Megvan Bonjaski ellenfele

A párduc a szeptemberi gála főmérkőzését vívja, egy super fight-ot, hisz neki már nem kell indulnia a vetélkedésben. A tavalyi győztes (a szabályt idén vezették be) automatikusan helyet kap a következő évi döntő 8-as fogatában. Korábban nagy talány volt, ki lesz az ellenfél. Most viszont megvan! A volt szumóka, Akebono áll majd a ringbe. A mozgékony, alig 100 kg-os thai harcos a statikus, ám kétszer akkora súlyú szumóbajnokkal szemben. Akebonónak még nem sikerült nyerni a K-1 küzdelemsorozatban, de nem adja fel. Sefo segítette tréningjeit, és csiszolta technikáját. Akebono azt mondta,…

Read More

A nők 93 év után egyenruhát kapnak az Udvarnál

A női tisztviselők a Császári Udvarnál először kapnak ünnepi egyenruhát – 93 évvel azután, hogy hivatalosan is bemutatták az udvarnál dolgozó férfiakét. A Császári Család gondozását végző hölgyek kitartó lobbizásának hála a Császári Ügynökség végül bemutatta azt az egyenruhát, amelyet a nők viselnek majd az ünnepségeken. Az egyik női alkalmazott elmondta, hogy örül, amiért nem kell többet azon rágódnia, milyen ruhát vegyen fel a rendezvényekre. Az új ruhákban igen csinosan nézünk majd ki – tette hozzá. Az új kosztüm fehér blúzból és tengerészkabátkából áll majd, és tartozéka a cipő és…

Read More

Két héten belül két vulkánkitörés

A Japán közepén található Aszama vulkán rövid ideig füstölni kezdett – az elmúlt két hét során immár másodszor. A kitörés mértéke mindenesetre alacsonynak mondható – jelentették ki szakértők. A 2568 méter magas hegy 140 km-re fekszik Tokiótól, északnyugati irányban. A szürke füst, amit kibocsátott 300 méter magas oszlopot alkotott. Sérülésekről nem érkezett jelentés. A hivatalnokok szerint ez egy „rendkívül kis kitörés volt, akárcsak a korábbi”. Két hete a vulkán a legnagyobb tevékenységet produkálta 1983-as kitörése óta, amikor forró követ okádott és hamuval borította be a környéket 200 km-es sugárban. Az…

Read More

Balogh Marcsi senkitől sem fél

A kyokushinban jól csengő nevű hölgy bokszmérkőzésen is próbára tette magát.„Megkerestek, hogy nem vállalnék-e egy küzdelmet Csábi Bettinával. Öt napig gondolkoztam rajta, de mivel nem félek senkitől, szívesen belekóstoltam a bokszba is.”Marcsi bátran küzdött, de első mérkőzésre azért meglehetősen nagy „feladat” volt az aktuális világbajnok.Marcsi 3. danos kyokushin karatéban, és pár éve kick-boksszal is foglalkozik. Kapott egy felkérést, miszerint mérkőzzön meg profi boksz szabályok szerint Bettivel, akivel már kyokushin páston találkoztak. Öt napi gondolkodás után igent mondott, hisz ahogy ő fogalmazott: „Senkitől sem félek, és szívesen kipróbáltam magam ebben az…

Read More

A bokszhercegnő kész a „trónra lépésre”

Utolsó felkészülési mérkőzését is magabiztosan abszolválta Dr. Csábi Bettina. A tököli gálán nem bánt kesztyűs kézzel Balogh Máriával, aki újonc ebben a sportágban, hisz első bokszmérkőzésén van túl. És egyből a közepébe vágott, hisz a világ legjobbjával mérte össze tudását, ami azért ide még nem volt elég. Nagy tempóban kezdett Marcsi, de ez nem volt ismeretlen Bettina számára sem, így nagy adok-kapok alakult ki, melyből látszott, hogy gyors döntésre készülnek mindketten. Ez be is következett, és a papírforma érvényesült, hisz Bettina kezét emelhették a magasba a második menet után, TKO-val.…

