A Chúta-szótár

Elkészült a Chúta online szótár japán-magyar verziója a régi nemzetközi nyelvvizsga szerinti 4-es és 3-as szinten. Ez nagyjából 1700 szót jelent, így főleg kezdő nyelvtanulóknak ajánljuk a programot. Amiért jobb, mint a legtöbb online szótárprogram: a szavak minden egyes jelentését példamondat követi, így kontextusban is láthatjuk az adott szót. Emellett még ezeknek a kezdő szintű szavaknak is általában hat-hét jelentését mutatja be, amik közül néhány már a felsőfokba tartozik.

A programot Kavamura Josiko, Kitamura Tacuja és Hobara Reiko írta és fejlesztette és a különböző országok nyelvtanárai stb. fordítják az adott nyelvre. Teljesen csak oroszra és vietnámra lett lefordítva, a magyar a lefordított szavak számát tekintve jelenleg a negyedik helyen áll.

A fordítóprogram használata kicsit nehézkes: először a oldalon kell kiválasztani a kívánt nyelveket, majd egy (kandzsis) japán szöveget beillesztve és a „Dictionary” gombra nyomva jobboldalt jönnek ki a mondatban szereplő szavak jelentései.

UPDATE:

A szótárt 1997-2009 között fejlesztették.

Ez azt jelenti, hogy az internet hőskorában jött létre. A a mesterséges intelligenciát használó online szótárak világában ma már elképzelhetetlen, de akkoriban még szótárral fordítottuk a szócikkeket. Az az eszköz, ami megmutatja, melyik szó hányas JLPT szinthez tartozik, szintén óriási munka lehetett.

A magyar fordítást a Japán Alapítvány támogatta, én is benne voltam a fordítócsapatban. Első körben a régi 4-es és 3-as szintű, majd a 2-es és 1-es szintű szavakat is lefordítottuk, szócikkenként 6-8 példamondattal.

A szótár 2021-ben elköltözött, mivel megszűnt a támogatás. A Tsukuba Egyetem „fogadta be”, de a magyar szótár része, a többi nyelv, illetve a példamondatok eltűntek. 🙁

A linkgyűjteményt még érdemes megnézni, öt nyelven megmaradt a szótár.

https://chuta.cegloc.tsukuba.ac.jp/

Related posts

Kommentelj