A faiparban látják a közös jövőt

A GAZDASÁGI SZFÉRÁT ERŐSÍTIK

A japán Akita prefektúrából delegáció érkezett Sopronba. A Kazunóval kötött, tíz évre visszatekintő testvérvárosi kapcsolatra alapozva látogattak ezúttal a japánok a leghűségesebb városba.
Jövetelük célja összetett, egyfelől a már korábban is jól működő tanár-diákcsere együttműködést kívánták ápolni, másfelől pedig a magyar-japán gazdasági területet szeretnék áttekinteni. Akita megye tisztviselői érdeklődésünkre elmondták, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetemmel együttműködve a faiparban látják a közös nevezőt. Fakitermelésben és egyéb faipari technológiák közös kidolgozásában látják a gazdasági együttműködés lehetőségét. Nagyon kíváncsiak a soproni Ipari Innovációs Parkra, az abban működő tevékenységekre. Mint mondták, az információk birtokában otthon gazdasági szakemberekkel igyekeznek mindkét fél számára kedvező és jól működő projektet kidolgozni.
A vendégek őszinte csodálattal néztek meg a városháza nemrégiben átadott dísztermét, rövid sétát tettek a belvárosban, majd az egyetemen folytatták tárgyalásukat.
T. M.

Related posts