‘Szagi’ – az egyetlen dolog, ami megzavarja a sziget váját

– Annyira meglepődtem! – mondta a rendőr egy pohár Mooey Blue Hawiiant kortyolva a Moooo! bárban. Szolgálatban volt. – Még soha nem érkezett vészhívás a mobilomra.

– Mi történt? – mindannyian kiváncsian vártuk, milyen balszerencse sújtotta kis szigetünket.
– Közlekedési baleset!
– Hűűűűű – kaptuk egyszerre levegő után. Közlekedési baleset a szigeten, ahol összes egy út van?
– Igen, valaki parkolás közben összekarcolta a lökhárítóját.
Mindannyian megnyugodtunk, nem történt semmi súlyos. Mégis, a rendőr láthatóan kiábrándultan vette tudomásul, hogy valakinek volt képe megzavarni a sziget váját ezzel a sárhányó-horpasztással. Vajon mázlink volt, vagy mindez csak egy nagyobb, rémesebb dolog kezdete?
28 éves új rendőrünket idén április 28-án nevezték ki a szigetre. Sokan, akik „tenkin” útján kerülnek ide nem túlságosan boldogak. Olyan ez, mintha büntetésből olyan elfekvő helyre vezényelnének, ahol semmi sem történik.
Nem így az új rendőr – ő kifejezetten kérte, hogy szigetünkre jöhessen. Sosem felejtem el, amikor feleségével először kilépett a kompról olyan vigyorral az arcán, mint aki épp a mézeshetekre érkezett Hawaii-ra.
Hamarosan kiderült, hogy el vannak ragadtatva a beltengeren fekvő aprócska, nyugodt szigettől. – Imádunk itt lenni – vallották be azonnal – itt szeretnénk maradni örökre! – Alig hittünk a szerencsénknek.
Gyakran látom az új rendőrt, ahogy a parton ül feleségével és nézi a naplementét, rója a köröket a biciklijén vagy épp kinn kajakozik a nyílt tengeren. Végül is sosem tudni, hol történik legközelebb baj. Mivel többnyire nem visel egyenruhát, „fedett” rendőrnek szoktam magamban hívni.
Igaz, hogy szigetünkön nem követnek el semmilyen bűncselekményt, még a gengsztereket, a boszozokut és más gonosztevőket is sikerült távol tartanunk, mégis maradt egy tevékenység, amely folyamatosan fertőzi Siraisit. Ez akkor következik be, amikor a kintiek ideutaznak és mindenféle szolgáltatást kínálnak nekünk. Nem azokról a fiúkról beszélek, akik havonta egyszer átugranak egyterűjükkel kést árulni, sem azokról, akik folyamatosan a bank mellett parkolnak és szemüveget kínálnak az időseknek, sem a „mono hosi” pasiról, aki azokat a fémrudakat árulja, állítólag azért, hogy ráaggassuk a száradó ruhát, de lehet, hogy az ufókkal történő kommunikációhoz is használhatóak. Ezek a fickók évek óta hordják az elszigetelt ittenieknek az árut.
Akikről én beszélek, azok a fiatal, jól öltözött férfiak, ejtőernyős szerelésben hivatalos kitűzővel, akik azt állítják, hogy egy helyi cég alkalmazottai és midnenféle szerelési munkákat kínálnak, mint például a cserepek javítása és hasznos tárgyakat, például futont kínálnak. Másnap egy ilyen fickó jelent meg a genkanomban.
– Itthon van a férje? – érdezte.
– Nem, segíthetek valamiben? – feleltem.
– Az XXX denka vállalattól jöttem, felmérést végzünk a háztartásokban, elektromos meghibásodásokat keresünk – mondja, láhatóan jól begyakorolt módon. – Mikor jön haza a férje?
– Nem tudom – mondtam -, miért?
– A férje halász?
– Nem. A férjem nem japán.
– Aha. Maga olasz?
– Nem – mondtam.
– Nos, ööö, maga szerint mikor érkezik haza a férje?
– Nem számít, nem beszél japánul – mondtam. Kezdtem gyanakodni.
– Na jó – mondta, és újragondolta az egészet. – Később benézünk.
Rendben.
Ezek a fickók profi csalók, akik valódi cégnek álcázzák magukat. Amikor elkezdik végezni a munkát, újabb „óriási” problémákat fedeznek fel a házban és pofátlanul magas összegekért javítják ki. Ha nem akarsz fizetni, kierőszakolják.
Néha azonban nehéz megmondani, hogy egy szerelő valódi vagy sem. És ha felkészületlenül érnek, ahogy a fenti esetben engem is, azon kapod magad, hogy azt kívánod: bár ne is álltál volna szóba vele.
A legjobb módszer arra, hogy felfedezd a csalókat az, amit a legelső alkalommal csináltam. Két férfi javította a tetőket a szigeten hosszú heteken át. Láttam őket, ahogy a vendéglőben ebédeltek. Ahogy elmentem mellettük, köszöntem nekik. Egy nap az egyik hirtelen megjelent a genkanomban és egy pohár vizet kért. Szokatlannak tartottam, de megkínáltam egy pohárral. Ahogy ott állt és megpróbált szóba elegyedni velem, azt találtam mondani neki: „ugye nem azoknak a csaló „szagi” cégeknek az alkalmazásában áll? Remélem, nem, mert mostanában elég sok bajunk volt velük…” A fickó egyetlen korttyal lenyelte a pohár vizet és elment.
Tyű, pedig még nem is meséltem neki a fedett rendőrünkről.

Amy Chavez