Kamakura Eb, Hollandia – jól szerepeltek az ashiharások

Sensei Mórocz József, az Ashihara csapat vezetőjének személyes beszámolója a versenyről.

Megérkeztünk Hollandiából, a nyílt kyokushin Európa-bajnokságról, ahol szervezetünkből versenyzőként Makay Miklós és Roszkopál Bence, Bence édesapja, Roszkopál Miklós kísérőként, én pedig edzőként vettünk részt.

Image

Röviden tájékoztatlak benneteket, gondolom, lesz majd hosszabb írás médiumokban.

Makay Miklós a korábbi kétszeres győztest kapta első ellenfélnek, aki súlyban és erőben is főlényben volt vele szemben. Az első két percben azonban Miki remek lábmunkával tartani tudta az ellenfelet és mind az öt bíró döntetlent ítélt. A második menetben sajnos már nem tudta Miki tartani a lengyel fiút, aki olyan Sanyika felépítésű és küzdőstílusú fiú volt. Filóztunk is rajta, hogyan férhetett be a -70 kg-ba. Sajnos Miki bekapott egy tobi jodan hiza gerit és ezzel be is fejeződött számára a verseny.

Roszkopál Bence nagyon jól kezdett: első ellenfele, egy belga fiú kapott két belső combost, egy hiza geirt testre, majd egy olyan jodan mawashit, hogy ájultan borult a kötelek közé! Ringben zajlottak a küzdelmek, ez kb. 15 másodpercig tartott.

Második ellenfelét a taktikai utasításokat jól betartva sitákkal bombázta. Ez a meccs sem volt hosszú, a barna öves kyós fiú kb. 30 másodpercet bírt és a második KO győzelmével Bence már tovább is jutott.

Következő mérkőzés – már tudtuk, húzós lesz, sokan kihullottak a kategóriából (egyenes kiesés volt), de a maradék nagyon keménynek látszott. A következő ellenfél egy spanyol nagydarab danos kyós fiú, akinél szintén filóztunk, hogyan is lehet 80 alatt? A mérkőzés végigment, az első menet totál döntetlen volt, a második menet végére féltem, hogy a kyós bírók kihozzák az ellenfelet, de nem így történt. Ismét döntetlent hoztak és mivel Bence jóval könnyebb volt ellenfelénél, ő győzőtt – ismét súllyal!

Image

Ekkor már a három között volt. A maradék két ellenfél előző küzdelmeit látva nem is tudtuk eldönteni, melyik volna jobb ellenfélnek. Végül is a verseny későbbi győztese, aki korábban már nyert, egy lengyel fiú lett az ellenfél. Bencén kívül mind a négy ellenfelét jodan KO-ra rúgta, általában 1 meneten belül.

Nagyon kemény ellenfélnek bizonyult és itt már 3 perc volt az első menet, majd 2 a második. Bence az elején tudta tartani a taktikát, így az ellenfelet is. A küzdelem közben azonban már látszott, hogy nagyon erős a lengyel srác. Elsőre egy jodan hiza geri wazari találatott ért el, Bence keze fent volt, de a védelmén átment a technika. Ezt követően egy ushiro mawashi geri vetett véget a küzdelemnek, melyet követően Bence felállt, de a második wazarival vége volt a mérkőzésnek.

A lengyel srác a döntőben ismét brutális jodan hiza gerivel nyert: spanyol 3 danos ellenfelét hordágyon vitték le a ringből. Hanshi Adámy István szervezetéből 2 kyós induló volt még a magyarok közül, mindekettő rögtön kiesett az első mérkőzésén. Összességében elmondható, hogy nagyon jó verseny volt, ahol a szabályrendszer miatt van keresnivalónk bőven! Kb. minden 3. mérkőzés KO-val végződőtt, ahogy számoltuk. Teljes videofanyagot vettünk fel, úgyhogy meglesz. A küzdelmek során már a holland nézők is Bencének szurkoltak, ahogy haladtunk előre a versenyen (szerintem az övé volt a legszebb KO). Remélem, a weblapon is hamarosan! Jővőre, ha tudunk indulni és minden jól alakul, nem esik egybe a mi versenyünkkel jó volna egy nagyobb csapattal utazni. Mindkét fiúra nagyon büszke vagyok, tiszta szívből küzdöttek és mindent megtettek a győzelemért.

Related posts