Megjelent a Szaku #24!

Nyelvlecke

Oszakai kirándulás II.

Van Japánban egy diszkontlánc, amit Don­ki­ho­tei-nek hívnak. Mindenhol találkozol ve­lük, olyanok, mint a K-Mart, egy kicsi min­den­bõl: étel, ruházat, háztartási cuccok, sport­felszerelés, játék, elektronika, ékszer és így tovább. Az egyetlen igazi különbség az, hogy a bolt nagyjából hatodakkora he­lyet foglal. Szinte bármire képesek, hogy oda­csa­logassák a vevõket. Az egyik ilyen üzlet elõtt pél­dául Roppongiban egy nagy vizestartály áll, tele halakkal. Egy itteni óriáskereket vet be a vevõk kegyeiért.

Túlélőkészlet Japánba utazóknak II.

tenin dzsisaku sókó gun – Riadólánc te­le­fon­nal. Azt a jelenséget nevezik így, amikor egy külföldi bemegy a boltba, kérdez valamit, az eladó felhív valakit, hogy segítsen, aztán a hí­vott fél is felhív valakit és így tovább.
gojukuri aiszacu – Késleltetett üdvözlés. Ha egy japán belép a boltba, azonnal ha­tal­mas „irassaimaszé”-val köszöntik. Ha azon­ban egy külföldi megy be, az eladó, aki sze­ret­ne ugyan köszönni, de attól tart, hogy be­szél­get­
ni fognak vele, szépen megvárja, amig el­ha­la­dunk elõtte és csak utána, hátulról üd­vö­zöl ben­­nün­ket széles mosollyal.

Fukubiki

Japánban ha a sarki boltban vásárolsz va­la­mit júniusban vagy decemberben, elõ­for­dul­hat, hogy jegyeket kapsz ajándékba a fu­ku­bi­kihez, vagyis a nyereményjátékhoz. Ez a sor­solás egyfajta köszönetnyilvánítás a boltos ré­szérõl, amiért nála költötted el a pénzed. És persze jó vevõfogó taktika.

Világsiker elõtt a hentai

Kidobóember: Következõõõõ! 5000 jen lesz.
Kapitány: Az elõttem lévõ srác csak 4000-et fizetett. Miért?
Kidobóember: Papa, az diákjegy volt.
Kapitány nem hajol meg a prioritások ilyen elferdülése elõtt, miközben elhozza ol­va­sóinak a legfrissebb híreket – elvégre ez a dolga. Ez alkalommal a manga sokszínû vi­lá­gába vetette magát, amely – nem úgy, mint õ ma­ga – egyre népszerûbb, fõleg a szi­get­or­szág határain kívül. Csatlakozzunk hozzá, a­hogy a manga extrém módon erotikus, gro­teszk ágának „nagyapjával” együtt próbálja meg­is­merni a mai japán képregényt.
Tosio Maeda épp egy elkészült rajzon csi­szol­gat ezt-azt. A képen sportos nõalak  lát­ha­tó: izmos hát, izmos karok, csin­ta­lan cic­kó, szorosan testre feszülõ kék bi­ki­ni. Az arcán kezdi, lassan görgetve a rajzot gra­fi­kus tábláján, ami egyben a számítógép ki­jel­zõje is, és apró változtatásokat végez az amúgy is részletesen kidolgozott képen. A kép nagyobb, mint a kijelzõ, eleinte csak a nõalak felsõtestét látjuk. Mielõtt érin­tõ­ce­ru­zá­jával lejjebb görgeti a képet, a 49 éves szem­üve­ges rajzoló elmagyarázza, hogy a rajongók nem elégednek meg egy csupán izmos nõ lát­vá­nyá­val.
Elfintorodik, majd lejjebb húzza a képet. Elõ­tû­nik a hölgy maradéka, köldöktõl le­fe­lé. Ekkor derül ki, hogy hatalmas mû­fal­losz ágaskodik az ágyékából. „Min­dig hozzá kell tennünk valami mást is” – mondja.