Dr. Dörgõ Sándor – Általános iskolás, alsó tagozatos korú gyermekek küzdõsport

A rendszeres sportolásnak és aktív fizikális tevékenységben való részvételnek több jelentõs jótékony hatását is ismerjük az általános iskolás életkorú gyermekek esetében. Az egyik legjelentõsebb tényezõként kiemelhetjük a rendszeres sportolás elhízás és túlsúly elleni pozitív hatását, hiszen a rendszeres fizikális aktivitás a leghatékonyabb megelõzõ és kezelõ tevékenység az említett problémák elleni küz­delemben. A rendszeres és aktív sport­tevékenység hatására az általános iskolás korú gyermekeknél jelentõsen fejlõdnek az ügyességi és fizikális képességek, a sport által fejlõdhet a gyermek önuralma és nõhet az önértékelése illetve önbecsülése is. A rend­szeres sportolás kiválóan alkalmas a gyerme­kek életre nevelésére is, így például megtanítható, hogyan kell valós célokat kitûzni és azokat megvalósítani, illetve hogyan kell alá­ vagy felérendelt szerepet játszani a vezetõi irányítások tekintetében. A társakkal való hatékony együttmûködés is tanítható, mely által a gyermekben megszilárdulhat az emberi szociális kapcsolatok helyes értelmezése is. A távol­keleti küzdõsportok igazán alkalmasak mindezen tényezõk megvalósítására, és tökéletesen alkalmazhatóak a gyermekek fizikális aktivitását illetõ igények kielégítésére.

Ahhoz azonban, hogy a felsorolt tényezõket felölelje és hatékonyan megvalósítsa az adott sportforma gyakorlása, jó minõségû, precízen megtervezett és kivitelezett gyakorlásokon, edzéseken kell a gyermekeknek részt venniük. A minõségi sportgyakorlás illetve edzés nagyban hasonlít a minõségi testneveléshez, amelynek több komponensét is kiemelhetjük.

a. Az általános iskolás korú gyermekeknek minimum heti 150 perc intenzív mozgásra van szükségük az egészségük megõrzése érdekében. Ez a legkülönbözõbb formákból állhat össze, beleértve a testnevelés órákat és az azokon kivüli küzdõsport vagy más jellegû sportedzéseket.

b. A sportedzéseken, így a küzdõsport edzéseken is jelentõs fontosságú az, hogy az edzések és az azokon elvégzett feladatok lineárisan egymásra épülõek legyenek, azaz a gyermek a már korábban megszerzett mozgástapasztalatokra építve fejlõdhessen to­vább.

c. Az edzéseken és a sportfoglalkozásokon az eltöltött idõ minimum 50%­ának kell közepes vagy intenzív fizikális aktivitásúnak lennie. Azok a sportedzések, amelyeken a gyermek a foglalkozás több mint felén inaktív, rosszul felépítettnek minõsíthetõek.

d. Rendkívüli fontosságú a gyermekek kezdeti sportedzés tapasztalatában a rendszeres sikerélmény átélése. A rendszeresen megtapasztalt pozitív élmény új lendületet ad a gyermeknek a sportolás folytatására illetve a még magasabb szintû gyakorlására.

e. A sikerélmény táplálása érdekében igen nagy fontosságú, hogy az adott oktató kellõképpen táplálja a gyermeket pozitív visszajelzéssel (vagyis dícsérettel), illetve a pozitív visszajelzés nagyobb súllyal szerepeljen a kisgyermekek sportedzésében, mint a javító jellegû, illetve negatív töltetû visszajelzés. Az állandó negatív visszajelzés ugyanis vissza­vetheti a gyermeket a sportmozgás iránti igé­nyében, illetve az adott edzésforma gyakorlá­sának élvezésében.

f. A fentiekbõl következõleg az oktatónak az altalános iskolás életkorú gyermekeket felvonultató edzéseket úgy kell felépítenie, hogy azok változatosak és mókásak legyenek, ezzel emelve az edzések élvezhetõségét. Az élvezhetõ edzést elvégzõ gyermek izgatottan várja a következõ alkalmat, és vidáman vesz részt a sportmozgásban, még ha az fáradsággal is jár.

g. Fontos annak átlátása és elfogadása is, hogy a sportedzésekkel a gyermek különbözõ képességi területei egyidejûleg fejleszthetõk. Ezek alapján beszélhetünk pszichomotorikus, kognitív és szociális képességfejlesztésrõl. A küzdõsportedzések természetüknél fogva a pszichomotorikus (azaz fizikális) képesség­formákat erõsítik leginkább. Ezek mellett azonban fontos az is, hogy az oktató tudatosan fejlessze a tanítványok kognitív, azaz gondol­kodási és elméleti képességeit is, azaz biztosítson olyan feladatokat amelyek nemcsak fizikálisan, de intellektuálisan is kihívást jelentenek a gyermekek számára. A küzdõ­sportok ilyen szempontból igen jól felhasznál­hatóak, ugyanis az idegen kultúrából származó mozgásrendszer, a kombinatívan összeállítható gyakorlatok, illetve a nem magyarul adott instrukciók eleve is kognitív aktivitásra késztetik az edzéseken résztvevõ gyermekeket.

 

A harmadik fontos terület a pozitív szociális környezet biztosítása és a társas kapcsolatok erõsítése is jelentõs szerepet kell, hogy kapjon a minõségi sportfoglalkozásokon.

A fejlõdési szint figyelembe vétele

A gyermekek sikeres sportfoglalkoztatása szempontjából kiemelt fontosságú az, hogy az edzõ értse azt az alapkoncepciót, miszerint a gyermekek különbözõ fejlõdési szinten állnak, és ez a fejlõdési szint nem feltétlenül áll összhangban a gyermekek életkorával.

