Meghalt az első japán ökölvívó világbajnok

Josio Sirai Tokióban született 1923-ban. Első nyilvános mérkőzését a Kendókai boksziskolában vívta 19 évesen, 1943-ban. Korán sikereket aratott, nyolcból nyolc mérkőzését megnyerte, mielőtt bevonult a hadseregbe, ahol a világháború végéig szolgált. 1948-ban találkozott Dr. Alvin R. Cahnnal, egy amerikai biológussal az amerikai főhadiszállásról, aki edzőként kezdte segíteni. A következő év hozta meg első komoly sikerét, amikor kiütötte Joicsiro Hanadát, aki 15 éve tartotta a légsúlyú bajnoki címet. Ugyancsak 1949-ben hódította el a pehelysúlyú bajnoki címet Hirosi Horigucsitól.1952-ben világversenyzővé vált, amikor a tokiói Kórakuen baseball stadionban 40000-es tömeg előtt játszott a…

Bővebben

Leesett az első hó a Kantó vidéken

Tokió és a szomszédos prefektúrák szombat hajnalban látták meg az első hóesést, és a hideg időjárás máris autópálya-lezárásokat és baleseteket okozott az egész régióban. Az idei első hó hat nappal az korábban érkezett a szokásosnál, igaz, tizennyolc nappal később, mint tavaly. A szakemberek egy-két napon belül a normális hőmérséklet visszatértét várják. Az első hó éjjelén számos baleset történt, egyedül az Oimacuda és Gotenba közti útszakaszon 25 jármű ütközött egyetlen óra leforgása alatt. Mainichi Shimbun

Bővebben

Tokió kész az iraki adósság részleges elengedésére

Japán is csatlakozott hétfőn azokhoz az országokhoz, amelyek az Egyesült Államok kezdeményezése nyomán hajlandók elengedni Irak adósságának egy részét. Koidzumi Dzsunicsiro japán miniszterelnök, aki az amerikaiak iraki akcióinak egyik fő támogatója, James Bakerrel, az amerikai elnök különmegbízottjával tartott tokiói találkozóján tett ígéretet Irak Japánnal szemben fennálló mintegy 4,1 milliárd dolláros adósságának részleges elengedésére. „Japán kész az iraki adósság nagy többségének elengedésére, ha más hitelezők és így tesznek” – adta hírül egy japán külügyminisztériumi közlemény, nem térve ki arra konkrétan, hogy az adósság mekkora hányadának törléséről lenne szó. Japán a Párizsi…

Bővebben

Földrengés Hokkaidó szigetén

Viszonylag erős, a Richter-skálán mérve 6-os fokozatú földrengés rázta meg hétfőn Japán Hokkaidó szigetének egyik tengerparti részét – közölte a tokiói kormány. Az első jelentések nem számoltak be esetleges áldozatokról, illetve károkról, és úgy tűnik, hogy cunamitól, azaz pusztító erejű szökőártól nem kell tartani. A földmozgás epicentruma a Tokiótól 890 kilométerre északnyugatra lévő Kusiro városától nem messze, a tengerfenék alatt negyven kilométerre volt. A japán szigetvilág a világ egyik leginkább földrengés veszélyeztette térsége, hiszen négy tektonikus lemez találkozásánál terül el. MTI

Bővebben

Kokoro no Arika: japán művészet a Ludwigban

Ahol a lélek lakozik: Kokoro no Arika címmel, a budapesti Ludwig múzeumban megnyílt a kortárs japán művészet nagyszabású kiállítása. A kiállítás tíz év után először ad áttekintő képet a japán társadalom és művészet jelenlegi állapotáról. A most bemutatkozó, különböző műfajokban dolgozó 11 művész között vannak ismeretlenebb fiatalok és úgynevezett „nagy öregek”. A különleges tárlatot – amelyhez Japán magyarországi nagykövete, Inagava Terujosi mondott bevezetőt – Maeyama Yuji, a kiállítás kurátora, és Koncz Erika, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára nyitották meg. A külföldön is népszerű és sikeres Murakami Takashi festményei…

