Shinkyokushin Japán Bajnokság (november 27-28)

Shinkyokushin Japán Bajnokság – Tokyo Metropolitan Gimnazium

A verseny időpontját korábban rosszul jelöltük meg, amiért elnézést kérünk.

Igen erős mezőny várható az idei súlycsoport nélküli Japán Bajnokságon. Tsukamoto a VB kudarca után szeretne bizonyítani, és feltehetően nagyon készül a versenyre. Ko Tanigawa, aki korábban VB dobogós, valamint súlycsoportos japán bajnok volt, ismét visszatér. Tanigawa az utóbbi években már a Kyokushin Seibukai szervezetben tevékenykedett shihan Nishida vezetésével, azonban most a jobb versenyzési lehetőségek miatt a shinkyokushin szervezetnél kötött ki, és alacsony testsúlya (70 kg) ellenére a verseny egyik éremesélyese.
Egyes hírforrások szerint Kunhiro Suzuki, 2003 világbajnoka elindul, és megvédeni készül korábbi bajnoki címét. Ez igazi szenzáció lenne, ami nagy kockázattal jár, hisz Suzuki nem fiatal, és már szinte csak veszteni valója van a nagyközönség előtt. Hisz mint címvédő, és mint világbajnok nagy teher nehezedik rá. Az utolsó három bajnokságot ő nyerte (2000, 2001, 2002), viszont 1996-ban és ’97-ben Tsukamoto volt a bajnok.
Az utolsó (2002) bajnokság legjobb 8 versenyzőjéből kik kerülhetnek ismét a „BEST 8”-be?

  1. A győztes Suzuki volt, ha indul, jó esélye van. Hisz a mellett, hogy rutinos és jó versenyző, a japán sorsolás és bíráskodás finoman szólva védi a bajnokait.
  2. Tsukamoto volt a második, és feltehetően komoly bizonyítási vágy dogozik benne, bár látva kissé bohém személyiségét nem lehet tudni, mennyire készült. Viszont ő mindig veszélyes kiszámíthatatlan rúgásai miatt.
  3. Satoshi Niiho volt a 3. Idős versenyző (36 éves), a VB volt talán az utolsó versenye, ahol nagyobb eredményt vártak tőle, de a dán Jakobsen megállította (akit Török Dániel utána legyőzött).
  4. Tadashi Ishihara, Fukuoka bajnoka, szintén nagy reményekkel vágott a VB-nek, de a kemény versenyen a 32-ben meg kellett állnia (Paco Peppe állította meg, aki utána Jarábik Zsoltot is legyőzte, óriási küzdelemben). 1998-ban 2. volt, az Open tornán. Jó versenyző, bár kissé hullámzó a teljesítménye.
  5. Yuichiro Osaka – talán az egyik legegyénibb stílussal rendelkező „Nippon versenyző”. a VB ezüstérmese. Taktikus, inkább másodszándékú küzdő, jól mozgatja nagy tömegét. Japánokra nem jellemzően kontrákra és tempókra épít, és nem erőállóképességű küzdelemet produkál. Török Dániel kétszer is mérkőzött vele. Először 2002 áprilisában Fukuokán, ahol Dani bírói döntéssel maradt alul, majd a VB-n a legjobb 8-ban, ahol a hosszabítások után egy teljesen döntetlen mérkőzést követően, vitathatóan hozták ki Osakát. 2000-ben negyedik volt az Openen.
  6. Yuki Sakai – tipikus erőállóképességű bunyós, szürke technikai tudással. Szintén Török Dani mérkőzött vele a VB-n, ahol magabiztosan, 3 perc után simán jutott tovább a magyar fiú. Nagy szerencse kellene hozzá, hogy a 8-nál tovább jusson.
  7. Takayuki Tsukakoshi 180 cm-éhez 115 kg párosul. Ez nem csak izom, felesleg is van az erős, de nem túl okos versenyzőn. A VB-n nagyon megszorította a román Marius, aki mindössze 75 kg. 2001-ben harmadik volt az Openen. A bírók preferálják a stílusát, hisz megy előre, és rombol. Bár egy jó lábmunkájú versenyzővel szemben már nehezebben állná meg a helyét. És nem is ponterős. „Tolósan” üt és rúg.
  8. Yoshitika Sato – szintén tipikus japán erőállóképességű bunyós, nagyon jó kondícióval. kétszeres 80 kg-os bajnok. Kis súlya ellenére ponterős, jellemzően köríves fej- és testrúgásokkal és felütésekkel ér el ipponokat. 2001-ben 5., 2000-ben 3. tudott lenni. Feltehetően a VB volt az utolsó versenye, ahol a magyar Stefanovics József győzte le, 9 perc után, bírói döntéssel, így nagy álmát nem érte el.

Ez volt tehát a legutóbbi legjobb nyolc. Feltehetően feltűnnek új versenyzők is, de a bírák a régi versenyzőket „tolják” előre. Talán ismét lesznek orosz versenyzők is, akik átlátogatnak a közeli szigetországba.

Meglátjuk, ki lesz a legjobb!

 

Related posts