Csa no ju – A japán teaceremónia
A teaceremónia nagy hagyományokkal rendelkező japán szokás, egy
különleges módja a társasági együttlétnek. Az idegen némi fogalmat
alkothat magának erről, ha Kiotóban elmegy a Gion Corner színházba,
ahol a koto zene, bunraku bábjáték, az ikebana, gésa tánc stb. mellett
a teaszertartást is bemutatják.
A teaszertartás keretében a maccsa nevű zöld teát szolgálják fel és
isszák. Az italt por alakú teából készítik. De az egész nem ilyen
egyszerű, ennek évszázados hagyományai vannak, és európai szemlélettel
furcsának tűnik, hogy a teaivásból ilyen nagy kultuszt teremtettek.
De nézzük meg a történetét. A teát Kínából hozták be, úgy 700 körül. Ott már több száz éve ismert volt, a második Han Dinasztia óta (i.e. 220-25). A maccsa, melyet ma a teaceremóniánál használnak, szintén Kínából került be Japánba, amikor Kínában a 12. sz. végén a Sung Dinasztia jutott kormányzásra. De ekkor még nem mondhatjuk, hogy a tea a nép itala lett volna. Nagyon drága kincs volt, és otthon inkább gyógyszerként használták. Nagyon sokáig csak a zen buddhista szerzetesek használták, a hosszú órákig tartó meditációjuk alatt az álmosság elűzésére.
A teaivás először a 14. században vált népszokássá, amikor is ismét Kínából egy játék honosodott meg Japánban. Ezt „Tocsá”-nak hívták, ami lefordítva mintegy teabajnokságot jelent. Ennek az volt a lényege, hogy a vendégeknek az ország különböző részeiből származó teákat szolgáltak fel. Aki ezekből a legjobb teát, ami pl. az egyik híres teaültetvényből származott, felismerte, díjat nyert. Ahogy ez a játék divatba jött, nagyon fellendült a tea termesztése, az országban mindenfelé teaültetvények virágoztak. Különösen Udzsi területén, nem messze Kiotótól, ahol a tea ma is kitűnő minőségű. A játék jellege fokozatosan megváltozott. Egyre gyakrabban mellőzték a díjak átadását, és egyre gyakrabban jöttek össze társaságbeli keretek között csak a teaivás céljából. Ez jobban megfelelt a japánok mentalitásának. Élvezni az atmoszférát, melyben felszolgálták a teát, ez lett a főcél. A formalizmus befolyása alatt, mely a szamurájok, az akkori lovagok mindennapi életét meghatározta, a teaivásnak is fokozatosan bizonyos szabályoknak kellett megfelelnie, melyet a résztvevőknek természetesen követni kellett.
Ebből a hagyományból egy bizonyos Murata Dzsuko (1423-1502) alakította ki a teaivás ceremóniájának szabályait, amely ma csanoju néven ismeretes. Tanítványai továbbfejlesztették ezt a gyakorlatot. A teaszertartás jelenlegi formáját egy zen szerzetes, Szen Rikjú (1521-1591) határozta meg. A teaceremónia, mely ilyen háttérrel rendelkezik, több, mint egy erőltetett, kitalált módszer egy frissítő tea elfogyasztására. Nehéz is célját és lényegét szavakkal kifejezni. Egy kis segítség lehet talán a megértéshez, ha elképzeljük, hogy a teaszertartás a zen-buddhizmus erős befolyása alatt fejlődött ki, melynek célja a lélek megtisztítása, és egy útmutatás a természettel való egyesüléshez. Ráadásul a teaceremónia a japán nép intuitiv törekvésének a megtestesülése, az egyszerűségben a valódi szépség keresése. Az olyan fogalmak mint nyugalom, tősgyökeresség, méltóság, vagy az olyan kifejezés mint a „hűvös szépség” és a „nemes szegénység esztétikája” bepillantást enged egy kicsit a teaceremónia értelme mögé. A kívülálló számára a teaszertartás az első pillanatban nehézkesnek és túlzónak tűnik. Pedig a valóságban csak a cselekvéseknek az utolsó mozzanatig kifinomult összehangolása, mely a beavatottak számára mennyei élvezet lehet, különösen ha a teakínálást tökéletesen végzik. A csanoju a japán nép kulturális és művészi életében nagy szerepet játszott. Mivel a teaszertartás magában foglalja az esztétikai tevékenységet is, a szoba csodálatát, ahol azt tartják, a kertet, ahol a teaház áll, a kannát és a teáscsészéket, a tekercsfestményeket a falon, a virágok elrendezését, melyet ikebanának hívnak.
