Fukuda szerint Japánnak muszáj részt vállalnia a „terror elleni háborúban”

Fukuda Jaszuo miniszterelnök kijelentette, hogy Japán nem lehet tétlen szemlél?d? az USA-vezette terror elleni háborúban és szeretné kib?víteni az Indiai-óceánon zajló m?veleteket.

Az ellenzéknek szólt az üzenet, amely július óta többségben van az alsó házban, és amely jelezte, hogy megakadályozza a kormány törekvéseit a katonai cselekmények – az amerikai csapatok üzemanyaggal történ? ellátása, logisztikai támogatás Afganisztánban – kiterjesztésére.

Az ellenzék ezidáig elvetette a kormány kompromisszumos javaslatát, amely szerint a jöv?ben nem látnának el harci csapatokat üzemanyaggal, csupán az óceánon jár?röz? hajókat segítenék.

Fukuda szerint a nemzetközi közösség a 2001-es amerikai terrortámadások után egységbe kovácsolódott: „hogyan ülhetnénk nyugodtan, mint egy tétlen szemlél?d??”.

– Er?tlennek éreztük magunkat, amiért semmit sem tehettünk akkor, amikor a nemzetközi közösség együttesen lépett fel Irak ellen Kuvait lerohanása miatt – mondta Fukuda.

1991-ben Japánt heves bírálat érte, amiért nem küldött csapatokat az els? Öböl-háborúba, annak ellenére, hogy Tokió az összköltségek ötödét, 13,5 milliárd dollárt adott hozzá.

Fukuda el?de, Abe Sinzó határozottan kiállt a komolyabb katonai részvétel mellett, hivatalosan azért, mert az ellenzék nem támogatta az Indiai-óceánon folyó m?veletek kiterjesztését.

Az ellenzék szerint Japánnak nem kellene részt venni „amerikai háborúkban”.

Kyodo

Related posts

Kommentelj