Földrengető hírek: mostantól szabad rövidujjút hordani
Fura dolgok történnek manapság Japánban. Olyanok, melyekről még tíz éve is azt mondtuk volna: elképzelhetetlen. Mint például a rojtosított farmert hordó fiatalok.
És ha ez még nem lenne elég sokkoló, a férfipopuláció egyes tagjai kimentek az utcára rövidujjú ingben – májusban. Igen, májusban! Ezt a hihetetlen jelenséget először Kiotóban figyeltem meg, így feltehetően onnét származik az új norma.
Alig kezdtem megemészteni ezeket a kontinenseket is elmozdító erejű változásokat, amikor újabb merénylet érte érzékeimet egy angol nyelvű napilap láthatóan helykitöltésre szánt cikkében. Az írás fiatal hölgyeket mutatott be, akik egy oszakai bank alkalmazottaiként ebédszünetben a Midoszudzsi sugárúton sétálgatnak. Első pillantásra a megszokott, csinos uniformisokat vettem csak észre, a lányok maguk voltak a megtestesült vállalati hagyomány és korrektség.
Aztán az alcímre esett a pillantásom. Ez és ez a bank alkalmazottainak megengedték, hogy nyári egyenruhára váltsanak, méghozzá hetekkel a szokásos június elsejei dátum előtt. És ha ez még nem lett volna címlapra kívánkozó bombahír, hozzátették: az öltözék színe pont az a világoszöld, amilyenek a Midoszudzsi úton növekvő ginkgo fák levelei.
Az írás elmosódott a szemem előtt, hallójárataimban pedig hidakat is elsodró áramlatok zúgását véltem felfedezni. Előtört belőlem egy régi emlék.
1977-ben forró májusunk volt. Beléptem a gyár kapuján, ahol angolt tanítottam. A vonat Kiotó és Oszaka között zsúfolásig megtelt, mi tagadás, rettentően megizzadtam. Hála istennek – futott át az agyamon – volt annyi előrelátás bennem, hogy rövidujjú inget vegyek. Egy szép, világoszöld rövidujjút.
Ahogy az osztyál felé poroszkáltam, felfigyeltem rá, hogy a női alkalmazottak még a téli uniformist viselik. Fura, de ki tudja, talán máris bekapcsolták a légkondicionálót. Elképzelhető, hogy odabenn akkora a hideg, hogy kénytelenek téli öltözetbe bújni.
Anyukám gyerekkoromban – St. Louis-ban – a házat éjjelente mindig szibériai hőmérsékleten tartotta. Amikor panaszkodtam, hogy nem tudok aludni a hidegtől, csak annyit mondott: „Akkor kapcsold be a fűthető takaródat!”
Amikor az osztályba léptem, amiről azonnal kiderült, hogy kifejezetten légkondi nélküli, csupán három tanítvány várt rám: Jamada, Horiucsi és Noda.
– Helló – mondom nekik, de ők csak bámulnak és idegesen vigyorognak rám. Igyekszem nem észrevenni.
– Nos, mr. Horiucsi, hogyan töltötted a hétvégét?
Horiucsi ujja az orrához repül:
– Én?
– Igen, te, te vagy az egyetlen mr. Horiucsi a teremben.
Horiucsi fészkelődni kezd. Megismétlem a kérdést. Egy örökkévalóságnak tűnő várakozás után mégre annyit mormol, hogy „montto rokko”.
– Aha, a Rokko hegyre mentél. Hogyan kerültél oda? – kérdezem tőle angolul.
Újabb fészkelődés, hosszú szünet, majd két szó: „mai kaa”.
– Értem, az autóddal mentél. Egyedül voltál?
Horiucsi hirtelen elpirul. Jamada és Noda összepillant és egymás fülébe kezdenek sugdosni. Látom, ahogy Noda kinyújtja öklét és eltartja a kisujját.
– Értem, a Rokko hegyhez utaztál a barátnőddel. Nagyszerű. Thank you, mr. Horiucsi. – Horiucsi teljesen elerőtlenedik.
Míg Horiucsit vallattam, felfigyeltem a szeme sarkából arra, hogy Jamada izgatottan fűrészelő mozdulatokat imitál Nodának a bal karján jobb tenyérélével. Jamadához fordulok:
– Mi az, mr. Jamada?
Mr. Jamada újból rámbámul és bejelenti:
– Benson-teecsaa izu haffu sacu!
A másik két fej egyszerre biccent és most már három szempár fixálja világoszöld, rövidujjú ingem. Most jövök rá, hogy ez okozta az elején a megrökönyödésüket.
– Igen, Jamada, igazad van. Rövidujjú inget viselek. Ennek az az oka, hogy meleg van.
A táblához fordulok és felírom rá: „short-sleeved shirt”.
Amikor ismét feléjük fordulok, látom, ahogy Jamada – hűvös, ropogós télikabátjában, kikeményített, fehér ingében – türelmes, ám helytelenítő pillantásokat vet rám. Egy percre rá kiböki:
„In Japan sotto sacu onri aftaa farszt dzsunnu.” („Japánban rövidujjú ing csak június 1 után.”)
Ma, 2005-ben már június előtt is hordanak a fiatalok rövidujjút, a banki alkalmazottak egyenesen nyári uniformisra váltottak! Úgy tűnik, hogy a koromogae, vagyis a június elsején lezajló Nagy Nemzeti Ruhaváltás megy a levesbe. Hát ezeknek már semmi sem szent? Mit is gondolhatnék minderről? Fel kell keresnem miszter Jamadát.
Asahi Shimbun