Boldog új évet!
Akemasite omedetó gozaimaszu!
Boldog új évet!
Ha így üdvözlöd szüleidet, nagyszüleidet és más idősebb rokonaidat újév napján Japánban, akkor azon túl, hogy Mata, jorosiku onegaisimaszu-t (kérlek, tegyél nekem sok szívességet a következő évben) felelnek, otosidamát kaphatsz tőlük. Ez egy kis boríték egy csinos összeggel, általában 5000-20000 jennel. (Ugye, mi is szívesen bevezetnénk ezt a szokást?)
A felkelő nap országában mi lehet nagyobb ünnep, mint az új esztendőé, amelyet a japánok köszöntenek elsőként a világon (ha eltekintünk a Csendes-óceánt kettészelő vasárnap–hétfő vonaltól nyugatra található apróbb szigetek lakosságától). Az Újév ennek megfelelően egyben nemzeti ünnep is, de a mi halottak napi szertartásainkhoz hasonló megemlékezésre is alkalom.
Karácsony után – amelyet egyébként Japánban kuriszumaszu néven általában éttermekben, éjszakai lokálokban ünnepelnek és a pezsgős, szerpentines ünnepség leginkább a mi szilveszterünkre hasonlít – az újévre való készülés időszaka /nenmacu/ következik, ekkor (újra) kitakarítják az egész házat nagyon-nagyon alaposan, olyan helyeken is, amik máskor az ember eszébe sem jutnak. A családfő már december 30-án feldíszíti a ház bejáratát borókafenyővel, ananászággal, szalmakötéllel, bambuszköteggel, és így várják az újév istenét.
Az év utolsó napjának, az ó-miszókának az étrendje mindössze egyetlen ételbõl áll: a tosi-kosi-szoba egy spagettihez hasonló formájú étel, csak szürke színű és kávébarna szószba, táré-ba mártogatják. A háromnapos ünnepre rendszerint már az év utolsó napján elkészítik, és lakkozott dobozokba helyezik a következő tradicionális újévi ételeket: (összefoglaló néven oszecsirjóri-nak nevezik, és azért ilyen korán, hogy a háziasszonyok legalább az új év első napjaiban egy kissé felszabadulhassanak)
- kazunoko (sózott ikrák, melyek a tradíció szerint szerencsét hoznak),
- sült tofu,
- nimono (főtt répa),
- renkon (lótuszgyökér),
- főtt fekete csicseriborsó.
Ezekhez az ételekhez otoszó-t isznak, amely édes rizsbor, a jó egészség és boldogság jelképe: fűszerekkel van ízesítve, s újév hajnalán a család legifjabb tagjától a legöregebbig mindenki fogyaszt belőle. Szintén kedvelt újévi étel a siruko és a zenzai (édes csicseriborsó-leves rizskalácskákkal). Szilveszterkor hajdina-tésztát és nudlit esznek, ami a hosszú életet szimbolizálja. Az ünnepi lakoma családi körben zajlik. A legismertebb közülük az újévi mocsi, ennek fogyasztása – hitük szerint – egész évre szerencsét hoz a ház népére.
Újévi ínyencség az ozoni is, errõl a különféle fűszerekkel főzött burgonyáról azt tartják, hogy elűzi a rossz szellemeket. A retek fogyasztása pedig szilárd családi állapotokat jelent, hiszen ez a növény mélyen a talajban gyökerezik. Az újév elmaradhatatlan fogása a tengeri zöldség, a konbu.
El nem lehet képzelni azt a sürgés-forgást, amely megelőzi a Szilvesztert, s amely december utolsó napjának késő délutánjáig tart, mindenekelőtt az állami alkalmazottaknak, akiknek még le kell tudniuk az utolsó munkaórákat is. Hat óra felé aztán hirtelen elcsendesül a város, a kocsik eltűnnek az utakról, de dugig megtelnek a kifelé vezető utak az ősi családi fészek felé igyekvőkkel. A nagyobb tereket az ifjúság veszi birtokába, ahol közösen mulatnak reggelig. Az idősebb nemzedék inkább a tévé elé telepszik, s többnyire az „enecskéj”, azaz az állami NHK csatornájára kattint rá, ahol az év utolsó napján elmaradhatatlan esti program a Kóhaku Uta Gasszen („Vörös és fehér dal csata”) szilveszteri zenei műsora háromnegyed 12-ig.
