Harc maszkon innen és túl

Végre megtettem. Viseltem azt a maszkot, mert megfáztam. Igazából nem is megfázás volt, hanem valami harcias gyomorvírus. Egyfolytában azon agyaltam: ki tehette? Kicsoda nem viselte a sebészmaszkot, hogy átpasszolja nekem a vírusait?

Lehet, hogy az az este volt a hibás, amikor mindenki nabét evett és ugyanabba az edénybe dugdosta a pálcikáját? Hmmm.

Japán orvos barátaim szerint nem valószín?, hogy a közös pálcikadugdosás fert?zött volna meg, mivel a legtöbb megfázás-vírus légi úton terjed.

És mindenki tudja, hogy a légi úton terjed?kb?l el?bb-utóbb légi úton inváziózó hadtestek lesznek.

Repül? nyál. Nem látod, nem érzed, de attól még ott van, a veled beszélget? ember szájából kimerényelve. Némelyik repül? nyál kibontja szárnyát és egészen az orrod vagy a szád belsejéig lebeg, mások letelepednek az ajkadon vagy az orrod környékén és készen állnak arra, hogy újabb áldozatra libbenjenek.

Másnap láttam egy odzsii-csant, akinek hatalmas sz?rök himbálóztak az orrában: szinte könyörgött a vírusoknak, hogy kapaszkodjanak bele az egyik ágba.

Japánban fontos a vírusok terjedését gátló maszk viselése, mivel a szokásosnál sokkal közelebbi kapcsolatba kerülsz az emberekkel olyan helyeken, mint egy postahivatal vagy egy bank.

Az USA-ban nem hordunk maszkot. Egyrészt még népszer?bbé válna a bankrablás, másrészt rengeteg helyen építettünk be golyóálló üvegfalat az ügyfél és az alkalmazott közé. Az üvegfal az egyik leger?sebb nyálfogó. A leglelkesebb nyálcseppek sem bírják átfúrni magukat rajta.

Úgy döntöttem, nem leszek olyan rossz, mint az, aki megajándékozott a bacikkal. Maszkot fogok viselni.

Ha viszont maszkot viselsz, felhívod mások figyelmét arra, hogy beteg vagy. Felkészültem pár napos nyugalomra, és arra, hogy az emberek hagyatt-homlok menekülnek el?lem, nehogy elkapják a kórokozókat. A vonaton se fognak mellém ülni.

Ha azt is megemlítem nekik, hogy influenzás vagyok, talán még gyorsabban kezdenek remegni és enyém lehet az egész vasúti kocsi. Kész áldás! Üres vasúti kocsik, a bejáratot szabaddá tév? emberek. Csak elkiáltom magam: “influenza!”, már pillanatokon belül enyém a vendégl?.

Néhány, hölgyek számára árult, babarózsaszín maszk mögött töltött nappal kés?bb be kellett látnom, hogy egyáltalán nem mókás együttélni a bacilusaiddal. El?ször is: a maszk büdös. Azt hinnéd, hogy beleraknak valami aromaterápiásat, vagy legalább illatos sókkal hintik meg. Na nem: belelélegzed a bacilusaid, aztán visszaszívod ?ket, aztán felmennek az orrodba és minden alkalommal újrafert?znek. Nem csoda, hogy olyan nehéz bel?le kigyógyulni.

Továbbá: el?zetes embertaszító feltételezéseimmel ellentétben a maszk felébresztette az obaa-csanokban a szunnyadó ápolón?t. Orvosságot akartak adni (“köszönöm, nem kérek, jól vagyok”), cipelték volna a táskáim (“köszönöm, nem kell, tényleg jól vagyok”) és fuvarozni próbáltak (“jól vagyok, kopj le!”).

Számos alkalommal kellett válaszolnom arra, hogy miért vagyok beteg. A japánok mesterei a nyilvánvaló dolgok kimondásának, és mindig megkérdik: “ó, Amy, csak nem vagy beteg?”, mintha ez egy eldöntend? kérdés lenne. Á, dehogy. A maszkot csak azért viselem, mert most jövök egy m?tétr?l. Tudod, amolyan angol módra: szavakat gyógyítok, most épp bizonyos f?neveket cserélek le.

És persze az összes obaa-csan közölte velem, hogy ágyban kéne lennem és pár napos szabadság sem ártana (“épp most végeztem egy szabadsággal, köszönöm, jól vagyok!”). A világ megtelik aggódó hölgyekkel. “Köszönöm, jól vagyok!” – ismételgetem a végteleségig.

Nem tudom, mi a rosszabb: harcolni a vírussal vagy elhárítani az obaa-csanokat. Egy dolog biztos: soha többé nem viselem a maszkot.

Amy Chavez

Related posts

Kommentelj