Bocsánatkérést követel a japán külügyminiszter Pekingben

Több kínai városban folytatódtak vasárnap a Japán-ellenes tüntetések. Senjangban vörös festékkel és apró kövekkel szórták meg a konzulátust, Sencsenben egy japán szupermarket előtt tüntettek. A japán külügyminiszter szerint a két ország viszonya kezd súlyos mértékben megromlani. A japán diplomata bocsánatkérést követelt Pekingen, de kínai kollegája szerint nincs miért bocsánatot kérni.

Újabb Japán-ellenes tüntetések kezdődtek Kína több városában vasárnap, miközben Macsimura Nobutaka japán külügyminiszter megérkezett Pekingbe, hogy megvitassa a két ország között kirobbant súlyos diplomáciai válságot, illetve bocsánatkérést és kártérítést követeljen. „Lehetséges, hogy a kínai-japán kapcsolatok egészében véve és a gazdaságot is beleértve komolyan aggasztóvá válnak” – idézi a CNN a külügyminiszter felszállás előtt adott nyilatkozatát.

Macsimura közölte kínai partnerével, hogy Tokiót nagyon aggasztja a helyzet, és követelte, hogy a pekingi kormány „gyorsan és becsületesen, a nemzetközi normáknak megfelelően” járjon el az ügyben.

Li Csao-hszing kínai külügyminiszter szerint „a kínai kormány nem tett semmi olyat, ami miatt meg kellene követnie a japán kormányt”. Az NHK japán televízió pekingi tudósítása szerint Li Csao-hszing kijelentette: „a lényegi dolog jelenleg az, hogy a japán kormány megsérti a kínai nép érzelmeit Tajvan és az emberi jogok, különösképpen a történelem kérdését illetően”.

Macsimura 36 órás látogatásán megbeszélést folytat majd Ven Csia-pao kínai miniszterelnökkel is.

Többközpontú tiltakozás

Kínaiak tüntettek Vietnamban is

Ötven Vietnamban élő kínai tüntetett vasárnap Japán hanoi nagykövetsége előtt, Japán-ellenes jelszavakat skandálva és a japánok távozását követelve a délkelet-ázsiai országból. Az angol és kínai feliratú transzparenseket tartó tüntetők nem csaptak össze a rendőrséggel és a helyi milíciával.

Az északkelet-kínai Senjang ipari városban ezrek vonultak az utcákra vasárnap. A japán konzulátus felé igyekvő tömeg a nemzeti himnuszt énekelte és Japán-ellenes jelszavakat skandált. A konzulátust százhúsz egyenruhás, valamint több civilruhás rendőr védte, de a tömeg így is vörös festékkel és apró kövekkel hajigálta meg az épületet.

Dél-Kínában, a Hongkong közelében fekvő Tungkuan és Csuhaj városban ezerötszázan tüntetnek, Sencsenben tízezren sereglettek össze egy japán szupermarket előtt. A dél-kínai Kuanghszi tartomány székhelyén, Nanning városban több százan, főleg Japán-ellenes pólókat viselő egyetemisták és középiskolások gyűltek össze.

Sanghajban és Hangcsouban tízezrek tüntettek

Ötezren tiltakoztak Hongkongban

Ötezren tüntettek vasárnap Hongkongban is a háborús bűnöket takargató japán tankönyvek és a szigetország állandó Biztonsági Tanács-i tagsága ellen. A demonstráció békésen zajlott, a felvonulók a Viktória parktól indultak és az üzleti negyedben lévő kormányzati épületekhez vonultak, gondosan elkerülve egy népszerű japán nagyáruházat, de elvonulva több japán étterem mellett. A transzparensek felszólították Japánt háborús bűnei beismerésére és emlékeztettek például a nankingi mészárlásra.

Szombaton Sanghajban húszezren vettek részt a demonstráción, a tömeg egy része kövekkel dobált meg japán éttermeket, és összetörte a hirdetőtábláikat. A tüntetők a japán konzulátus elé vonultak, és egyesek kövekkel, tojással és üvegekkel dobálták meg az épületet. A rendőrök hangosbeszélőkön szólították fel nyugodt viselkedésre a rendbontókat, de arról, hogy rájuk támadtak volna, nincs hír.

Hasonló nagyságrendű japánellenes tüntetés volt Hangcsouban is, Tiencsinben kétezren vonultak az utcára, tiltakozva „a kínai-japán viszonynak ártó legutóbbi lépések ellen.”

Japánnak nem tetszik a kínai hatóságok közönye

Kínában immár a harmadik hétvégén zajlanak tüntetések egy nemrég megjelent japán középiskolai tankönyv miatt, amely tagadja, illetve jelentéktelennek igyekszik feltüntetni a Kína japán megszállása idején elkövetett kegyetlenségeket. Kifogásolják a kínaiak Tokiónak azt az ambícióját is, hogy állandó tagságra tegyen szert az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

Nanking tabu, még mangát is cenzúráztak

Egy népszerű japán képregénykiadó 2004 novemberében kivágta az egyik füzetéből azokat a részeket, amelyek a japánok Nankingban tanúsított brutalitását ábrázolják, adta hírül a Múlt-Kor történelmi portál. A heti kétmilliós példányszámú Young Jump mangafüzet 2004. szeptemberben beszüntette Kuni ga Moeru (Az égő város) című sorozatának közlését, miután tiltakozó telefonhívások és e-mailek áradata érkezett a kiadóba az utolsó résszel kapcsolatban. A Shueshia kiadó sajnálkozását fejezte ki, amiért a rajzokon a kínai város 1937-es ostromán részt vevő japán katonák láthatók, amint nőket erőszakolnak, foglyokat végeznek ki szuronnyal és polgári személyeket fejeznek le. Az égő város alkotója egy korabeli fényképet is felhasznált a történet megalkotásakor.

A japán revizionisták körében elterjedt vélemény szerint a nankingi mészárlás meg sem történt. Az egyik legismertebb japán író, aki egyben képviselő is, a Playboy 1990. októberi számában azt állította, hogy a nankingi mészárlást a kínaiak találták ki, és az teljes egészében hazugság. Kínai becslések szerint háromszáz- és négyszázezer között van a nankingi áldozatok száma. Néhány éve Iris Chang The Rape of Nanking (Nanking meggyalázása) című regényének japán kiadója a fenyegetések hatására elállt a mű publikálásától. Az írónő később, 38 évesen öngyilkos lett, írja a Múlt-Kor.

index/MTI

Related posts