2006 júliusában IKO4 világbajnokság

Információink szerint ez év júliusában rendezi a Kancho Toru Tezuka által irányított Kyokushin szervezet első világbajnokságát.

Image

Az IKO4 néven emlegetett szövetség létszámában nem túl jelentős Japánban és a világban sem.

Kancho Tezuka, a szervezet létrehozója 1942. március 2-án született Tokióban. Nővére egy ideig titkárnőként dolgozott Sosai Oyama mellett és így került kapcsolatba a kyokushin karatéval. Tezuka, aki egy ismert üzletember Sosai egyik legközelebbi barátja volt és inkább szervezői ambícióival tűnt ki, sem pedig versenyzői eredményeivel. A kyokushin kaikan elnökségi tagja volt és sok jelentős versenyző között például a világbajnok Shokei Matsui is az ő tanítványa volt, tizenhárom esztendeig.

Image

Kancho Tezuka látogatása az orosz régióban

Sosai halála után ő volt a negyedik vezető, aki saját szervezetet hozott létre és így a szövetsége az IKO4 megkülönböztető nevet kapta. A világbajnokság minden bizonnyal nyílt lesz, hiszen önmagában a szervezet nem tudna egy saját világversenyt létrehozni. Kiváncsian várjuk, hogy kik leszenek a meghívottak és hogy a régebben nagy versenyszervező Tezuka milyen eseményt tud majd tető alá hozni.

Image

Kancho Toru Tezuka, az IKO4 szervezet elnöke

 

Schmidt Péter

Related posts