Aki azt hiszi, hogy a japánok a császári szózatra várnak, az mélyen téved. Őfelségének sok szerep nem jut, csak annyi, hogy kiáll a palota erkélyére, s bejelenti, hogy népéért imádkozni fog. Az újévet 108 harangütés köszönti, mely hivatott elűzni a 108 gonosz szellemet, minden földi rossz okozóit. Éjfélkor egy pohár szaké és nyomás az ágyba, mert másnap, az esztendő első napján nagy erő- és türelmi próba áll az előtt, aki áldozni akar a hagyománynak és el akar látogatni a modern Japánt megteremtő Meidzsi császár emlékére emelt templomhoz.
Ilyenkor érzik: nemcsak az esztendő örök körforgásában áll be fordulat, hanem minden ember életében is. Jól tükrözik az érzést a következő haikuk:
Tűnik az óév.
Kezembe hajtva fejem
nézem a nyomát…
/ Choji/
Újév hajnalán
messzi múltba merül el,
ami tegnap volt!
/ Ichiku/
Újévajándék;
a csecsemő a keblen két kezét nyújtja.
/Issa/
Újév ünnepén
nincsen Rossz és nincsen Jó -minden él csupán.
/Shiki/
Megint újév lett:
ős idők lehelete
száll a fák felett
/Onitsura/
Újév hajnalán
azt választom, hogy nézlek
Fuji no yama.
/Sókan/
Ahogy virradni kezd, hajnali ima üdvözli a felkelő napot, majd egymás köszöntése és megajándékozása után különleges reggelit tálalnak fel; és sokan kelnek nemcsak a fővárosban, de szerte az országban is útra azzal a szándékkal, hogy a következő év sikeres kimeneteléért imádkozzanak. A vonatokból, buszokból kiáramló tömeg a sétányokat percek alatt lepi el, így a már kora reggel kialakuló mintegy húsz méter széles és kilométeres sor soha nem fogy el, lassan, topogva halad a cél, a templom elé, méghozzá rendőrök fala között. A rendfenntartó erők által előre beosztott, több száz fős csoportokat negyedóránként engedik be a belső udvarba, a templom ajtajáig, ahol a japán megáll, a leterített vitorlavászonra egy marék „aprót” dob (ez az jelenti, hogy minimum pár száz jent, de akár tízezret is), meghajol az oltár irányában, majd széles mozdulattal kétszer öszecsapja tenyerét. Még vásárol egy fanyilat, amelyet a következő esztendőben visszahoz, hogy azzal együtt égessék el minden bűnét.
Újév alkalmából kis ajándékokat osztogatnak az ismerősöknek, és persze küldözgetik az üdvözlő kártyákat. Méghozzá legtöbben két kártyát is küldenek: először egyet Újév előtt, boldog Új évet kívánni, majd egyet, megköszönni, és gratulálni az Újév sikeres kezdéséhez.
E nap reggelén kézbesítik azokat az újévi képeslapokat (nengadzsó) is, amelyet december utolsó hetében már mindenki megírt és eddig a postákon pihentetett; ezen a reggelen egy diákokból verbuválódott külön alakulat hordja ki a brutális mennyiségű képeslapot (személyenként átlagosan 30-300 db, attól függően, hány emberrel állunk hivatalos vagy baráti kapcsolatban). Ha van olyan ember, aki írt nekünk, de mi kihagytuk a listánkról, akkor még kb. 4-5 óráig illik viszonozni jókívánságait. Esténként tradicionális időtöltések alakultak ki, mint karuta és hjakunin issú nevű kártyajáték.
Másnap (és ápr. 29-én, a császár születésnapján is) kinyitják az egyébként szigorúan lezárt belső kertet, és bárki bemehet megnézni a tokiói Császári Palota erkélyén, hatalmas tömeg előtt megjelenő császári családot. Ekkor díszszemlézik a császári palota előtt a tűzoltóság is. A díszpáholyokban csupa magas rangú katonatiszt foglal helyet, maga a tűzoltóparancsnok és adjutánsai pedig lóhátról nézik végig a masírozó alakulatot és a felvonuló motoros fecskendőket.
Emeli és aláhúzza katonai jellegét az egész ünnepségnek az a körülmény, hogy minden egyes alkalomkor a császár parancsát valamelyik vérbeli magas katonai rangú herceg olvassa fel a legénység előtt.
Az utcákon felvonuló tömegek lüktetését előadások kis szigetei szakítják meg, az egyik báb-animáció a Szegénység Istenének történetét jeleníti meg:
Nyomorúságos öregember didereg még nyomorúságosabb kunyhójában.
