Balogh Marcsi senkitől sem fél

A kyokushinban jól csengő nevű hölgy bokszmérkőzésen is próbára tette magát.„Megkerestek, hogy nem vállalnék-e egy küzdelmet Csábi Bettinával. Öt napig gondolkoztam rajta, de mivel nem félek senkitől, szívesen belekóstoltam a bokszba is.”Marcsi bátran küzdött, de első mérkőzésre azért meglehetősen nagy „feladat” volt az aktuális világbajnok.Marcsi 3. danos kyokushin karatéban, és pár éve kick-boksszal is foglalkozik. Kapott egy felkérést, miszerint mérkőzzön meg profi boksz szabályok szerint Bettivel, akivel már kyokushin páston találkoztak. Öt napi gondolkodás után igent mondott, hisz ahogy ő fogalmazott: „Senkitől sem félek, és szívesen kipróbáltam magam ebben az…

Bővebben

Kisstadioni bokszünnepély

Bokszhétvége lesz hazánkban: pénteken Tökölön húznak kesztyűt elsősorban hazai profi bokszolók, szombaton pedig Magyarország talán eddigi legkomolyabb és legnagyobb gálája kerül „tető alá”. Persze a legjobban várt küzdelem Kótai Mihály címvédése, és Erdei Zsolt hasonló produkciója. Zsolti azzal a Lakatussal mérkőzik, aki majdhogynem „Tigrisszelídítést” követett el. Persze csodálatosan bemutatkozó Hidvéginek is zúgni fog a stadion, aki egy lengyel öklözővel mérkőzik. És kötelek közé lép a profiként debütáló Balzsay Károly is, de még nem tudni, ki ellen. Mint többen várták, és mi is így közöltük, szó volt Matolcsi szerepléséről is, ám…

Bővebben

Indul az Őszi versenyszezon

Szeghalmon gyermek–serdülő országos bajnokságra kerül sor a szeghalmi karate klub – Kovács Lajos – szervezésében. A vetélkedést már nagyon várják a legkisebbek, akik 8-9, 10- 11, és 12-13 éves korcsoportokban mérik össze tudásukat. Lányok és fiúk fognak 3-3 súlycsoportban tatamira lépni, szeptember 18.-án.

Bővebben

Balogh Mária a Profi Bokszban is bemutatkozik

Marcsi neve nem csenghet senki számára ismeretlenül, hisz kyokushin karatéban már többször letette a névjegyét. Sensei a megszólítása, ami azt is jelenti, hogy 3. danos, és többször volt eredményes hazai és nemzetközi versenyeken. Többek között magyar bajnok, és Európa-bajnoki 3 helyezett. A hölgy Japánban is megmérette magát, és nemrégen kitűnően verekedett Bulgáriában is. A győri karatéka nem mással lép ringbe, mint Csábi Bettinával, a bokszhercegnővel. Világbajnokunk Miló Viktória ellen készül, és ezt szánják felhozó mérkőzésnek. Igaz, hogy Balogh Marcsinak ez csak első mérkőzése, és ebből a szempontból nem ígérkezik nehéz…

Bővebben

Egy küzdősportoló mesteredző – Zrínyi Miklós

Nagyon nagy öröm a küzdősport társadalom számára, hogy Zrínyi Miklós július 14-én mesteredzői kitüntetést vehetett át. Öten kaptak a 29 jelöltből végül ilyen magas elismerést, melyet minden évben odaítélnek. Zrínyi, a magyar kick-boksz light contact csapat szövetségi kapitánya sikert sikerre halmoz tanítványaival. Nemrégen például Olaszországban a Világkupán 12 aranyat, 5 ezüstöt, és 15 bronzérmet gyűjtöttek. A mester 6. danos, és számtalan Vb és Eb érem kapcsolódik a nevéhez. Mindezek mellett a Testnevelési Egyetemen a küzdősport tanszéken a karate szakág szakmai képzésében is szorgoskodik. Gratulálunk!

