Ingyenes harművészeti programok a Sportszigeten

Június 11.-én, pénteken, sensei Kalmár Árpád szervezésében zajlik az Arnold Gold Kupa. A verseny egy merőben új kezdeményezés, ahol a kyokushin küzdelmeket ringben bonyolítják, 3 menetben. A küzdőfelek félmeztelen lépnek szorítóba.
A férfiaknál 8 küzdő mérkőzik 85 kg alatt. Közöttük az IKO 3 egyik legeredményesebb férfi küzdője – Szolnoki Ádám -, valamint az IKO 3 egyik kiválósága, Kiss Róbert. Sajnos az IKO 2 szervezet élversenyzőinek a múlt héten zajlott az Európa-bajnoksága, így ők nem tudnak kötelek közé lépni. 85 kg felett 4 versenyző métetteti meg magát. A hölgyeknél abszolút kategóriában szintén négyen vetélkednek majd. Ezen kívül korosztályos és felnőtt gálamérkőzéseket láthat majd a nagyérdemű. A verseny sajtótájékoztatója június 8-án, kedden, az Új Udvarban került megrendezésre, látványos bemutatókkal.
Június 12.-én az Olimpiai csarnokban sensei Gódor László szervezésében full contact versenyt rendeznek. Itt az amatőr Muai Thai magyar bajnokság döntői lesznek láthatóak, illetve shidokan, valamint body contact gálaküzdelmek. Az előzetes tervek szerint Szecsei Szilárd és Varga Péter is kötelek közé lép, oriental fight küzdelemben, ami K-1 szabályok szerint zajlik!
Június 13-án a Sportszigeten az Olimpiai Csarnokban megrendezésre kerül a Mesterek Tornája nevű Gálaműsor.
Ugyanaznap és ugyanott rendezi meg a Shirayan Vajramutthi stílus a Full Contact és külső stílusú formagyakorlat Magyar Bajnokságot.

A Sportsziget sorozat minden rendezvénye ingyenes!

Kapcsolódó bejegyzések