Szabályozás előtt a használtbugyi-piac Tokióban

Az extra mérföldek bejárása mindennapos tevékenység Kapitány életében. Olvasói számára az igazságot keresvén gyakran kibátorkodja a természeti elemeket és olyanba dugja az orrát, ahová nem való. Ez alkalommal sem történt másképp: kövessük, ahogy elmerül a kormányzat új rendelkezései által egyre jobban fenyegetett tokiói használtbugyi-piac rejtelmeiben.

Az üzletbe lépve az embert egy kis, színes fénykép fogadja, amely egy előre hajoló hölgy hátsóját mutatja úgy, hogy a fenék gyakorlatilag kitölti a képet. Az ajtót szinte ellepik az általános információkat tartalmazó cetlik. A hölgy teste, feje és végtagjai nem látszanak, az egyetlen dolog, ami szem előtt van – tudniillik egy csipkés bugyi – arról árulkodik, mi vár ránk a boltban.

A bejárattól legmesszebb eső sarokban több tucat, CD-re emlékeztető csomag látható a polcokon. Mindegyiken egy fénykép, rajtuk vidám, gyakran felső nélküli, grimaszoló fiatal lánnyal. A csomagban pedig a fotón látható kamasz szigorúan mosatlan alsója.

– Ez nem bűn – közli a pult mögött álldogáló, narancssárga dzsekis, farmernadrágos menedzser a tápanyagban gazdag bugyik kereskedelméről.

Picit zamatos, de valóban nem bűn. A menedzser, akit mostantól A. úrnak hívok elmondja, hogy ez az intézmény – helyesen – egy rakás szexklub és love hotel között megbújva a tokiói Sibuja negyedben rendelkezik minden szükséges engedéllyel, amely a használt tárgyak vásárlására és árusítására jogosít.

Tokió hírhedt nevezetessége, a hosszan hordott női alsók virágzó kereskedelme, amely számtalan középkorú férfi Lolita-lányok iránti vonzalmából nőtt ki most nehézségek elé néz: szabályozni fogják. A tokiói önkormányzat lecsap az árusokra egy új rendelet formájában, amely megtiltaná az ilyen áruk vételét a fiatalkorúaktól.

A. úr iparágát „buruszera” szóval illetik, amely igazi japanizmus: a bloomer és a sailor szavak összeolvasztásából jött létre. A „sailor”, vagyis tegerész arra utal, hogy a középiskolás lányok hagyománosan matrózblúzt viselnek egyenruhaként. Legtöbb vásárlója salaryman.

A csere egyszerűen zajlik. Az antikváriumhoz vagy a használatautó-kereskedéshez hasonlóan itt is ugyanaz az ügymenet: a lányok belépnek a boltba és átadják a kezükben szorongatott, általában fehér vagy rózsaszín bugyit. A. úr megvizsgálja a tárgyat, különös tekintettel arra, hogy kellőképp elhasználtak-e. Gyakorlott szemre – és ahogy elismeri, néha orra – van szükség.

– Ránézésre meg tudom állapítani, hogy egy alsónemű vadonatúj-e – meséli a lépcsőházban tartott cigarettaszünetben. – Egyből kiszúrom, ha egy lány hazudik. És igen – ismeri el nevetve -, néha pár szippantásra is szükség lehet.

A lány aláírja a szokásos papírokat, és a formalitások után máris gazdagabb párezer jennel. A. úr pedig szert tett egy újabb tárgyra, melyet itt a környéken ötezer jenért lehet értékesíteni.

– Alku nincs: fix árakkal dolgozom, ha nem tetszik nekik, mehetnek máshová.

