Ötlyukú hidat a Világörökség részévé

A fából készült japán nemzeti látványosság, az ötlyukú Kintai-híd Jamagucsi prefektúrában, Ivakuni városban található. Most egy éve annak, hogy az ötven évig tartó restaurálási munkálatokat befejezték és megtörtént az első átkelés a hídon.

A tavalyi évtől ezidáig egymillióan keltek át rajta. Ihara Kacuszuke polgármester kijelentette: „Azon munkálkodunk, hogy a hidat bejegyeztessük a világörökségek közé, hogy ezzel is növeljük a Kintai-híd vonzóerejét és a város életét még pezsgőbbé tegyük.” Ivakuni város még tavaly felállított egy 7 tagból álló bizottságot, melynek feladata a híd kulturális kincsként való őrzése, illetve a hídnak a Világörökség részévé való bejegyzése céljából felhívások, kérvények intézése az illetékesekhez. A híd közelében levő parkban egy ezer négyzetméteres alapanyagraktárt építettek, mert azt tervezik, hogy 20 évenként a híd egy részét újra cserélik ki, hogy az építési technikát megőrizzék és továbbhagyományozzák.
A Kintai-hidat 1673-ban Iva tartomány daimjója, Josikava Hiroka emeltette. 1950-ben egy tájfun tönkretette, ezért ’53-ban újjáépítették, de egyre rozogább és veszélyesebb lett, ezért 2001-ben folytatták a restaurálást. Tavaly egymillió 13 ezer látogató kelt át rajta.

Sankei

Kapcsolódó bejegyzések