Újév ünnepe van, s neki még tüzifája sincs, hogy legalább egy kicsit megmelegedjen.
Végső kétségbeesésében Gohei (mert ő a viskó lakója) a padlódeszkákat kezdi fölszedegetni.
Hirtelen apró, furcsa emberke mászik elő a padló alól.
„Gohei, mit csinálsz?! Szétrombolod az otthonomat?!” – kiált a házigazdára.
Gohei nem ismeri föl benne a Szegénység Istenét, aki pedig évek óta a padlója alatt lakott. Az utóbbi időben kezdte ugyan megsokallni már Gohei szegénységét, s most, hogy még a hajlékát is lerombolja, kénytelen lesz elköltözni valaki máshoz.
Búcsúzóul vendégül látja Goheit egy újévi koccintásra. Jól mulatnak, ezért az isten hálából elárulja Goheinek, hogyan szabadulhat meg nyomorúságától.
Gohei a Négy Mennybéli Király Templomának kapujában várakozik, amikor éjfélt kongat a harang.
Lódobogás hallatszik, s kisvártatva egy pompás sárga lovas vágtat át a téren.
Gohei éppen csak fölocsúdik első meglepetésébõl, amikor egy fehér lovas közeledik.
Meg próbál belekapaszkodni a kantárszárba, de a lovas továbbvágtat.
De már jön is a harmadik, a fekete lovas. Gohei csimpaszkodik a ló farkába, ahogy csak bír, de mindhiába, a lovas eltűnik az éjszakában.
Bánatosan néz az elszalajtott szerencse nyomába. A lovasok ugyanis nem mások voltak, mint a pénz istenei. A sárga az aranypénzé, a fehér az ezüstpénzé, a fekete a rézpénzé.
„Ezt is elvétetted, Gohei! Hiába minden! Rajtad már nem lehet segíteni! Örök életedre koldus maradsz!” – korholja magát.
Már éppen indulna hazafelé, amikor hirtelen megint lódobogás hallatszik.
„Ez meg hogy lehet?” – kérdi magától Gohei. „Az isten csak három lovasról beszélt.
Talán elszámoltam magam… No de ezt most már nem eresztem!”
Egy csontsovány gebe poroszkál a templom felé. Gohei odaszalad, és jó erősen megragadja a ló kantárát.
De fölösleges a nagy igyekezet, a gebe nem akar elvágtatni. Sőt, megáll.
„Gohei, Gohei, velem aztán megint rossz vásárt csinált
ál!” – szól le a gebérõl a Szegénység Istene.
A házakat díszítő jelképeket január 6-án szedik le. De e nap itt nem Vízkereszt, hanem a nankusza, a hét gyógyfű napja, amelyen gyógyfüvekkel ízesített főtt rizs a vacsora.
A második újévköszöntést február 3.-án a tavaszkezdet (Szecubun) napján tartják. Bár nem hivatalos, mégis nagyon fontos a japánok életében, a régi kínai (buddhista) naptárban ugyanis ezen a napon kezdődött az újév.
Az ünnep lényege, hogy elüldözzék az óévből a gonoszságot, a betegséget és a rossz szerencsét, és üdvözöljék az újévben a boldogságot, egészséget és jó szerencsét. Ezt egy különös rituálé segítségével teszik, amit mame-makinak, azaz babdobálásnak neveznek. Általában az apákra jut az ördög szerepe – egy maszkot viselnek, miközben a család többi tagja „El a démonnal! Ide a jó szerencsét!” felkiáltással babszemekkel dobálja őt. Ha esetleg egyedül él valaki, akkor természetesen nem vet magára babot, hanem vagy megeszik annyi babszemet, ahány éves, vagy csatlakozik az egyik helyi ünnepléshez egy templomban. Itt hírességek dobálnak rizspogácsákat az emberek közé. Ha valaki elkap egy ilyet, az egész évben áldott lesz. Tokióban az egyik legnépszerűbb mame-maki-helyen 4-5 szumós dobálja minden évben a babot a tömegre. A nagytestű emberek különösen népszerűek, hisz már alkatukkal elijesztik a gonoszt.
A holdnaptár szerinti újév első napján algát, főtt gesztenyét, halat szokás enni, a harcosok – mivel nekik nem tilos – vaddisznó- és szarvashúst fogyasztanak.
Akemasite omedetó gozaimaszu! – és aki teheti, álljon harcosnak az új évben, tapasztalni fogja, hogy nemcsak az étel miatt éri meg.
Osu!
CitiZen