Feitosa csúcsközelben

Glaube Feitosa a második Kyokushin karateka, aki döntőbe verekedte magát a K-1 világbajnokságok történetében.(Az 1996-ban világbajnokságot nyerő, néhai Andy Hugot most nem számoljuk ide, hiszen Ő akkor már hivatalosan a Seidokai Kan-t képviselte. Bár a Seidokai Kan karate is Kyokushin alapú, knock down stílus). Őt csak honfitársa és egyben klubtársa, a Kyokushin világbajnok Francisco A. Filho előzte meg,aki 2001-ben az új-zélandi Mark Hunt-tal vívta a finálét.

Image

Feitosa a csúcs felé tart

Végre a szerencse is Feitosa mellett állt, hiszen a negyeddöntők során sérülést szenvedett Peter Aerts helyett ugorhatott be a Musashi elleni elődöntőre. Persze ehhez azért arra is szükség volt, hogy ismételten szembennézzen Garry Goodridge-dzsel. Goodridge úgy látszik, most már felkészült Feitosából, de így is egyhangú pontozással verte őt a brazil fiú. Musashival is mérkőzött már korábban Glaube, méghozzá Nagoyában csaptak össze, 2002-ben. Akkor egy rendkívül technikás és taktikus mérkőzést követően döntetlen eredmény született köztük. A mostani csata azonban máshogy alakult. Feitosa jobb kézzel már az első menetben padlóra küldte a japán sztárt, majd a második menetben végig űzte, hajtotta a ringen és végül egy repülő térdrúgással be is tudta fejezni a mérkőzést.

Mondhatjuk, hogy Feitosának ugyan volt némi szerencséje, azonban utólag az is kiderült, hogy Oszakában a későbbi világbajnoktól, azaz Semmy Schilttől kapott ki, így egy kis csavarral mintegy vígaszágon került be a döntőbe.

És ismét a „holland torony”. Seidokai Kan vs. Kyokushin Kaikan. Schilt most nem kegyelmezett a brazil kyósnak és az első menet 48. másodpercében egy bal térdes fej ko-val biztosította be világbajnoki elsőségét.

Bizunk benne, hogy ezévi eredményei tudatában az elkövetkezendő időszaktól most már valóban egy egészséges önbizalommal harcoló Glaube Feitosát láthatunk a ringben, aki sok örömet szerez majd a Kyokushin karatét imádó százezreknek.

Schmidt Péter

Related posts