Hazaérkeztek a világkupa versenyzői
Szerda éjjel léptek magyar földre a világkupa versenyzői. Szövetes Veronika és Török Dániel az Air France járatával érkeztek Oszakából, Párizson keresztül. Japán idő szerint 12 órakor (itthon hajnali 5) indult a gépük, majd a francia fővárosban várakoztak 3 órát, és 22.40-kor léptek a ferihegyi terminálra. Itt sok barátjuk, edzőtársuk várta őket.
Mindketten nagyon fáradtak voltak az utazástól. Vera boldog az elért sikere kapcsán, hisz nagyszerű küzdelemmel megvédte a bajnoki címét. Dani öröme már nem akkora, hisz annak ellenére, hogy jobb teljesítményt nyújtott, mint riválisa, a japán bajnok Tsukakoshi, mégsem őt hirdették ki győztesnek. Kénytelen volt beérni az 5. hellyel, és a legharcosabb versenyzőnek járó különdíjjal. Viszont ő győzni ment, így korántsem elégedett. Érthetően igen nehezen dolgozza fel a bírók ténykedését.
Vera egy hetet pihen, majd folytatja a tréningeket, és feltehetően szeptemberben láthatjuk újra tatamin, bár nem sokan nézhetik majd személyesen. Hisz ismét a felkelő nap országában, Gifu városban fog újra versenyezni a Karate Expón, ami egy súlycsoport nélküli verseny.
A közeljövőben még vár rá egy igen nehéz vizsga az egyetemen.
Dani is pihen, pár hét múlva kezdi az edzéseket. Azt még nem tudni, hogyan dönt. Számos felkérése van akár a kyokushin, akár a K-1 színpadán. Legvalószínűbb, hogy az októberi súlycsoport nélküli japán bajnokságon küzd legközelebb, ami Tokióban lesz. Hisz ez motiválja a leginkább. Bár még a döntéséhez kell egy kis idő, hisz a világkupa eseményein még el kell gondolkoznia.
A versenyzőkkel együtt hazaérkeztek az edzőik sensei Bencze Antal és sempai Stefanovics József is. Még Japánban maradt egy kisebb magyar különítmény sensei Kalmár Árpád vezetésével, akik Schmidt Péterrel a Full Contact magazin számára forgatnak több dojóban is.