Bővebben

Megbízható a gazdasági növekedés Japánban

A legfrissebb adatok tanúsága szerint a gazdaság javulása megbízhatóan folytatódik – mondta a japán gazdasági miniszter, Takenaka Heidzo pénteken, de független szakértők, elemzők hiányolták a növekedés gyorsulását. Novemberben a japán ipari termelés 0,8 százalékkal bővült októberhez képest, harmadik hónapja növekedett egyvégtében – közölték pénteken -, de az ütem elmaradt az elemzők várta 2,0 százaléktól. A japán GDP 55 százalékát kitevő lakossági fogyasztás meglepetésre ugyancsak bővült novemberben, kéthavi visszaesés után. A növekedés 0,4 százalékos volt tavaly novemberhez képest. Az elemzők 0,9 százalékos, újabb visszaesést vártak. Ennek ellenére még folytatódott az enyhe…

Bővebben

A Nippon Yusen 7 milliárd dollárt fektet hajókba

Japán legnagyobb szállítóvállalata, a Nippon Yusen KK bejelentette, hogy a következő 5 évben 160 konténerszállító hajót készít, hogy megfeleljen az ázsiai térségben tapasztalható növekvő szállítási igényeknek. A japán high-tech apróságok növekvő népszerűségnek örvendenek Ázsia-szerte, míg a kínai és egyéb olcsó termékek Japánt árasztják el. A NYK meglévő flottájának hajóit cserélik le az új járművekkel 2008-ig – jelentették be a héten. A projekt végére a cég jelenlegi 540 hajós flottája 650 hajóssá bővül.– A tengeri szállításra világszerte egyree nagyobb igény mutatkozik, különösen a gyorsan növő kínai és ázsiai piacok hatására. A…

Bővebben

A japán nők 54%-a próbál fogyni

A nők ötvennégy százaléka diétázik, miközben a fiatal lányok 41%-a túlságosan sovány – jelentette az Egészségügyi Minisztérium.– Az extrém módon sovány lányok menstruációs zavarokra és terméketlenségre is számíthatnak. Fontos, hogy egészséges súlyunk legyen – mondja a minisztérium egyik munkatársa, egy felmérés adataira hivatkozva.A minisztérium 9900, 15 évnél idősebb nőt vizsgált meg és osztott három csoportra: túlsúlyos, normál és túl sovány. Megvizsgálták továbbá, hogy a nők milyen képpel rendelkeznek magukról.A túl sovány tizenéves lányok 41%-a tovább szeretne fogyni, húsz év feletti társaik közül pedig minden ötödik tenné ugyanezt.A férfiak többsége olyannak…

Bővebben

Univerzális rákszűrés egyetlen teszttel

Egy japán cég 18 ráktípust szűr egyetlen vérvétellel A szigetország legnagyobb klinikai teszteket végző cége, az SRL Inc bejelentette, hogy 2007-re már piaci termékként kívánja árulni azt a tesztt, amely szinte az összes ráktípust felismeri egyetlen vérétel eredményéből.A hír bejelentése után a cég részvényeine ára azonnal emelkedni kezdett, elérve a lehetséges legnagyobb nyereséget egy nap alatt.A tokiói vállalat a tesztet 2500 jenért fogja árulni. Ez nem olcsóbb, mint a jelenlegi hasonló vizsgálatok, viszont előnye, hogy csupán egyetlen vérvételt kíván. Az SRL Inc egy amerikai gyógyszercégtől vásárolta meg a szükséges tumor-felismerő…

Bővebben

A diákok éhségsztrájkkal tiltakoznak

A tokiói Sindzsuku negyed diákjai éhségsztrájkba kezdtek, hogy így tiltakozzanak a helyi YMCA (Young Men’s Christian Association, Fiatal Katolikusok Szövetsége) szálláshelyének eladása ellen.Az YMCA két évvel ezelőtt határozta el, hogy eladják azt az épületet, amely otthont ad a Nisi-Vaszeda egyetem szállásának – ez vezetett a bentlakók tüntetéséhez. A YMCA munkatársai finanszírozási nehézségekkel okolták az eladási tervet.A diákok azonban úgy vélik, hogy a YMCA egyoldalú döntéshozatali mechanizmusa „különös”.A Jamate kollégium, amely több iskola diákjainak – köztük egy hotel management iskoláéinak – ad szállást. A kollégium a YMCA tulajdonában lévő épület ötödik…

Bővebben