb-n

Az IKO3 magyar szekciójának megalakulása óta az egyik legnagyobb nemzetközi sikert könyvelheti a shihan Borza József által vezetett Oyama Kyokushin Hungary szervezet.

A két WKO fighterrel (Hacskó László, Orehovszki Csaba) kiegészült csapat a tőle telhető maximálisat nyújtotta az I. Matsushima kupa névre keresztelt nyílt Európa-bajnokságon.

A mezőny rendkívül keménynek volt mondható, hiszen nem csak Európából, hanem több más kontinensről is képviseltették magukat a versenyzők. A legerősebb csapat szinte természetszerűleg az orosz válogtott volt, de szinte teljes csapattal jelen volt Irán és Kazahsztán is.

Ez alkalommal a szerencse is a magyar csapat mellé szegődött, hiszen a női mezőnyben Simon Anikó és Herczeg Lilla, férfi 90 kg-ban pedig Orehovszki Csaba is erőnyerőként várta a negyeddöntőket. Sajnos a későbbiekben két női versenyzőnknek búcsúznia kellett a további küzdelmektől, de mindketten 9 perces csatában, a harcot végig fel nem adva maradtak alul ellenfeleikkel szemben.

Férfi 70 kg-ban a fiatal Kéri Zsolt nem túl nagy szerencséjére a múlt évi második helyezett kazah versenyzőt fogta ki első mérkőzésén és chudan tsuki ippon vereséget szenvedett. Nem úgy a másik nagy tehetség, Ifj. Gyarmati Imre, aki a könnyűsúly alsó ágáról megállíthatatlanul menetelt a fináléba úgy, hogy minden taktikai utasítást hideg fejjel betartva az elődöntőben awazate ipponnal (gyomor ko) verte az oroszok egyik legjobb versenyzőjét.

A döntőben viszont az a kazah fiú várta, aki Kérit búcsúztatta még a selejtezők során. A kazah fighter a döntőbe jutásért szintén orossszal mérkőzött, akit az Eb. legnagyobb fej ko-jával vert (jodan mawashi geri ippon). Az orosz versenyzőt hosszú percekig élesztgették a rúgás után és ez nem volt túl jó előjel Gyarmati számára. Az ekkor már sérült lábfejjel versenyző magyar egy pár pillanatig fel tudta ugyan tartóztatni ellenfelét, de utána villant egy pár ütéskombináció, melynek végén wazaari találatot ért el a kazah, így Gyarmatinak az ezüstéremmel kellett megelégednie.

Az erdmény így is tiszteletre méltó. Csak így tovább, Imre!

80 kg-ban Kiss Róbert lábfejsérülése miatt csak egy magyar küzdhetett Hacskó László (stabilitás) személyében.

Jól indult a verseny Hacskó számára, hiszen első küzdelmében lengyel ellenfelét végig altatva, a harmadik perc utolsó másodperceiben befordult egy favorit jobblábas tobi ushiro mawashi gerire és így az Eb. talán legszebb ipponjával búcsúztatta ellenfelét.

Második küzdelmében azonban már nem volt ennyire szerencsés, hiszen a VB 7. helyezett iráni versenyző várt rá.

A nem túl technikás, de hihetetlenül kemény iráni elemi erjű combrúgásaira végig sikeresen válaszoló Hacskó képes volt 9 percig “birkózni” a súlycsoport favoritjával. Az iráni további mérkőzéseit látva elmondhatjuk, hogy a magyar versenyző tudta a legjobban megszorítani Őt, így aztán a finálét sajnos a negyeddöntőben kellett megszemlélnünk.

Nehézsúlyban Orehovszki Csaba (stabilitás) képviselte Magyarországot. Erőnyerőként kezdett, majd bírói döntéssel 5-0-ra verte első ellenfelét. Sajnos a következő körben, mely a döntőbe jutást jelentehette volna Csaba már nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, mint a negyddöntőben. Bírói döntéssel vereséget szenvedett. Így bronzéremmel térhetett haza a miskolci versenyző.

A +90 kg-os súlycsoportban az egri Nagy Tamás kezdte meg a küzdelmeket, és egy igen harcos csatában végül egyhangú bírói döntéssel verte német ellenfelét. A legjobb nyolc között egy igen rutinos spanyol versenyző várta a magyar fiút, akitől Nagy az első hosszabítást követően bírói döntéssel szenvedett vereséget.

A sokkal rutinosabb Magosi Zsombortól (szintén egri versenyző) viszont titkon mindenki dobogós helyezést várt. Nem is kellett csalódniuk azoknak, akik bíztak a Borza dojo nehézsúlyú reménységében. Zsombor nagyon sokat erősödött az elmúlt másfél esztendőben és technikailag is sokkal érettebb és pontosabb lett, de így sem volt egyszerű dolga az orosz és iráni küzdőkkel teletűzdelt szupernehézsúlyú mezőnyben.

Első ellenfelét, egy dél-afrikai fiút három percben awazate ipponnal (oroshi kakato geri wazaari, majd chudan geri wazaari) verte. Következő ellnfelét egyhangú bírói döntéssel verte három percben, így már a legjobb négy között volt, bár bordasérülése sajnos ekkorra már kiújult. Pedig a világbajnoki második iráni versenyzővel szemben bizony nem ártott volna egészségesen a tatamira állni. Magosi így is vállalta a kilátástalannak ígérkező csatát és nagy harcban, csupán bírói döntéssel maradt alul és így harmadik lett.

A versenyről összességében elmondható, hogy nagyon színvonalas küzdelmeket láthatott a közönség. Ami még érdekesség lehet, az az, hogy a bajnokság során egyetlen versenyző sem jelentett sérültet, így minden mérkőzés a tatamin dőlt el.

Borza József shihan csakúgy, mint a múlt évben óriási közönségsikert hozó bemutatót tartott tanítványaival, majd a következő napon a magasabb dan fokozatra vizsgázók közül egyedüliként szerezte meg a 6. dan fokozatot. Szívből gratulálunk neki!

Schmidt Péter

Kapcsolódó bejegyzések