A gyermekek különbözõ mértékben fejlõdnek fizikálisan, ebbõl következõen két ugyanolyan életkorú gyermek között igen jelentõs fizikális és ügyességbeli különbség lehet. Ha a fizikális és ügyességi fejlettségi szint az életkortól függõ lenne, akkor minden egyes felnõtt embernek kiváló adottsággal rendelkezõ sportolónak kellene lennie. Ebbõl adódóan nyilvánvaló, hogy a fizikális és ügyességi fejlõdés nem feltétlenül az életkor hatványa, hanem a már meglévõ mozgástapasztalaté vagy sportmúlté. Következésképpen fontos az, hogy az edzõk értve eme teóriát, a sporttapasztalat és fizikális fejlettségi szint alapján osszák csoportokba illetve adjanak feladatokat a gyermekeknek, ne pedig életkor alapján. Több távol­keleti küzdõsportban például különbözõ övfokozatokkal vagy rangokkal különböztetik meg a gyakorlók fejlettségi szintjét, a gyerme­kek esetében azonban az edzõk mégis gyakran az életkor alapján jelölnek ki csoportokat vagy adnak ki feladatokat, helytelenül.

Fontos annak ismerete és értése is, hogy a született sportoló mítosz nem létezik. Senki sem születik már meglévõ fizikális és ügyességbeli képességekkel, mindamellett, hogy a genetikai adottságok természetesen szerepet játszhatnak. Az ügyességi és fizikális képességek a kor elõrehaladtával fejlõdnek ki. Az ügyesebbnek és fizikálisan fejlettebbnek mutatkozó gyermekek a korábbi mozgástapasz­talatukra építvén emelkednek ki a csoportból. Ezek a gyermekek valószínûleg többet játszot­tak a szüleikkel vagy idõsebb gyermekekkel, vagy egyszerûen nagyobb igényt és érdeklõdést mutatnak a fizikális aktivitásra.

Ez jelentheti két ugyanolyan életkorú gyermek között az ügyességi szintkülönbségeket, amelyeket az edzõk sokszor értékelnek úgy, mint õstehetség vagy született sportoló.

Ha egy gyermek már kisgyermek korban rá van szoktatva a sportmozgásra, vagy már korán fizikális feladatokat végez el, illetve játé
kos mozgásformákban vesz részt, az adott gyermek nagy valószinûséggel jobb képességekkel fog rendelkezni a késõbbi életkorokban, mint más gyermekek az ilyen jellegû lehetõségek hiányában.

A gyermekeket így érdemes az ügyességi szintjük alapján csoportosítani, melyhez egy általános ügyességi szint kategorizálás jelenthet segítséget (Graham, Hale és Parker, 2001). Ez a tematikus felbontás alkalmas arra, hogy az adott edzõ egy nagyobb gyermekcsoportból is tisztán el tudja különíteni a különbözõ fejlõdési szinten álló gyermekeket.

1. Az elõkontroll vagy kezdõ szintû gyermek nem képes tudatosan kontrollálni vagy szándékosan megismételni egy adott mozdulatot vagy mozgásformát. Az ezen a szinten lévõ gyermek képtelen a sorozatos sikeres mozgásvégrehajtásra, az esetleges sikeres végrehajtás teljesen véletlenszerû. A sikeres végrehajtásra tett kísérletek még véletlenül sem hasonlítanak egymásra. Az ezen a szinten álló gyermek rendkívüli erõfeszítéseket tesz a mozgás végrehajtása érdekében, túlzott energiát fektet a mozgásba, illetve felesleges mozdulatok jellemzik a próbálkozást. A gyermek mozgása szakszemmel nézve esetlennek, nem összehangoltnak, értelmetlennek tûnik. Sokszor nem a gyermek kontrollálja a mozdulatokat, hanem a mozdulatok irányítják a gyermeket. A legtöbb óvodás és kisiskolás korú gyermek az elõkontrol szinten áll, néhány azonban már elérheti a kontroll szintet.

2. A kontrol szinten álló gyermek mozgását már kevésbé jellemzik a véletlenszerû mozdulatok, a gyermek külsõleg már uralja saját mozdulatait. Azonban a kontroll szinten álló gyermek mozdulatai még nem automatikusak, ezért igencsak nagy odefigyelés és koncentráció árán képes végrehajtani az adott mozdulat­sort vagy feladatot, amely nagy energia­befektetést igényel és könnyen elfárasztja a gyermeket. A gyermek képes az adott mozdulatsort vagy feladatot ismétlõdõen sikeresen végrehajtani, teljesítménye kie­gyensúlyozottságot mutat. Azonban a kontroll szinten álló gyermek még nem képes a mozdulatok vagy feladatok kombinálására, illetve a változó körül­ményekhez való igazodás (mint pl. a küzdelemben megnyilvánuló állandóan változó helyzet) túlzott kihívást jelent a szá­mára.

3. A következõ szintet a mozdulatok könnyû és automatikus felhasználhatósága jellemzi. A felhasználási szinten álló gyermek már képes mozdulatokat és feladatokat automatikusan végrehajtani, mely immáron nem igényel nagymértékû koncentrációt és energiabefektetést. A gyermek szintén képes a mozdulatokat a legkülönbözõbb helyzetekben is alkalmazni, illetve azokat kombinálni. Az általános iskola alsó tagozatos korú gyermekek közül csak kevesen képesek eljutni erre a fejlettségi szintre, ez inkább az 5. és 6. osztályos korú gyermekekre jellemzõ az általános sportmozgások tekintetében.

Kapcsolódó bejegyzések