A Császár először utazik Szaipanba a háború óta

A japán kormány a végső simításokat végzi azon a megállapodáson, melynek keretében Akihito császár és Micsiko császárné – valószínűleg június 29-én – meglátogatják Szaipant.

Szaipannál igen heves harcok dúltak a második világháborúban a japán és a szövetséges csapatok között. Mindkét oldal komoly veszteséget szenvedett. Ez lesz az első császári látogatás a háború óta, amelyet a császári udvar egy tagja tesz a valaha elfoglalt szigetek egyikén.

Egyes források szerint a császári pár 1-2 éjszakát tölt Szaipanban. Elképzelhető, hogy elmennek a Banzai Sziklára is, amely arról hírhedt, hogy róla ugrottak le a katonák és sok civil is, amikor látták, hogy az amerikai hadsereg feltartózhatatlanul közeledik.

A sziget eleste után az amerikai hadsereg onnét indított támadásokat Japán ellen. Idén lesz az események hatvanadik évfordulója, ennek során több mikronéz szigetre is látogatást terveznek magasrangú japán diplomaták.

A szaipani csata volt az egyik legvéresebb összecsapás a csendes-óceáni harcok során. Szinte mind a harmincezer japán cédő elesett, és 22000 – jobbára japán és koreai – civil is meghalt. Az amerikaiak ötezer embert vesztettek és további tízezren sebesültek meg.

A (korábban német gyarmat) szigeteket a Népszövetség adta Japánnak az első világháborút követően. A szigeteken máig sok, japán kötődésű ember él, komoly a Japánból érkező turisták és befektetők száma is.

A japán kapcsolatokra jó példa Mikronézia első miniszterelnöke, akit Nakajamának hívtak. Ugyanezt a nevet viseli Palau sziget mostani elnöke is.

Kyodo

Related posts