Koizumi szerint a japán gazdaság állapota

Koizumi Dzsunicsiro azzal indokolta kijelentését, hogy a GDP 2002-ben jobban alakult, mint ahogy azt a kormány várta.

„Nem szabad túlságosan pesszimistának lennünk” – mondta a miniszterelnök egy hotelban az újságíróknak.

„Amikor a jen korábban igen erős volt, sokan azt mondták, hogy a japán gazdaság összeomlik – ellenkezőleg, rengeteg cég épp az erős jenből profitált” – mondta Koizumi. „Ne csak a rossz oldalra koncentráljunk, vizsgáljuk meg a jelenség
előnyeit is” – tette hozzá.

A bejelentés aznap hangzott el, amikor kiderült: a 2002-es üzleti évben a japán GDP a kormány 0,9%-os várakozásával szemben 1,6%-kal nőtt.

Kyodo

Related posts