Megjelent a Szaku #24!

 Megjelent a Szaku magazin legújabb száma.

A Szaku #24 megvásárolható az újságárusoknál vagy megrendelhető ITT.

Részletek a tartalomból:

Lányok a tokiói éjszakában  I.
Interjúsorozat 

A hostess club az egyik legfontosabb japán in­téz­mény az üzleti életben. A klubok kis re­la­xá­ciós szigetek, ahol a klienssel folytatott gyors kapcsolat gördülékenységét a levegõt meg­töl­tõ ka­ra­o­ke-hangfoszlányok és a jég­koc­kák csilingelése segíti elõ.
A klubok éjszaka kelnek életre. Szinte az összes nagyobb vasútállomás környékén fé­nyes reklámok hirdetik az épületeken a ben­nük található szórakozóhelyeket: Pussy Cat, Kleopatra, Az Éjszaka Lovagjai, Érintés Pub. A taxik a bejáratnál teszik ki a lányokat. Fér­fiak kis csoportokban sietnek kedvenc klub­juk felé.
Egy tipikus hostess klubban a mama-szan (a klub vezetõnõje) minden vendéget külön üd­vö­zöl. A kényelmes fotelek a fal mellett so­ra­koz­nak, az asztalok középen állnak. A lá­­nyok is köszöntik a vendégeket és hellyel kí­nálják. Innét kezdve az események olyan ola­­jo­zottan zajlanak, ahogy a cigarettafüst  go­mo­lyog, vagy a whiskey csorog a jég­koc­ká­ra.
A hostessek a modern kor gésái: szó­ra­koz­tat­ják a férfiakat és pénzt kapnak érte. A pat­ro­nálót nem érdeklik a definíciók. Õ azt az illúziót vásárolja meg, hogy a lány még so­sem látott hozzá hasonló, lenyûgözõ férfit. A lány rövid szoknyája és feszes topja további mo­ti­vációt biztosít.
Az egyik híres hostess klub, a tokiói Rop­pon­gi negyedben található Flamingo tu­laj­do­nosa, Vatanabe Sin így fogalmazott a New York Times hasábjain a klubok ha­gyo­má­nyá­ról: „Minden japán férfi eljárna, ha lenne rá pén­ze: gyönyörû nõk mellett üldögélne, akik szórakoztatnák.”
A beszélgetés annyira sekélyes, amennyire vas­tag a lány sminkje. Számára ez csupán já­ték, amely munkája elkerülhetetlen része. A fér­fi számára egy olyan világ, amelyben nem lé­te­zik elutasítás és tele van lehetõséggel.
Szóval az Igazhoz, a Valóhoz és egy bári hos­tess lány szívéhez vezetõ legrövidebb utat ke­res­ve a Kapitány megkezdi interjú-so­ro­za­tát lá­nyokról a tokiói éjszakában.

Kígyóhúst vegyenek!

A Kyodo tudósítása szerint Kagosima pre­fektúra üzletemberei nem gyõzik kie­lé­gí­teni a hirtelen megnõtt ér­dek­lõ­dést a „habu” kígyó húsa iránt. A habu egy rend­kívül mérgezõ viperafaj, amely Dél­nyu­gat-Ja­pán­ban honos. A kígyó húsa az­u­tán vált hal­lat­la­nul népszerûvé, hogy a fo­gyasz­tásával járó egész­ségügyi elõnyökre hir­detések hívták fel a fo­gyasztók figyelmét.

Tenchi Muyo! Ryo-Ohki
– a harmadik videó sorozat

Egy klasszikus anime lezárul

Fõhõse Tenchi, egy gimnazista fiú, akinek nagy­apja egy sintoista szentély papja, õse pe­dig egy legendás démonölõ szent. Az el­sõ néhány rész során megérkeznek a nõi sze­rep­lõk: Ryoko, az ûrkalóz; Aeka, a Jurai bolygó her­ceg­nõ­je; Aeka kishúga, Sasami; Mihoshi, a sze­rencsétlen és szórakozott ûrrendõr; és vé­gül a kislány alakot viselõ Washu, a húsz­e­zer éves zseniális tudós.