Más oldalról a japán építészet, a kertművészet, a kerámia és a virágrendezés művészete fejlődésében sokat köszönhet a teaceremóniának. Mint egy vörös fonal, végigkísér minden területet az egyszerűség végtelen szeretete, ami egyben a japán nép karakterisztikumát is jelenti. Igen elterjedt szokás, hogy lányok a házasságra készülve sok egyéb dologgal együtt még az esküvő előtt magtanulják ennek a művészetnek a legapróbb fogásait és finomságait. Amikor Szen Rikjú meghalt, számos csanoju iskola jött létre, amelyekben a ceremónia egyes elemei különböztek egymástól, de a fő vonalakban azokat a szabályokat követték, melyeket mesterük megalkotott. Sőt, a lényeges elemek a mester iránti tiszteletből a mai napig változatlan formában fennmaradtak. A különféle csanoju iskolák között az Ura-Senke iskola a leghíresebb. Amióta ezt az iskolát Sen Rikyu egyik dédunokája megalapította, mindmáig töretlenül a közvetlen leszármazottak vezetik, legutóbb Soshitsu Sen, aki a tizennegyedik generációt képviseli. Említésre méltó még néhány híres iskola : Omote-Senke, Mushakoji-Senke, és Enshu.
A teaszertartás leírása
A teaceremóniát különböző módon lehet megrendezni, annak függvényében, hogy a vendéglátó melyik iskolához tartozik. De mint már említettem, fő részeiben az egyik teaceremónia hasonlít a másikhoz.
1./ Hozzávalók és kellékek
a./ Sukiya vagy teaház
Az ősöktől örökölt szokás, hogy a teaszertartást külön erre a célra épített kis házban tartják meg, melyet Sukiya-nak hívnak. Ez a ház a kertnek egy gondosan kiválasztott részében helyezkedik el. A kerten keresztül egy keskeny út, Roji, vezet a ház ajtajához. A háznak három szobája van. Egy várószoba (yoritsuki), egy szerviz szoba (mizuya) és a tulajdonképpeni teázó szoba (chashitsu). Manapság már láttam olyat, hogy a lakásban fenntartottak egy szobát kizárólag a teaszertartás céljára.
b./ Szükséges eszközök
A ceremónia legfontosabb eszközei a teáscsésze (chawan), a teás szelence (cha-ire), egy kis bambusz seprű (cha-sen), amely a keverésre, habosításra szolgál, és egy bambuszkanál (cha-shaku). Mindegyik eszköznek rendszerint magas művészi értéke van.
c./ Ruházat
A teaceremóniához kellemes, nyugodt színű ruhát kell viselni. A hivatalos ceremóniához a férfiak egyszínű, a család címerével díszített selyemkimonót és fehér zoknit viselnek. A hölgyek számára is elegáns kimonó, és fehér zokni van előírva. A vendégnek kis legyezőt, és néhány papírszalvétát kell magával vinnie.
2./ A ceremónia
A teaszertartás tulajdonképpen négy részből áll. Először néhány falatot fogyasztanak (ez a kaiseki). Ezt követően visszavonulnak egy kis pihenésre (nakadachi). A harmadik, tulajdonképpen a fő rész, egy erős és sűrű tea (koicha) felszolgálása. Az utolsó részben egy könnyű, világos teát (usucha) fogyasztanak. Ha mind a négy részt teljes egészében végigcsinálják, négy órát vesz igénybe. De gyakran csak az utolsó részre korlátozzák, ami körülbelül egy órahosszáig tart.
a./ Az összejövetel első része
A vendégek, szám szerint öten, összegyűlnek a teaház várószobájában. Ide a vendéglátó vezeti őket, a kb. 6 m hosszú kerti úton. Az út mellett egy kőedény áll, tele friss forrásvízzel. Itt mindenki kezet mos, és kiöblíti a száját. Ha a bejárathoz érnek, mélyen meg kell hajolni, és egy alacsony ajtón kell a szobába belépni Ennek a kis ajtónak a jelentése nyilvánvaló: aki részt akar venni a teaceremónián, mély alázattal kell jönnie. A szobába való belépés után, amelyben egy kályha vagy egy faszéntartály található a vízforralásra, minden vendégnek a falfülke előtt, melyet japánul Tokonoma-nak hívnak, tiszteletteljesen térdet kell hajtaniuk. Aztán a legyezőt maguk előtt tartva meg kell csodálni a fülke falán függő tekercsfestményt, valamint egy kis oldalpolcon álló füstölőt. Utána a kályha vagy faszéntartó felé kell fordulni, és arról is a tetszésüket kell kifejezni. Miután minden vendég sorban átadta az első udvarias üdvözlését a vendéglátónak, egy sorban helyet kell foglalni a padlón úgy, hogy a legfontosabb vendég üljön a vendéglátóval szemben. Aztán a vendégek is üdvözlik egymást majd felszolgálják az előbb említett kaisekit, és később kis édességet is.
