Három érem a lengyelországi nyílt kyokushin Európa-bajnokságon

Három magyar versenyző jutott be a legjobb négy közé. Közülük a döntőig jutott Gyarmati Imre 70 kg-ban, aki egy nagyon rutinos iráni versenyzőt fogott ki. Részben sérülései miatt is – wazari találattal – maradt alul, így ezüstéremmel zárta az Európa-bajnokságot.

 

Hacskó László (80 kg) a nap egyik leglátványosabb ipponját követően a későbbi bajnokkal került össze a négy közé jutásért, akivel kemény test-test elleni harcban az összes hosszabbítás legvégén, bírói döntést követően búcsúzott el a továbbjutástól. Akik látták a mérkőzést, előrehozott döntőről beszéltek.

90 kg-ban Orehovszki Csaba szintén kemény küzdelmeket követően jutott be a legjobb négy közé, de az elődöntőben neki sem sikerült továbbjutnia, így a harmadik helyen végzett.

+90 kg-ban Magosi Zsombor egy látványos ippont követően már a négy között kikapott ellenfelétől, így ő is bronzéremmel fejezte be az Eb-t.

A döntők előtti szünetben Shihan Borza József és csapatának látványos formagyakorlat és törésbemutatóját csodálhatta meg a közönség.

Összességében elmondható, hogy a rendkívül színvonalas EB-n jól szerepelt a magyar válogatott, ezt követően bizakodva nézhetnek a jövő évi ausztrál világkupa elé.

Kalmár Árpád
Kyokushinmedia team

Related posts