A fugu történetéből
A Tokugava-sógunátus idején hoztak először rendeletet a fuguevés megtiltásáról, mivel szép számmal haltak az emberek a hal mérgétől. A Meidzsi-korban is fennmaradt a tiltás.
Az orosz-japán háború végén összeült a japán miniszterelnök és az orosz megbízott a háborút lezáró simonoszeki békét megkötni. A tárgyalás több napig tartott, és mivel az idő végig rossz volt, a halászok nem tudtak halat fogni. A helyszínről gondoskodó hivatalnok, mit volt mit tenni, arra utasította a szakácsot, hogy fuguból készítsen megfelelő étket a nagy méltóságú tárgyalófeleknek.
Másnap reggel a miniszterelnök kért az előző napi menüből egy adaggal. A pincérnő elfehéredett. A miniszterelnök megkérdezte, hogy milyen halból készült tegnap a vacsora. A pincérnő félelmében nem merte megmondani az igazat. Mikor a miniszter látta, hogy nem akaródzik megmondani neki, még inkább kérdezgette. „Hiszen olyan rendkívül finom volt a tegnapi vacsora!” „Milyen halból készült?” Végül a felszolgálónő erőt vett magán, és nyugodtan azt mondta: „Fuguból”. „Ááá, tényleg? Nem is tudtam, hogy a fugu ilyen finom! De hogyhogy nem haltam bele?” -csodálkozott, majd mindenfélét kérdezett a halról. A pincérnő felvilágosította, hogy ha pontosan betartják az elkészítés szabályait, a fugu nem mérgező. Jutalmul engedélyezték neki, hogy Jamagucsi és Fukuoka prefektúrában készíthessen fuguételeket.
1954-ben hozták meg azt a törvényt, mely fuguspecialistáknak engedélyezte a fuguételek elkészítését. A jelenleg hatályban levő törvény kimondja, hogy a fugu-specialista engedéllyel rendelkező személyek készíthetnek belőle ételeket.
Mivel azonban sajnos nincs jel a fugun, hogy melyik sikerült jól és melyiket rontotta el véletlenül a szakács, a fugut a „pisztoly-ételek” közé sorolják, ami érthető, ha az orosz rulettre asszociálunk. Vagy túléled, vagy nem.