Ha nő kerül a trónra, idegenhez is hozzámehet – figyelmeztet a képviselő

Néhány tucat konzervatív képviselő és támogatóik megtámadták azt a javaslatot, amely megengedné, hogy nő is a krizantém trónra ülhessen.

A képviselők szerint ez a lépés évszázados hagoymánt sért – és végső soron még az is előfordulhat, hogy idegen vérrel hígul a császári család vérvonala.

A törvényhozók – élükön a volt kereskedelmi miniszterrel, Hiranuma Takeóval – azt szeretnék elérni, hogy a kormány vonja vissza az öröklési problémára megoldást kereső javaslatot, amely megengedné, hogy női vonalon is örökölni lehessen a trónt.

A nőket a Meidzsi-kor óta nem engedik a trónra, egy 1947-ben hozott törvény pedig tovább szigorítja az öröklés szabályait. Több mint kétszáz éve nem volt női uralkodó Japánban.

A császári családban az 1960-as évek óta nem született fiúgyermek, így a közvélemény egyre erősebben támogatni kezdte a női utódlás lehetőségét. Az új törvény szerint Aiko hercegnő lehet a következő uralkodó.

Hiranuma ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a reform felhigíthatja a császári vérvonalat, amely szerinte évszázadok óta a japán nép önazonosságának legfőbb szimbóluma.

– Ha Aiko lesz az uralkodó és érintkezésbe lép egy kékszemű idegennel, mialatt a tengeren túl tanul és hozzámegy, a gyerekük lehet a következő császár – mondta Hiranuma mintegy negyven képviselő előtt a Tokyo hall-ban. – Ezt nem hagyhatjuk – tette hozzá.

Annak ellenére, hogy a reformot hatalmas szimpátia kíséri, egyes hagyományőrzők mozgalmat szerveztek azért, hogy megakadályozzák az új törevéseket. Egyesek odáig mentek, hogy vissza kellene állítani az ágyasok rendszerét, a kellő számú fiúutód érdekében, ahogy a Taisó-korszak (1912-1926) idején is volt. Mások azt szeretnék, ha ismét létrejönne az arisztokrácia, amelyet 1945 után töröltek el. Ezzel nagyobb lehetne a választék a jelöltek között.

Japan Times

Related posts