Hosszú felkészülés kezdődött

A Junior Kyokushin válogatott edzőtáborba vonult Nagykőrösre. A tábor igen nagy létszámú, 60 versenyzővel kezdték el az edzéseket. A szövetségi kapitány, sensei Bencze Antal irányítja a munkát a válogatott edzők segítségével. Sensei Tóth Tibort, Boldizsár Zsolt ökölvívó edzőt, sempai Jarábik Lászlót és sempai Stefanovics Józsefet hívta meg a fiatalok irányítására.

Az átlagosnál is nagyobb létszám oka, hogy jövőre hazánk nyerte el a junior és felnőtt Európa-bajnokság rendezési jogát. Így súlycsoportonként nem kettő, hanem három versenyzőt indíthatunk, mint rendező ország. Napi két edzésen igyekeznek megadni a megfelelő instrukciókat arra, hogy hogyan készüljenek az elkövetkezendő egy évben a versenyzők. Több utolsó éves ifi karatékát is meghívtak, akik jövőre érik el a szükséges életkort az induláshoz. Ugyanakkor azokat a juniorokat is meghívták, akik jövőre már felnőttek lesznek, de most sokat tud segíteni a munkájuk és jelenlétük az újoncoknak.

Related posts