Variációk egyazon témára III.
Koiuchi Kawabata az 1979-es VB után legalább akkora sztár lett, mint a győztes Nakamura. A testsúlya egyébként pont a fele volt a bajnokénak. Minden újságíró, tanulni vágyó karatéka lerohanta, mi a titok a csodálatos, akrobatikus harci technika és az elképesztő gyorsaság mellett?
Kawabata válasza ennyi volt:
– A termetem kicsi, de a szívem nagy. Volt egy célom, minél jobb kyokushin harcosnak lenni. Nem vesztegettem az időm, mihelyst elhatároztam, végiggondoltam, mi a realitás számomra, hogy valósíthatom meg, és nekiláttam. Onnantól kezdve nem volt visszaút. A szívem és az agyam ezért dolgozott, minden más mellékes volt.
A Budokan Sportcsarnokban a VB két napján 128 harcos küzdött, és nem volt súlycsoport. Koiuchi Kawabata a nyolcadik legjobb küzdőnek járó trófeát vehette át.
Garry O’Neill sem nagyon pályázhatna a százhatvanvalahány centijével a legmagasabb kyo harcos címére. Ennek ellenére abszolút kategóriás VB-n negyedik helyezett volt, a japán bajnokságokon – szintén abszolút kategóriában – hatszor egymás után bejutott a legjobb nyolc közé, kétszer pedig az ezüstérmet is átvehette. Sikereiről így nyilatkozott:
– Előttem már voltak kis termetű küzdők, akik kitaposták az utam. Láttam, mi a realitás, tudtam mihez viszonyítani. Elindultam, és onnantól kezdve csak a cél létezett. A szívem fölé tetováltattam a kyokushinkai kandzsit, ha ránézek, mindig tudjam: célom van, mennem kell, nem pihenhetek. Nem is pihentem. Sokszor küszködtem kételyekkel a Honbu edzései előtt és között. De soha nem az edzéseken. Ott a sikereimért kellett dolgoznom, nem értem rá kétkedni…
Szendrő Szabolcs ígéretes birkózónak indult, míg egy villamosbalesetben elvesztette az egyik lábát. Felgyógyulása után kajakozni kezdett, majd jött a hegymászás. Műlábbal mászta meg a Himaláját. A Miskolci Egyetemi Napokon így foglalta össze rendkívül kedvesen és szerényen hőstettét:
– Az embernek csinálnia kell valamit. Én ezt tűztem ki célul. Meg lehetett csinálni, meg akartam csinálni, és megcsináltam. Ennyi. Jöhet a következő cél.
Alfonzó gyermekkorában a cserkészet még a kemény próbatételekről szólt. Az egyik túra reggelén Pesten kiadták az aznapi célt: irány az esztergomi Bazilika! A vezetők az élre, és indult a menet. A térképen kimért legrövidebb úton, át erdőkön, bozótokon, míg a Bazilikához nem értek. A nagy clown így írt erről önéletrajzában:
– A CÉL várt minket, és a CÉL szent dolog.
Henry Rollinst, az underground rockzene egyik nagyságát gyakran kérdezték, hogy oldja meg, hogy teljes gőzzel pörög a egyszerre a zenében, írásban, producerkedésben és a harci művészetben is? A „Bikanyakú Filozófus” így válaszolt:
– Nem fecsérlem az időm hülyeségekre, csak olyasmivel foglalkozom, ami igazán érdekel. Ha egy célom megvalósítottam, jöhet a következő. Nézz csak rám. Egy átlagos srác vagyok, aki valaha egy fagyizóban dolgozott Washington DC – ben. Ha én idáig eljutottam, nagyon meglepne, ha te nem jutnál kétszer ennyire. Csak dolgoznod kell érte. Persze lesznek, akik feltartanának, de ők nem számítanak, ha van akaratod. B…d meg őket. Tartsd a tested soványan, a véred tisztán, az eszed élesen, és ne engedj méltatlant a hátad mögé. Ha ezt megteszed, a többi már jön magától. Jó utat.
Székely Éva kommentárja:
– Kisgyermekként eldöntöttem, hogy olimpiai bajnok leszek. Erre készültem rendületlenül. Akkor is, amikor csak „fajtiszták” indulhattak az országos bajnokságokon, amikor csak két kukoricamálé jutott naponta, amikor vadásztak ránk a nyilasok. Ha nem tudtam úszni, lépcsőn futottam. Tudtam, hogy olimpiai bajnok akarok lenni. Ez tartott életben.
Szabó András