Bővebben

Tököli Boksz Gála

A rendezvényen többen is kötelek közé lépnek az ismert nevek közül. Nézzük a részletes programot. És aki a mérkőzéseket is látni akarja, annak „be kell vonulnia” kicsit Tökölre, vagy megtekintheti a Sport 1 televízióban. A gálát a Félix Promotion és a Fair Play Promotion szervezi. Belinszky Krisztina (8-3-0, 4 KO) – Juliane Quassdorff (6-0-1, 1KO) WIBF-GBU minimumsúlyú világbajnoki címmérkőzés 10 x 2 perc Petrányi Zoltán (12-13-0, 5 KO) – Rubin Olivér (9-1-0, 9 KO) Nehézsúlyú Magyar-bajnoki címmérkőzés 10 x 3 perc Dr. Csábi Bettina (19-0-0, 9 KO) – Balogh Mária…

Bővebben

Rubin Olivér kontra Petrányi Zoltán

Rubin Olivér a magyar bajnoki címért száll harcba szeptember 10-én, Tökölön. Az ellenfél a rutinos Petrányi Zoltán, aki komoly amatőr múlttal rendelkezik, és ő a cím védője. A lényegesen fiatalabb Rubin nem mérkőzött az amatőrök között, és lényegesen kevesebb ideje öklözik. Azonban nagyon lelkesen edz a rendkívül jó felépítésű fiú, aki az év végén apai örömök elé néz. A nagyon nagy ütőerővel rendelkező Füzesy tanítvány eddig 9 győzelmet tudhat magáénak, és mindössze egy vereséget. És nem is akármilyen győzelmeket. Csak K.O.-val búcsúzott a ringből. Az edzéseit nézve életveszélyes. Petrányi profi…

Bővebben

Versenyek- versenyek- versenyek…

Szeptember 4. JUDO Nemzetközi Balaton Kupa- FonyódSzeptember 4. WAKO Felnőtt, junior verseny (Low- kick, Thai- kick boksz,Full contact) SzegedSzeptember 11. WAKO Junior- Ifi semi contact, Light contact TökölSzeptember 10-12 BOKSZ Aranyalma Kupa, NyíregyházaSzeptember 18. THAI BOX WTKL Magyar Grand Prix, SzegedSzeptember 18. KYOKUSHIN Gyermek- serdülő O.B., SzeghalomSzeptember 18. WAKO Full Contact, Low Kick, Thai Kicbox, DebrecenSzeptember 25, KENDO Bakony Kupa, Veszprém

Bővebben

Előkészületek a szeptemberi gálára

Javában folynak az előkészületek Erdei Zsolt gálájára, hisz óriási küzdelmek várhatóak. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzésekre szeptember 11-én kerül sor a Kisstadionban, tehát szabadtéren. Ez rejt némi veszélyt magában, de remélhetőleg szép kora őszi este lesz. A magyarok egy komplett hadsereget vonultatnak fel. Erdei Zsolt világbajnoki címvédésre készül, mellette másik világbajnokunk, Kótai Mihály is szorítóba lép. A nemrégen k.o.-val debütáló Hidvégi György második profi küzdelmére készül, bár most lehet, hogy sajnos kissé elvonja a figyelmét az, hogy a Magyar Ökölvívó Szövetség beperelte szerződésszegésért. Ugyanis megállapodásuk szerint az év végéig az…

Bővebben

Aranyos Majoros

A kecskeméti birkózó kiválóság óriási sikert ért el! Öregbítve hazája, a birkózás és a küzdősportok hírnevét, OLIMPIAI BAJNOK lett! Majoros azt nyilatkozta könnyeivel küszködve, hogy nemrég elhunyt édesanyjának ajánlja győzelmét, aki a legnagyobb szurkolója volt.Az 55 kg már egy nehezen hozható súly volt számára, és egyáltalán nem is akarta folytatni az élsportot, de a hazai vezetőség rábeszélte, mindannyiunk örömére. Óriási csatákat vívott a selejtezőkben, és meg sem állt a dobogó tetejéig. A fináléban az orosz Giuerin Mamedalijevvel mérkőzött, gyönyörű megoldásokat láthattunk tőle. Győzelme után egy tiszteletkört is rótt a teremben…

Bővebben