Kyokushin – Matsushima Csoport (IKO3)

A Sátoraljaújhelyi Kyokushin Karate S. E. rendezte meg 2005. február 5-én az I. Zemplén Kupát. Gyermek, serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt „B” kategóriában léptek tatamira a versenyzők. A városi sportcsarnokban tartott eseményen Sátoraljaújhely polgármestere és shihan Borza József, 5. danos mester, az OKKH elnöke mondott köszöntőt. A polgármester úr megköszönte sensei Orehovszki Zoltán munkáját a karate népszerűsítése terén. Shihan Borza ezután ünnepélyes keretek között átadta a decemberben Japánban 4. dan fokozatra vizsgázó két mesternek (sensei Kádas János és Tóth Zsolt) a sikeres vizsga „díját”, a dan-diplomákat.

 

A versenyzők kemény küzdelmeket vívtak, de természetesen a korcsoportnak megfelelő védőfelszerelésben. A lelkes, elszánt küzdelmek sokszor igen magas technikai színvonallal társultak. A legtechnikásabb női versenyző, Herczeg Lilla mellett kiemeljük Jakobs Editet és Sajnár Gopárkát is, mindannyian színvonalas fight-okat mutattak be, és újabb bajnoki címmel gazdagították „éremgyűjteményüket”.

 

A verpeléti Ágoston János (felnőtt +80kg) kemény harcban utasította maga mögé Nagy Istvánt. Itt a nehézsúlyúak mezőnyében komoly küzdelmeket, jelentős ütőerővel rendelkező fighter-eket láthattunk. A második helyezett Nagy megérdemelten kapta meg a legharcosabb versenyzőnek járó díjat.

 

Szűcs Gergő is kitűnően teljesített, a jól felkészült karatéka láthatóan jó technikai képzettséggel és megfelelő taktikai érzékkel oldotta meg minden küzdelmét, annak ellenére, hogy súly tekintetében sokszor hátránnyal indult a mérkőzéseken.

 

A verseny szüneteiben sempai Tóth Péter és tanítványai tartottak küzdelmi elemekkel tarkított, látványos bemutatót. Sensei Tóth Zsolt és Kádas János demonstrációja már inkább a töréstechnikákra koncentrált, az újdonsült 4. danos mesterek seikennel, kézéllel, könyökkel, sípcsonttal és fejjel is jelentős mennyiséget törtek.

 

A verseny látványos, színvonalas rendezvény volt, amelyen szerencsére semmilyen komolyabb sérülés nem történt.

 

Lénárt István

 

 

Related posts