A 'LÉGY' visszatér

Nagy meglepetésre Victor „Muha” Karasyuk, közismertebb nevén „A LÉGY” neve is szerepel a nyílt kyokushin magyar bajnokságra nevezők listáján.

Ki ne emlékezne az 1996-os Szolnok kupa könnyűsúlyú döntőjére, ahol az akkor még ukrán színekben versenyző Karasyuk egy elképesztően kemény mezőnyben, játszi könnyedséggel menetelt, akarom mondani repkedett a fináléig? A döntőben aztán a szolnoki könnyűsúlyú kiválóság (és későbbi magyar bajnok), az elképesztő fizikai kondícióval rendelkező Kovács András sem tudta őt megállítani. Abban az időben olyan sűrű volt a 70 kiló, hogy a 32-be is mérkőzni kellett. Így Karasyuk öt meccset vívott, mire a fináléba került, de a hatodik mérkőzésén is olyan gyors leválásokat és abból visszatámadásokat csinált, mintha az első küzdelmét vívta volna.

Image

Ez a mozgás – ami akkor meglehetősen újszerű volt – és az ukrán fiú fizimiskája (180 cm, 70 kg) adta az ihletet számunkra, hogy „A LÉGY”, oroszul „MUHA”, becenevet akasszuk rá.

A ma már igen érett, 33 éves Karasyuk a későbbiekben nagyon szép pályát futott be. 1998-ban második helyen végzett a nyílt súlycsoportos japán bajnokságon (Tanigawával vívta a döntőt), majd az 1999-es világbajnokságon elképesztő teljesítménnyel a nyolcadik helyen végzett.

Orosz bajnokságot háromszor nyert, ebből egyszer súlycsoport nélküli versenyen diadalmaskodott. 2001-ben a budapesti világkupán második volt és azóta nem igen lehetett hallani felőle, így rendkívül nagy kiváncsisággal várjuk a szolnoki szereplését.

Schmidt Péter

Related posts