b./ Nakadachi
A vendéglátó könnyed célzása után a vendégek visszamennek a kertbe egy rövid időre, és helyet foglalnak egy közeli padon.
c./ Goza-iri
A ceremónia fő részének kezdetét egy gong jelzi, mely a teaszoba közelében függ. A vendéglátó a gongot ötször, legtöbbször hétszer üti meg. A vendégek figyelnek erre a gongütésre, még egyszer a kőedényhez lépnek, megtisztálkodnak a jövendő ceremóniához, majd ismét belépnek a teaszobába. A bambuszfüggönyt, mely eddig az ablak előtt lógott, elhúzták, hogy a szoba világos legyen. A tekercsfestmény eltűnt a fülke faláról, most egy vázában friss virág áll ott. A friss víznek való edény és a teásdoboz már a helyükön vannak, mielőtt a vendéglátó a teáscsészével, bambuszseprűvel és teáskanállal belépne a szobába. A vendégek megcsodálják a virágokat és a víztartályt, úgy ahogy kezdetben tették a faliképpel és a gyertyával. A vendéglátó most visszamegy a szerviz szobába, és nemsokára visszatér egy mosogatásra szánt edénnyel, egy merőkanállal és egy állvánnyal vagy a víztartály fedelével a merőkanál részére. Aztán saját maga vagy a segéde egy tál süteményt helyez a legfontosabb vendég elé. A következő lépés a teásdoboz valamint a kanál megtörlése egy külön kendővel (fukusa), valamint egy tálkában forró vízben megmossa a bambuszseprűt, majd a vizet a mosogatóedénybe önti, és egy vászonkendővel (chakin) szárazra törli a tálkát. A tea tulajdonképpeni elkészítéséhez a vendéglátó egy kis teáskanállal fejenként 3 kanál Matcha-t tesz a csészébe. Aztán a forróvizes edényből a merőkanállal vizet vesz, és annak egyharmadát a csészébe önti, a maradékot visszatölti az edénybe. Aztán a bambusz seprűvel addig veri a csésze tartalmát, míg az egy sűrű folyadék nem lesz, ami színben és állagában sűrű borsóleveshez hasonlít. Ez a tea az úgynevezett Koicha. Ehhez a legalább 20 vagy gyakran 70 évnél és régebbi teaültetvény zsenge leveleit adják. Aztán az így már kész teát a csészében az erre biztosított helyre teszi a kályha vagy a faszéntartó mellé, és az első vendég, aki közben megette a süteményét, a térdein csúszva közelebb, jön a tea elfogadására. Ha a vendéglátónak van segéde, akkor ő hozza a csészét az első vendégnek. Ez meghajol a többi vendég felé, és a csészét a bal tenyerére helyezi, míg a jobbal a csésze oldalát fogja, hogy biztosan álljon. Aztán iszik egy kortyot, elveszi a szájától, megdicséri a tea ízét, és még kortyol néhányat. Aztán mielőtt továbbadja a másik vendégnek, aki közben szintén megette a maga süteményét, megtörli a csésze szélét, ahonnan ivott. A magával hozott Kaishi papírral. Ugyanígy tesz a második vendég is, majd továbbadja a harmadiknak, negyediknek és ötödiknek. Az utolsó vendég visszaadja a csészét az elsőnek, majd az átadja a vendéglátónak.
d./ Az usucha ceremónia
Ez mindenekelőtt abban különbözik a koicha-tól, hogy a tealevelek 3-15 éves teacserjéből származnak. Ettől a tea habosan zöld lesz. A ceremónia lefolyása nagyon hasonlít a koicha ceremóniához, néhány különbséget az alábbiakban sorolunk fel:
1./ A teáscsésze egy kicsit kisebb
2./ Egy vendégnek 2 vagy 2,5 kanál teát tesznek a csészébe. Minden vendégnek teljesen ki kell innia a részére elkészített teát.
3./ A vendég a jobb kezének ujjaival törli meg a csésze szélét, ahol azt az ajkaival érintette, majd az ujjait törli meg a kaishi papírral. Végezetül a vendéglátó minden eszközt kivisz a teaszobából, majd egy mély meghajlással jelzi, hogy a teaceremónia véget ért. Aztán a vendégek elhagyják a teaházat, és búcsút vesznek a vendéglátótól.