Szövetes Vera és Török Dani edzésben

Mindkét hazai kiválóság Európa legjobbja is. Vera (Nagykőrös – Búz Ferenc, Bencze Antal) az EB nehézsúlyú győztese lett, immár sokadjára. Dani (Champions Bp. – Stefanovics József) pedig bronz- és ezüstérmei után végre Európa-bajnok lett.

       

 

Most mindketten a kontinens válogatott tagjaként a közelgő világkupára készülnek. Méghozzá gőzerővel, hisz, már nincs csak bő két hét a versenyig.

Pesten egy különteremben készül Vera, ahol Dani is minden nap tréningezik, de ő délelőttönként a Brill Fitness termet is igénybe veszi, illetve a Champions edzőtermét a Bajza utcában. Persze ezen kívül a Gellért hegyet és egyéb futóterepeket is előszeretettel koptatnak. Vera munka közben (általános iskolai testnevelő tanár lévén) a lyukas órákon is súlyzózni jár, amit Dani délelőttönként tesz ugyanígy, a Brillben.

Minden héten, szinte minden délután szerepel a programban a zsákmunka és a küzdelem.

Pár napja is váltott ellenfeles küzdelemmel készültek, válogatott versenyzők segítségével, amit a Karatéka magazin is rögzített, és ki is küldik a japán televízióknak. A szigetországban mindkét sportolónk igazi sztárnak számít!

Hajrá, Magyarok! Hajrá, Európa!

Related posts