Megjelent a Szaku #24!

KIHON

Nincs is annál szebb, mint mikor egy lelkes kezdõ beesik élete elsõ edzésére. Lobog a tettvágytól, lehajtja a bemelegítést… és akkor beállítják különbözõ idétlen állásokba, és rendkívül mûvészi és érthetetlen mozdulatokat kell végrehajtania. Szó sincs szívatásról, kezdõk beavatásáról, elvégre azok a „félistenek”, akik már fehér gi-ben, különbözõ színes övekkel állnak a sorban, nagyon is rutinosan csinálják ezeket a borzalmakat. Jézusom, hova kerültem, mi ez ?! Aztán telnek a hetek, kezdõnk oldódik kissé, észreveszi, hogy a haladók is emberek, és talán még kérdezni is mer. Valószínûleg fog is, mert amikor küzdeni látja a rutinosabbakat, semmi nem látszik abból, amit az edzõ kér tõle. Kaphat szép, színes magyarázatokat a budoról, a harci mûvészetek hagyományairól. Esetleg arról, hogy az egész csak arra jó, hogy a vizsgán bemutassa, aztán ha megvan az új öv, akkor talonba az egészet a következõ vizsgáig. Ugyanis a kihon, a hagyományos mozgásanyag azért van, hogy pontosan megtanuld, de amikor küzdesz, akkor felejtsd el az egészet. (Ne röhögjetek, ezt már kata EB-bajnoktól is hallottam! ). Így kezdõnk vagy agyatlanul bevágja a kihont, lelkesen szövegel, mekkora budoka is õ – aztán ha kap egy ütést, megköszönni tudja csak, visszaadni nem – vagy keményen tanulja a direkt küzdõanyagot, fütyül a kihonra. Esetleg meg is unja az egészet, és keres egy jó thai box edzést. Esetleg elkezd azon filózni, mire is jó ez az egész, mi ennek az értelme. Mert van bizony…

Az akarat jelentõsége a karatéban

Részlet Brúzsa Ferenc Akarati tulajdonságok fejlesztése karatéval címû TF szak­dol­gozatából

A karate igen nagy szorgalmat, rengeteg gya­korlást, rutint kívánó, sokrétû mozgásanyag, amely­nek elsajátításához, nem napok, hó­na­pok, hanem évek szükségesek.
Aki már egyszer elkezdte a karate ta­nu­lá­sát, az nem tudja abbahagyni talán so­ha. Valahogy úgy lesz maga is, mint a tu­dós a maga tudományával. Minél többet fog­lal­ko­zik vele, annál inkább látja, hogy mi­lyen kevés, amit tud, mennyi tanulásra, gya­kor­lás­ra van még szüksége, hogy valamit is meg­is­mer­jen belõle.
Aki karatét tanul, sohasem lehet elégedett az­zal, amit tud. Sohasem mondhatja, hogy min­dent tud.
A támadások, de azok védései is ezer félék lehetnek, hiszen minden ember tes­ti felépítése más és más. Az ütéseket és rú­gá­sokat a test elõtt meg kell állítani.
Ennek feltétele a test feletti uralom ki­fej­lesz­tése. Csak az vehet részt versenyen, aki er­re képes. A versenyen válik majd világossá, hogy nem a gyõzelem, vagy a vereség áll elõ­tér­ben, hanem a gyõzelem önmagunk fe­lett testileg és szellemileg is. Csak az tud gyõz­ni, aki uralkodni tud teste és szelleme fe­lett. A karate legfõbb célkitûzése az, hogy együtt­mû­ködést alakítson ki a karatéka pszhi­hikuma és fizikuma között, aminek e­gyüt­tes hatásaként maximális és irányított e­ner­gia szabadul fel. A gyõzelem a másik fe­lett, csak másodlagos. A karatét megérteni, csak ennek tudatában lehet, eredményes vég­zé­­sének nélkülözhetetlen feltétele az aka­rat­e­rõ és egyben az akarat fejlesztésének magas is­ko­lája.