Alexander Pichkunov győzött Oszakában

A kyokushin harcos persze nem a tornán győzött és jutott az év végi fináléba, hanem az est nyitómérkőzését vívta – méghozzá sikerrel. Magabiztos pontozással múlta felül Jerome Le Banner klubjának versenyzőjét, a francia Rani Berbachit.Mindhárom menetben az orosz kyokushin bajnok volt fölényben: 30- 28, 30- 28, 29- 27 lett a végeredmény.

Bővebben

Knock-down Magyar Bajnokság

Tisztelt Klubvezetők! Ismételten itt az MKSZ Knock-down Magyar Bajnokságának kiírása. Kérjük, hogy a verseny színvonala és a szakmai fejlődés érdekében minél több felkészült versenyzőt indítsatok a versenyen. Ezen a bajnokságon az összes knock down szervezet versenyzői indulhatnak, így a részvétel magasabb szintű szakmai kihívást és tapasztalatszerzési, fejlődési lehetőséget jelent a versenyzők számára.   A nevezési lap letölthető ITT.  

Bővebben

Az ebéd utáni szieszta okosabbá tesz

  Délutáni óra az iskolában – a legtöbb diák azzal van elfoglalva, hogy legyőzze fáradtságát. Ezt az élethelyzetet a legtöbb ember jól ismeri. Amikor a Meizen középiskola (Kurume, Fukuoka prefektúra) tanulói ásítozni kezdenek, azt teszik, ami a legtermészetesebb – az ébredés után sokkal élénkebbek. Ucsimura Naohisza, a prefektúra egyetemének neuropszichiátria-professzora 40 napos kísérletet végzett az említett középiskolában.

Bővebben

A kisebb cégek pénzt kapnak, ha engedik szülni a nőket

A kormányzat elhatározta, hogy a kis- és közepes vállalkozások egymillió jent kapnak, ha megengedik az alkalmazottaknak, hogy gyereket vállaljanak – tudtuk meg szombaton. A terv azokra a száznál kevesebb munkást foglalkoztató vállalatokra épít, melyek eddig nem engedték el a dolgozókat még akkor sem, ha az ok a gyerekvállalás volt. A kormányzat az első elengedett dolgozóért egymillió, a másodikért pedig hatszázezer jent ad a cégnek.

Bővebben

A tudósok a föld alá bújnak

Milyen a Föld közepe? Tudósok egy csoportja 2008-ban a probléma mélyére szeretnének ásni. – A Föld köpenye alatt található a másik határvidék az univerzum után – fogalmaz Taira Aszahiko. Az 59 éves geológus vezeti a nemzetközi Deep Earth Ex ploration nevű programot. Véleménye szerint „ha elég mélyre ásunk, közel kerületünk az élet keletkezésének titkához”.

Bővebben

Quinton „Rampage” Jackson nyilatkozta

Jackson hamarosan visszatér  a Pride 30 gálán. Ellenfele a japán Hirotaka Yokoi lesz. Jackson utolsó 3 meccséből kettőt elvesztett, míg Yokoi egy 3 vereséges szériát tudhat maga mögött. Utolsó meccsén Jackson kikapott az idei Pride bajnok Mauricio „Shogun” Ruától és a Pride a meccs után jelezte: nem biztos, hogy a továbbiakban foglalkoztatni kívánja az amerikai kíválóságot. „Két meccsre van még szerződésem, vagy várok februárig, amíg lejár. A managerem azt mondta: vívjuk meg a két meccset mint afféle felhozó meccset és majd utána kiderül, hogy kellek-e a Pride-nak. Ha nekik nem…

Bővebben