Szamurájok

A szamurájok felemelkedése és uralma az 1180–1185 közt dúló Genpei háború után vált jelentõssé. Rendjüket a bakufu, egy sza­murájokat tömörítõ szervezet vezette. A bakufu dolga volt a szamurájok életének esz­mei és jogi irányítása, elpuhulásuk meg­e­lõzése, hatalma azonban nem csak ebben me­rült ki: joga volt kivizsgálni és elbírálni a ki­ne­ve­zésre kerülõ tisztviselõk alkalmasságát és ér­demeit is. Idõvel a rangok osztásának jogát is a markába kaparintotta.
A szamurájok kiváltságos réteggé lettek, oly­annyira, hogy külön szerv ítélkezett fe­lettük: a Kamakura korszak egy kiemelkedõ jelleme, Mi­namoto Joritomo megalkotta az elsõ, sza­mu­rájokra vonatkozó törvénykönyvet. A „Házi Törvénykönyv” 1232-ig volt életben, nagy­ban hozzájárulva a szamuráj hûbéresi rend­szer kialakításához – s ezzel egy egészen 1868-ig fennálló feudális jellegû rendszert in­dí­tott útjára…
A szamuráj szó maga nem sok kapcsolatban áll a harccal – a szabuharu, „szolgálni” igé­bõl származik. Olyan embert jelöl, aki egy u­rat vagy mestert szolgál, akár katonailag, akár más téren. Talán épp ez az egyik oka annak, hogy gyakran inkább a tiszteletre méltóbb, de vele ebben a témában azonos jelentésû busi (harcos ember) szóval utalnak a szamurájra. A másik ismert ok erre az, hogy a II. világháború elõtt a politikusok a szamuráj szellemre hivatkozva lovallták bele magukat egy az országot késõbb keményen sújtó nacionalista felfogásba – így a szamuráj szó kimondása még manapság is kellemetlen ízt idézhet egyesek szájába.

Szent tehén, Genki-kun: itt a tájfun!

Idén õsszel interjút készítettem Gen­ki-kunnal, a bikával, aki 90 km-t sod­ró­dott a há­borgó Josii folyóban egy tájfun ide­jén. Genki-kunt az áradat a Szeto-bel­ten­gerbe sodorta, ahol 50 órányi úszás u­tán maradék erejét összeszedve egy kis szigetre má­szott, és türelmesen vár­ta megmentõit.

Úgy döntöttem, hogy magát az idõközben nagyra nõtt borjút kérdezem meg a tör­tén­tekrõl. Mindig is úgy gondoltam, hogy a gyö­kereket kell felkutatni, még ha ez egy bika ese­tében furcsán is hangzik.
Felhívtam az Okajama prefektúrában lévõ par­kot, hogy engedélyt kérjek az interjúra.
– Hogyne – mondták –, de aznap érkezik Hita­csi herceg és hitvese is. Rendben lesz így?
– Persze – feleltem, és máris készítgettem ma­gam a nagy találkozásra a herceggel, a her­ceg­nõvel és a szarvasmarhával.
Korán érkeztem, néhány órával azelõtt, hogy az összes utat lezárták a hercegi pár ér­ke­zése miatt. Értékes idõt nyertem ezzel, még mielõtt elindul a felhajtás.
Gyönyörû idõ volt, ezért némileg meglepve ta­pasztaltam, hogy beszélgetõtársam a tehén­is&shy
;tál­lóban hever. Még így, fekve is akkora volt, hogy önkéntelenül hátraléptem.
–Jó ég, mekkora szarvad van! – kiáltottam. A marha nem felelt.
– És milyen szép nagy az orrkarikád!
A bika fütyült rám. Az istálló oldalán nagy táb­la hirdette: „Genki-kun.”
– Örülök, hogy találkoztunk, Genki-kun – mutatkoztam be neki.