Read More

Ragyog az ékkő

Rubin Olivér magabiztos győzelmet aratott a címvédő Petrányi „Csepi” Zoltán felett, és így megszerezte a profi nehézsúlyú magyar bajnoki övet. Tapogatózva, higgadtan kezdett a Füzessy bokszklub kiválósága, a kissé bátortalanul küzdő Petrányival szemben, aki a már a második menettől kapaszkodott fogott. Olivér ritkán tudta tisztán eltalálni, de minden találatnál jól lehetett látni, hogy komoly gondot okoznak a találatok Csepinek, akinek a kapaszkodásoknál felszakadt a szemöldöke mindkét oldalon. Végig Rubin irányított, de sajnos az összecsapás néhol inkább kezdő birkózó derbire hasonlított, amit jogosan nehezményezett a kihívó. Végül a 9. menet előtt…

Read More

Belinszky Krisztina Világbajnok

Péntek este a tököli sportcsarnokban Belinszky Krisztina magabiztos teljesítménnyel megszerezte a WIBF-GBU szalmasúlyú világbajnoki övét. Győzelméhez kétség sem fért. Végig Ő irányított, és lényegesen gyorsabb volt a becsülettel küzdő német Julienne Quassdorffnál. Magabiztos, letisztult bunyót láthattunk az új magyar csillagtól, aki a második menetben padlóra is küldte riválisát, aki végül folytatni tudta a küzdelmet. A végén egyértelmű, magabiztos győzelmet aratott, pontozással.

Read More

Kisstadioni bokszünnepély

Bokszhétvége lesz hazánkban: pénteken Tökölön húznak kesztyűt elsősorban hazai profi bokszolók, szombaton pedig Magyarország talán eddigi legkomolyabb és legnagyobb gálája kerül „tető alá”. Persze a legjobban várt küzdelem Kótai Mihály címvédése, és Erdei Zsolt hasonló produkciója. Zsolti azzal a Lakatussal mérkőzik, aki majdhogynem „Tigrisszelídítést” követett el. Persze csodálatosan bemutatkozó Hidvéginek is zúgni fog a stadion, aki egy lengyel öklözővel mérkőzik. És kötelek közé lép a profiként debütáló Balzsay Károly is, de még nem tudni, ki ellen. Mint többen várták, és mi is így közöltük, szó volt Matolcsi szerepléséről is, ám…

Read More

Japán állandó helyre pályázik a Biztonsági Tanácsban

Koizumi Dzsunicsiro újraéleszti a tíz éves kampányt, mely során megpróbálják elérni, hogy Japán állandó taggá váljon az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hogy „hangosabb lehessen a világban Japán hangja”.„Japánnak újra kell gondolnia, mit tehet a világ békéjéért és stabilitásáért. Hogy céljainkat jobban megismerjék a nemzetközi porondon, szerencsés lenne, ha állandó hellyel rendelkeznénk a tanácsban” – nyilatkozta a minap, a szeptember 21-ére tervezett ENSZ beszédére utalva.Japán először 1994-ben jelezte, hogy kívánatosnak tartaná az állandó helyet egy megnövelt létszámú tanácsban, melynek első célja saját maga megreformálása lehetne.A japán diplomaták régóta érvelnek azzal, hogy 20%-át…

Read More

Egyelőre nem adja ki Japán Bobby Fischert

Még hónapokig Japánban maradhat Bobby Fischer. Az illetékes japán bíróság állásfoglalása szerint a Jugoszlávia elleni nemzetközi szankciók megsértésével vádolt sakknagymesternek jogában áll az országban megvárni a kiadatásáról hozott döntés fellebbviteli tárgyalását. Egyelőre nem adják ki Bobby Fischert az Egyesült Államoknak a japán hatóságok, jelentette a BBC. Az illetékes japán bíróság elfogadta a Jugoszlávia elleni amerikai és nemzetközi szankciók megsértésével vádolt egykori sakkvilágbajnok érvelését, miszerint a kiadatási döntés fellebbviteli tárgyalásáig nem adható ki az amerikai hatóságoknak. A fellebbviteli tárgyalás hónapokig is elhúzódhat, írja a BBC. Korszakos zseni, üldözési mániával A tizenötéves…

Read More