Véget ért a magyar K-1 torna

Váratlan események a K-1 Hungaryn: a judo verseny után a K-1 selejtező mérkőzésen mindenki Kis Dénes győzelmére fogadott volna beugró román ellenfelével szemben. Egy állj utáni ütés után (1. menet 1. perc) a román fiú azt jelezte, hogy nem tudja folytatni a küzdelmet, erre a bíró leléptette Dénest. Óriási füttykoncert következett, a közönség igen elégedetlen volt.

A 8-asban Bertalan Zsolt kezdett a román Smarandescu Catalinnal szemben. Nem túl látványos mérkőzésen Smarandescu győzött.

Varga Balázs elég jó kéztechnikákkal kezdett Karacs Attila ellen, aki szintén jó kezekkel és kiváló combrúgásokkal válaszolt. Mind jól helyezett, jól időzített rúgás volt, ami megtörte Varga támadásait, először 8 számolásig, majd végleg – comb K.O.

Kis Sándor és a francia Patrice Quarteron küzdelme nem tartott sokáig. Az óriás francia lerohanta Kist, szinte elsöpörte. A bíró a 2. perc elején szüntette be az egyenlőtlen küzdelmet. A „kissé zavart” francia versenyző gyorsan az öltözőbe vonult.

A leginkább várt selejtező mérkőzés Zilai Sándor és Nagy Tibor összecsapása volt.

Igen nagy, kemény küzdelem volt, kielégítve a közönség minden igényét. A legnagyobb csatát hozta ezen a napon. Tibi talán túlságosan hagyta az indulatait uralkodni, ami sem a kondijának, sem a védekezésének nem tett jót, így 1. menetbéli kezdeti fölénye szép lassan apadni kezdett. Ezután Sanyi uralta a küzdelmet. Olyannyira, hogy a 3. menetben többször megfogta Tibit, aki talpon maradt, de itt már koránt sem volt kiegyenlített a küzdelem.

Zialai Sándor megérdemelten győzött.

K-1 Max küzdelemben Vizi Attila és Vörös Roland került szembe egymással. Igen jó küzdelmet produkáltak, amiben Vörös Roland győzött.

Super Fightban a horvát Mladen Brestovac és a román Morosanu Nicolae lépett ringbe, ahol végig a horvát irányított és simán győzött.

Bonyodalmak következtek, mert Smarandescu lábsérülésre hivatkozva nem állt ki, míg Zilai korábbi sérülése – egy egyensúly probléma – miatt döntött úgy, hogy nem áll ki a francia óriással. És mivel kissé elhamarkodott döntés született a tartalékmérkőzésen, nem volt beugró sem – főként nem két helyre. (Dénest leléptették – a szabályok értelmében így nem folytathatja, míg a román fiút leütötték – szintén nem folytathatja). A közönség határozottan feszültté és elégedetlenné vált.

Így újra K-1 Max következett, ahol Nagy Zsolt Tóth István ellen húzott kesztyűt. Itt is jó küzdelem alakult ki, ahonnét Tóth István, a „Kölyök” távozhatott felemelt kézzel.

Varga Péter és Pavel Majer Super Fightja enyhe Majer fölénnyel telt, de ez nem volt elég a győzelemhez. Extra menet következett, ahol már nagyobb volt a cseh fölénye: ő győzött.

Karacs és a francia Quarteron döntője jött. A francia nagyon vehemensen kezdett, és bár sok kiváló, pontos, tiszta ütést kapott, ez furcsamód nem látszott rajta. Folyamatosan támadta Attila sérült combját. Attila már majdnem feladta a küzdelmet, de szerencsére erős volt az akarata, illetve hatott rá a sarka – és a közönség. Több újabb tiszta ütéssel talált, majd rendkívül durván kiütötte Patrice Quarteront, aki percekig mozdulatlanul feküdt.

A K-1 Hungary győztese 2005-ben Karacs Attila lett, aki évek óta a legjobb a hazai mezőnyben, de sosem jutott oda, hogy ezt bebizonyítsa. Most végre sikerült! Gratulálunk!

Related posts