Kaka-fónia

A hi-tech bili altatódalt játszik
A Mainichi shimbun csodálatos új­don­ság­ról számol be: vége a legkisebb a­lap­te­rü­letû helyiségbõl kiszivárgó zajok egy­han­gú­sá­gá­nak! Idáig csupán a szokásos nyögések, csob­ba­nások, bugyborékolások és egyéb zörejek szû­rõd­tek ki a nappaliba, de Japán vezetõ toa­lett­gyártó vállalata nemrég új készüléket do­bott a piacra, amely alapjaiban változtatja meg a wc-n ránk váró élményrõl alkotott el­kép­zeléseinket. A piacvezetõ Toto vállalat új ter­méke, az Apricot NSA az elsõ olyan ülõke, amely beépített audio rendszerrel bír és lágy dal­lamokat szolgáltat, miközben dolgunkat vé­gez­zük.

A Fujiyama kiállítás

A „Fujiyama, a japán szépség Hokusai és Hiroshige fametszetein és fény­ké­pe­ken” címû kiállítás október 13-tól november 13-ig volt látható a Ma­gyar Nemzeti Galériában

Már a kiállítás plakátja magával ragadta a figyelmet, melyen Hokusai: Hullámok alatt távol a kanagawai parttól (Kanagawa-oki­na­mi-ura) címû képe volt látható. A Fuji  nem csak Japán legmagasabb hegye, hanem egyik legfontosabb szimbóluma is. Nagy je­lentõségû mind az egyszerû, hétköznapi ember, mind a mûvészek számára.
A néphit szerint ha valaki az újév elsõ éj­je­lén a Fujiról álmodik, kivételes kegyelmi ál­la­potba kerül, és az egész év során boldog és szerencsés lesz.
A kiállításon Katsushika Hokusai és Uta­ga­wa Hiroshige ukiyo-e fametszeteit, és a kor­társ fotómûvész Tomitsuka Haruo fény­ké­pe­it nézhette meg az odalátogató.

Dodzsó-pokol, kondérban

A csíkhal igazán szerény igényekkel bír: gya­kor­latilag megél a híg sárban is, ha nagyon nem jut oxigénhez, hát szippant egyet a le­ve­gõb­õl. Az a szerve, amellyel a levegõbõl von­ja ki az oxigént, rendkívül érzékeny a nyo­más­változásra, ezért bármikor lepi­pál egy levelibékát vagy egy Aigner Szilárdot. Ha át­menetileg kiszárad a környék, a csík alud­ni tér – a nálunk élõ halak közül egyedüli­ként akár hetekig bírja a nedves talajban.
Ezt az igénytelenséget használták ki régen a pákászok, akik a lápos vidékeken vájtak egy méteres gödröt a tõzegbe. A lyuk hamar meg­telt iszapos lével, ami még így is több oxi­gént tartalmazott, mint a környezete. A ha­lak százával tódultak a „bányába”, ahol a pá­kász­nak csupán meregetnie kellett – akár e­gész nyáron át. .

Hasznos tárgyak dicsérete

Emberirányító

Az említett cég a technológiát elsõsorban a­zért fejleszti ki, hogy még élethûbb játék­él­ményt nyújtson a számítógépen lógó fia­ta­loknak. Az NTT kutatóközpontban be­mu­tatott készüléket a koponyára csat­la­koz­tat­ják, amely gyenge áramütéseket küld a fülek mö­gé, látszólag az agyba. Az á­ram iránya és erõssége egy botkormány se­gít­sé­gé­vel szabályozható – a si­sak­kal te­hát bárkibõl távirányítású autó vál­hat 15 perc­re.
Egy túlélõ beszámolója szerint a készülék hasz­nálata nyugtalanító és kimerítõ ta­pasz­talat.
A technológiát galvanikus dobüreg-sti­mu­lációnak hívják, ami magyarul annyit tesz, hogy a fülben húzódó érzékeny idegekre, me­lyek az egyensúlyérzékünkért felelnek eny­he áramütéssel ingereket küldünk.
Ha a botkormányt jobbra döntik, a sisakot vi­selõ ember ellenállhatatlan késztetést érez ar­ra, hogy jobbra induljon, mivel úgy érzi, ez az egyetlen mód arra, hogy visszanyerje egyen­súlyát.
Az élmény fájdalommentes, de drámai. A lá­bunk azelõtt elmozdul, hogy tudnánk róla. Kép­zeljük el, micsoda metafizikus élmény le­het, ahogy saját magunkat irányítjuk egy joy­stick segítségével, eltérve a jól bevált szol­gá­lati úttól.