Lungu Sándor első Pride mérkőzése

ImagePár hete lezajlott a Pride 30: Fully loaded címre halgató rendezvény. A rendezvény számunka azért volt jelentős, mivel ringbe lépett a 40x-es momán judo és egyszeres sambo Európa-bajnok Lungu Sándor, akinek magyar gyökerei is vannak.
Sándor folyékonyan beszél magyarul és Budapesten is készült a fellépésre. Ellenfele az angol kolosszus James Thompson volt, aki korábban Alexander Emelianenkótól kapott ki, majd KO győzelmeket hozott a Pride ringjében. A mérkőzés előtt több szakértő is jelezte, hogy bár Lungu inkább a földharcban erős, a csapottjai nagyon veszélyesek.

ImageA mérkőzés kezdetén Thompson egyenes ütésekkel kezdett, majd Sanyi részéről robbant egy jobb csapott és Thompson zsákként rogyott a földre – ám sajnos a tapasztalatlanság és a földharc múlt miatt Sanyi fogni próbált az ellenfelén, aki guardba fogta őt arra az időre, amíg kitisztult. A mérkőző felek felálltak, ám sajnos már látszott, hogy Sanyinak kondicionális problémái vannak. Szemmel látható volt az is, hogy Thompson fél ellenfele ütőerejétől. Nem sokkal később Sanyi már főleg a kondi problémák miatt kifordult és a bíró beszüntette a küzdelmet.

További eredmények:

Fight 1
Zulu legyőzte / TKO / 1:31 / 1. menetben Henry „Sentoryu” Millert

Fight 2
Murilo „Ninja” Rua legyőzte / submission (heel hook) / 3:31 / 1. menetben Murad Chunkaevet

Fight 3
James Thompson legyőzte / TKO / 2:13 / 1. menetben Alexandru Lungut

Fight 4
Quinton „Rampage” Jackson legyőzte / TKO / 4:05 / 1. menetben Hirotaka Yokoit

Image

Fight 5
Sergei Kharitonov legyőzte megosztott pontozással (2-1) Fabricio Werdum-ot

Fight 6
Makoto Takimoto legyőzte egyhangú pontozással (3-0) Yoon Dong Siket

Fight 7
Kazushi Sakuraba legyőzte / TKO / 2:27 / 1.menetben Ken Shamrockot

Fight 8
Mirko „Cro Cop” Filipovic legyőzte egyhangú pontozással (3-0) Josh Barnettet

Kovács Attila

Related posts