Az egyszerű és egészséges japán konyha

ImageKurihara Harumi – aki hazájában szakácsnő-szupersztár státuszt élvez – abban reménykedik, hogy meggyőzi francia kollégáit: a japán konyha egyszerű, egészséges és nem csak szusiból áll.

„Harumi japán ételei” című könyve a 2004-es Gourmand Szakácskönyv Világversenyen több, mint 5000 szavazattal első helyet ért el. Nemrég még franciára is lefordították „Aujourd’hui je cuisine Japonais” (Ma japán ételt főzök) címmel.

– Borzasztó megtiszteltetés ez számomra. Franciaországban a főzésre igen nagy figyelmet fordítanak, ezért nagy öröm, hogy megjelent a könyvem – mondta Kurihara asszony.

Az elmúlt húsz esztendő során a helyes japán, aki sokkal kevesebbnek néz ki 58 événél (mint a legtöbb japán hölgy – a ford.) kész birodalmat épített ki Japánban. A séf autodidakta módon sajátította el a szakácsművészet rejtelmeit – potosabban anyukája térdén ülve. Eleinte magazinoknak küldözgette receptjeit, később pedig otthoni munkát végző kétgyerekes anyukaként főzött újságíró férjére.

Az egyik dolog vezetett a másikig, 1992 óta 23 bestsellert írt, amit hétmillió példányban vásároltak meg Japánban. Elindította saját magazinját, a Szutekina Recipes-t („Szuper receptek”) és ma már saját üzlethálózata is van, ahol még az általa tervezett étkészlet is megvásárolható.

Image

Könnyű, nyugodt stílusával tévésztárrá is vált, az őt zaklató tömeg mindenhová követi. Tavaly Angliában jelent meg egy könyve, idén pedig Franciaországban próbálják megismételni a sikert.

– Amikor az emberek a japán konyháról beszélnek, automatikusan a nyers halra vagy a tempurára gondolnak, miközben mi, japánok egyáltalán nem esszük ezeket naponta. Azt szeretném megmutatni, milyen ételeket fogyasztunk a családban.

Kurihara fontos feladatának tartja, hogy eljuttassa üzenetét az egyre többet dolgozó embereknek: „a főzés nem munka, hanem öröm”.

A szakács ne féljen az újításoktól, ha egy receptből hiányzik egy hozzávaló, kell annyi önbizalommal rendelkezniük, hogy improvizáljanak.

– Ha nincs meg a pontos hozzávaló, használj helyette mást, még ha eltérő is az íze. Lehet, hogy a helyettesítéssel még jobb ételt alkotsz. A főzésben az a legjobb, hogy teljes a szabadságod – és hogy igazán egyszerű.

Kinyitom a hűtőszekrényt és megnézem, mi van benne. Ahogy felmérem a készleteket, máris kialakul bennem egy ötlet arról, mit fogok főzni belőlük. A termékek beszélnek hozzám – állítja az írónő.Image

Ha egy idevalósi bekukkantana Harumi fridzsiderébe, néhány alapvető hozzávaló ismeretlennek tűnik majd számára.

Haruminak mindig van a jégszekrényben egy kevés szezámpaszta, némi házi készítésű levesalap, amit a tésztaételekhez használ és rengeteg friss zöldség: szójacsíra, spenót, paradicsom és zöldpaprika.

A jó levesalap a jó ebéd feltétele – tartja a híres szakácsnő, aki szerint érthető, hogy a legtöbb elfoglalt háziasszony leveskockával helyettesíti.

Bár szakácstudománya a japán konyhában gyökerezik, némi kínai behatással, mégis gyakran próbál ki olasz, francia és koreai ételeket, amikor családjával vacsorázni mennek Tokióban.

Az ízlés lassan változik Japánban, és különben is: a változatosság az élet sója. Kurihara hű a hagyományokhoz, és hisz abban, hogy minden nép konyhájának vannak olyan alapszabályai, amelyekkel nem szabad kekeckedni. A hölgy elutasítja a különféle konyhák fúzióját is.

– Ez gyakran csak kifogás arra, hogy még több dolgot adjanak hozzá – véli, megemlítve egy esetet, amikor egy európai útján csokival gyönyörűen körbedíszített szusitállal próbáltak örömet szerezni neki.

Abban is reménykedik, hogy a gyorséttermek divatja csupán múló hóbort a fiatalok körében, és ha a gyerekeket otthon egészséges étellel etetik, hamar kinövik a hamburger-chips korszakot.

Kuriharát még ennyi év után is meglepi saját sikere, miküzben ő még mindig egyszerű, hagyományos háziasszonynak érzi magát, akinek örömet okoz, ha főzhet egy jót a férjének.

– Amikor hozzáfogtam, nem akartam birodalmat létrehozni. Az apró dolgokból merítekl ihletet, azokból, amik fényt hoznak az életünkbe. Nagyon elfoglalt vagyok, mégis szimplán fogom fel a dolgokat, az egyszerű pillanatok örömét keresve.

The Peninsula

 

 

 

Fórum a japán ételekről

Related posts