Már csak egyet kell aludni…

A második számú ellenfelek váltak hivatalossá. Mivel ők bizonyultak jobbnak, így nehezebb dolguk lesz a fiúknak. Mindkettőjük riválisa komoly boksz múlttal rendelkezik. A két versenyző ellenfeleiről, a következő adatokat kaptuk: Török Dániel riválisa: David Arthur 202 cm, 120 kg 5x román nehézsúlyú bokszbajnok, 2x aranykesztyű győztes Stefanovics József riválisa: Sutsu Radou 179 cm, 79 kg Román junior thai boksz bajnok, junior bokszbajnok, felnőttthai bokszbajnoki ezüstérmes Kicsit a háttérről Keveset szerepelt a kyo ennyit a médiában Az elmúlt héten a közelgő profi debütálással volt elfoglalva a hazai full contact világ. Ritkán…

Bővebben

Már csak 3 nap!

Közeledik a két kyós profi szereplése. Mindketten román ellenfelekkel mérkőznek. A program 20 órakor koncerttel indul, majd 21 órakor lép kötelek közé Stefanovics József, Agócs Tibor konferálására. Stefi Gáspár Laci „Hagyd meg nekem a dalt” című számára vonul be, amire a művésztől meg is kapta az engedélyeket, és elképzelhető, hogy az előadó is jelen lesz az eseményen. Stefi elmondása szerint a dal szövege számára igen fontos dolgokat tartalmaz.  Utána érkezik Török Dániel, aki szintén román riválissal méri össze tudását. A fiúk szerdán végezték utolsó edzésüket. Stefi formába hozását egy kis…

Bővebben

USP Kupa

  2005. január 30.-án, vasárnap kerül megrendezésre az Unio Sport Promotion szervezésében a USP Kupa idei első fordulója, amelyre szeretettel várunk minden érdeklődőt. Cím: Budapest XIX. kerület (Kispest) Vas Gereben u. 4. Programtervezet: 13.00-15.00 sparring kezdőknek – felkészítő mérkőzések15.00-18.00 USP kupa (12 mérkőzés) Örömmel üdvözöljük a három új csapatot, akik részt vesznek rendezvényünkön: Sayu Gym / Pécs 3 KSE / Kecskemét Sei Do Shinkai Szövetség · küzdelmek amatőr box; shidokan; thai-box szabályok szerint· bemutatót tart a Magyar Szkander Szövetség Konferál: Kovács Bandi   További résztvevő csapatok: Unio Sport Promotion Re-Gym/Budapest…

Bővebben

Judo – Inoue Koszei ismét „ragyogott”

  A japán judo fenomén Sydneyben magabiztosan szerzett olimpiai bajnoki címet, azonban most Athénban meglepetésre kiesett. A szigetország fiai-lányai által annyira imádott judóka már három alkalommal bizonyult a világ legjobbjának. Most az egyik legjelentősebb japán versenyen lett aranyérmes, Tokióban, a Kano Dzsigoro Emlékkupán.

Bővebben

Új termékek a webáruházban 050122

Új termékek a webáruházban     bambusz tálalószet fehér szezámmag (irigoma siro) mocsi („uszagi”), édes rizskocka   japán mustár („karasi”)  fekete szezámmag (irigoma kuro) teahabaró („csaszen”) porcelán szósztartó (kerek, barna-drapp), 9cm porcelán szósztartó (kerek, kék-fehér), 9cm porcelán szósztartó (kerek, halas), 10cm porcelán szósztartó (fekete-rozsda), 8x6cm porcelán szósztartó (fekete-zöld, 9x6cm) evőpálcika (papírtokban)

Bővebben

Friss hírek Török és Stefanovics profi debütálásáról III.

Természetesen az edzőket is megkérdeztük, hogy állnak a fiúk a készüléssel, illetve hogy sikerült több edző munkáját összehangolni. Hála egy sztrájkoló diktafonnak, kissé kivonatos lesz, de megpróbáltam pontos lenni… bocs. Sensei Bódi István szokott szerénységével intézte a dolgot: utál interjút adni, és ezt nagyon kedvesen most is sikerült elkerülnie. Szerencsére Török Dani, mint mindig, ezúttal is készségesen adott információkat. – István végezte el a technikai alapozást, ő alakította a mozgásunkat és a kondicionális terhelést is, méghozzá remekül. Az ő munkájának hála jó alapokkal nézhettünk a speciális felkészülés elé. Az ökölvívó…

Bővebben

Friss hírek Török és Stefanovics profi debütálásáról IV.

Azért a főszereplőket sem hagyjuk parlagon… Mindkét srácot diktafonvégre kaptuk, íme az eredmény. Elsőként Stefi érkezik:   –         Kézenfekvő a kérdés: hogy állsz a készüléssel? –         Jól, csak kissé fáradt vagyok. Vizsgák az egyetemen, tanítok, edzést vezetek, emellett vállalom be az edzéseket. Maximalista vagyok, szeretek mindent rendesen megcsinálni, így fárasztó, de sikerült túltenni magam rajta. –         Esetleges problémák? –         Sérüléseim voltak, de túl vagyok rajtuk. Ilyesmi a legjobb felkészülés során is megesik, de tudtam készülni, és ez a fontos. –         Februárban kyokushin országos bajnokság… –         Ha egy mód van rá,…

Bővebben

Friss hírek Török és Stefanovics profi debütálásáról II.

  Már lassan a csapból is az folyik (nagyon helyesen), hogy e hónap 29-én a Török-Stefanovics duó Superfight Fullcontact mérkőzést vív a Mini együttes lemezbemutató koncertjének szünetében. A minapi sajtótájékoztató óta bővében vagyunk az infóknak, folyamatosan adagolni is fogjuk őket. Kezdjük a műsorral…   Január 29-én este a Petőfi Csarnokban kerül sor a nagy eseményre. 19. 45-kor sensei Szénási Zsolt, a magyar shito-kai vezetője tart csapatával egy színvonalasnak ígérkező bemutatót. 20 órakor pontban indul az első zenei blokk, itt a Mini „natúrban” lép fel, az aznap megjelenő új CD, az…

Bővebben

Birkózó utánpótlás

  A hazai birkózósport legjobb utánpótlás-bázisa az utóbbi években a DBC- MISI. A diósgyőri szőnyegvirtuózok edzéseit már jó ideje Rusznyák József, Görcsös József és Repka Attila irányítja. A fiatalok megnyerték a 2003. és a 2004 . évi csapatversenyt is.Többjük azonban  elérte azt a kort, amitől a felnőttek között kell bizonyítaniuk. Remélhetőleg sok új kiváló birkózónak szoríthatunk majd a jövőben, többek között a diósgyőriek jóvoltából. 2004  – A bajnokcsapat A tavaly országos utánpótlás csapatbajnokságot nyert DBC-MISI összeállítása: Csoma László, Csordás Tibor, Ferenc Ádám, Lipták János, Endrész Zsolt, Háda Szabolcs, Hegedűs Dániel, Juhász…

Bővebben