A japán miniszterelnök eljátszotta a Mátyás királyos mesét

Abe Sinzó miniszterelnök “saját pénzén vásárolt ajándékot küldött magánemberként” a tokiói Jaszukuni-szentélynek. A hírhedt szentélyben tett miniszterelnöki látogatások minden évben nagy tiltakozást váltanak ki Japán ázsiai szomszédainál.

Aszo Taró külügyminiszter többször kijelentette, hogy szerinte kicsi az esély arra, hogy ez a gesztus komolyan ártana a kínai vagy dél-koreai kapcsolatoknak. Japán Abe tavaly szeptember óta tartó miniszterelnöksége idején folyamatosan javította a kapcsolatait Kínával. A miniszterelnök pártjának elnöke is megvédte a történteket, “magánügynek” min?sítve az eseményt.
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt vezet?je, Fukusima Mizuho azonban úgy reagált, hogy Abe “kétnyelv?” üzeneteket küld a világnak: egyszerre próbál megfelelni a szárazföldi szomszéd és az otthoni Jaszukuni-hívek számára.
A média felvetette a kérdést, hogy ha Abe magánemberként küldte az ajándékot, akkor miért kellett úgy aláírnia, hogy “miniszterelnök”. A külügyminiszter erre reagálva megismételte, hogy a cím használatától függetlenül más a kormány hivatalos álláspontja.
A Jaszukuni szentély beszámolója szerint Abe egy ötvenezer jen érték? “maszakaki” cserepes növényt ajándékozott, rajta egy fatáblával: “Abe Sinzó miniszterelnök”. A kabinet állítása szerint nem használtak fel a célra közpénzt, a miniszterelnök a saját zsebéb?l állta a költségeket.
Japán miniszterelnök utoljára 1985-ben ajándékozott valamit a Jaszukuni szentélynek.
Az ajándékozás másnapján Dél-Korea máris hevesen reagált a történtekre, a “rendkívül sajnálatos” jelz?t használva, egyben felszólították Japánt a “korrekt történelemszemléletre”.
A dél-koreai nyilatkozat rámutat, hogy a kérdéses sintó szentélyben ápolják az emlékét több háborús b?nösnek más elesett katonákkal együtt, ezért az eset “a régi háborús agressziót dics?íti”.

Kyodo

Related posts

Kommentelj