60 évvel a háború után: a túlélők az öngyilkos pilótákra emlékeznek

A katonák leveleit akkoriban cenzúrázták, de Ueharának sikerült kijuttatnia a családjához egy újságíró segítségével, aki szabadon mozoghatott a katonai létesítményekben.

1944-re a japán hadsereg szinte teljesen kifogyott az üzemanyagból és a felszerelésből. Ekkor kezdődtek az öngyilkos pilóták bevetései az amerikai hadihajók ellen. Országszerte légibázisok épültek, ahol újoncokat – leginkább 17-20 éveseket – képeztek ki tokkó pilótáknak. A csirani bázis is ekkor épült.

Egyedül az okinavai harcok során több mint 2600 tengerész és katona esett el a tokkó bevetések során. Legtöbbjük pilóta volt, de motorcsónakra és egyszemélyes mini tengeralattjárókra szerelt robbanóanyaggal is végrehajtottak öngyilkos támadásokat.

Sok öngyilkos támadás sikeres volt, néhányan azonban elvétették a célt és túlélték az ütközetet. Legtöbbjük elkeseredetten vette tudomásul, hogy küldetése sikertelen volt.

Egyikük a Császári Hadsereg pilótája, Hozakono Toru volt, aki nem kapott parancsot a felszállásra a háború végéig, pedig már a búcsúlevelét is megírta édesanyjának. Hokazono ma 81 éves és buddhista szerzetesként él Kagosimában. Gyakran használja szövegszerkesztőjét arra, hogy leírja gondolatait.

– Teljesen el voltam veszve, nem tudtam, mihez kezdjek, annyira biztos voltam abban, hogy meghalok – egészen addig, amíg megérkezett ahír, hogy Japán elvesztette a háborút. Aztán később, amikr ismét együtt lehettem a családommal, már hálás voltam a sorsomért.

Hokazono most elhunyt társaiért is imádkozik: „Azt szeretném, ha a mai fiatalok nem sajnálnák a tokó pilótákat sorsukért, hanem átéreznék, hogy az életüket áldozták fel a hazájukért.”

A haditengerészet egykori pilótája, Hamazono Sigejosi – ma 81 éves – elmondta, hogy akkor döbbent rá, hogy sikertelen volta küldetése, amikor egy kórházi ágyon magához tért. 1945 áprilisában súlyosan egsebesült, és mire felépült volna, beköszöntött a béke. Az okinavai ütközetben lőtték le amerikai repülők, miközben célpontját kereste. A sérült repülővel egy erdőben végzett kényszerleszállást.

– Sajnáltam az elveszett pilótákat. Nem mertem panaszkodni sérüléseimre, ha az ő sorsukra gondoltam – mondta Hamazono és elgondolkodva a nyugodt tenger felé fordította ráncok barázdálta arcát. Mióta leszerelt, bejárta az egész országot és mindenhol az elhunyt tokkó pilóták sírjainál imádkozott.

– A kevés túlélő egyikeként úgy érzem, hatalmas felelősség nyomja a vállam. El kell mondanom az utánunk következő nemzedékeknek, hogy soha többé nem kezdhetünk háborút.

Hatvan év nagy idő. Elégedett vagyok a háború utáni életemmel – teszi hozzá Hamazono, akinek öt gyermeke és tiznegy unokája van.

Kyodo