Nemcsak alsóneműt árul: a bolt tele van az összes elképzelhető fétis-típussal. Az üzletben gyakorlatilag minden kapható, ami egy középiskolás lány repertoárjából csak előkerülhet. Fényképpel ellátott használt papucs ötezer, az iskolai tornaruha – szigorúan használt, és persze mosatlan – négyezer jen, a közkedvelt matrózblúzos ruhák azonban akár hússzor ennyibe is kerülhetnek. Utaskísérő, nővér, office lady (irodai munkás) egyenruhák is kaphatók, ezek a legdrágábbak.

A kimosott bugyik és melltartók kevésbé tűnnek vonzónak. Kupacban állnak a félholdat formázó polcon, és áruk – ezer jen két darab – is mutatja, hogy nem ez a legizgalmasabb a boltban.

A használt női alsók kereskedelmét szabályozó rendelet csupán része egy átfogóbb, a fiatalok védelmét szolgáló intézkedés-csomagnak. A kormány ezzel is szeretné biztonságosabb hellyé változtatni Tokiót. Az új rendelkezés értelmében az illegális bugyiárusok 500000, a vásárlók pedig 300000 jenes büntetésre számíthatnak. A lányokat – mivel még nem nagykorúak – nem éri retorzió.

A lépések között szerepel az is, hogy a gyerekek ezentúl nem léphetnek be bizonyos szórakozóhelyekre (pl. karaoke klubokba), és megtiltják nekik, hogy obszcén mangákat vásároljanak. Megtiltják továbbá részvételüket a szexiparban (különösen figyelni fognak a járőrökre, akik a klubok számára toboroznak fiatal lányokat a vasútállomásokon). Az olyan esetek, mint a hírhedt sibujai, amikor egy 29 éves férfi lakásán négy, megbilincselt tinit találtak és aki még letartóztatása előtt faszenes tüzelésű kályhájával öngyilkosságot követett el (a szénmonoxiddal való öngyilkosság „divatos” manapság Japánban) rámutatnak a változtatás szükségességére.

A. úr aggódik az üzlet jövője miatt. A szabályozás megtiltja a kereskedést kiskorúakkal. Minél fiatalabb a lány, annál vonzóbb a bugyi, amit használt – szerencsére úgy véli, hogy elég érdeklődő marad, aki a nagykorú alsóktól jön izgalomba. (A boltba lépő fiataloktól egyébként tényleg elkéri az igazolványt.)

A modern időkre utal, hogy A. úr boltját egyre inkább mellőzik a fehérnemű-fanok. Az új trend szerint a lányok az interneten vagy telefonon ismerkednek meg az érdeklődő férfiakkal. Ez a közvetlen találkozó gyakran lehetővé teszi, hogy a tisztelt vásárló végignézhesse az alsó eltávolítási procedúráját.

A. úr szerint ez a divat tíz éve tart már, és az utóbbi időkben lanyhulni látszik. Vegyük ehhez hozzá, hogy az a környék, ahol ő is folytatja a tevékenységét, vagyis a Sibuja és Sindzsuku negyedek képezik ennek – ahogy ő fogalmaz „piaci szegmensnek” – a magvát, nem tart attól, hogy komolyabb méretű feketepiac alakulna ki a közeljövőben.

B. úr, egy hasonló sibujai bolt alkalmazottja – az utcáról nem is látszik, hogy mivel foglalkoznak -, amelyet egy pornóvideók gyártásával foglalkozó vállalat birtokol egyetért ezekkel az érzelmekkel.

– Már most is a föld alatt dolgozunk – mondja. – A tranzakciókat általában játéktermekben, karaoke klubokban és a print club (matrica-automata) függönye mögött hajtják végre.

Hogy a rendelkezések valóban biztonságosabbá teszik-e a tokiói fiatalok életét, az finoman fogalmazva is kétséges.

– Aggódom az új szabályok miatt – mondja A. úr. – Nem hiszem, hogy érezhető hatással lesz az üzletre, de lehet, hogy mégis. Ha az apák helyébe képzelem magam, azt hiszem, meg tudom érteni, ha valaki szabályozásért kiált.

Captain Japan