Kezdőlap Rovatok Küzdősport K-1 Max derbik a Papp László Sportarénában
A Papp László Budapest Sportarénában február 28-án megrendezésre kerülő küzdősport gálán a fehérorosz világsztár, Alekszej Ignasov, Bárdosi Sándor és Török Dániel mellett ringbe lépnek a legjobb magyar 70 kilogramm alatti K-1-fighterek is: Győrfi Csaba, Pethes Viktor, Vörös Roland és Tóth Gábor küzd meg a tornagyőzelemért.



A kvartett tagjai jól ismert szereplői a hazai küzdősportéletnek: Győrfi Csaba és Vörös Roland rutinos harcosok, komoly nemzetközi eredményeket tudhatnak magukénak, míg Pethes Viktor és Tóth Gábor a fiatalos lendületet képviselik. A szervezők külön ágra tették a két „öreget", Győrfi Pethessel meccsel a fináléba kerülésért, míg Vörös Tóthtal néz farkasszemet.

Győrfi Csaba, a kategória fizikálisan talán legerősebb harcosa lendületben van: nyáron Dunaújvárosban K-1 Max tornát nyert, majd novemberben az osztrák Manuel Klotz ellen megszerezte a WPKC szervezet profi thai-boksz Európa-bajnoki övét. Az érdi sportember mentálisan is nagyon egyben van, szinte megtörhetetlen.

- Jó formában érzem magam, ha sikerül a fogyasztásom, akkor szerintem megnyerem a Pethes Viktor elleni mérkőzést – nyilatkozta a k-1.hu-nak Győrfi. – Fontos lesz, hogy jól eltaláljam a fogyasztást, s megmaradjon az energiám. Magabiztos vagyok, de Viktort jó versenyzőnek tartom, szóval oda kell rá figyelnem. A döntőbe tudása és tapasztalata alapján Vörös Rolandot várom, természetesen ellene is nyerni szeretnék!

Győrfi ellenfele, a hatvani Pethes Viktor fizikális és technikailag egyaránt toppon van, taekwon-dos alapok, s hatalmas rúgások jellemzik, az a fajta fighter, aki soha nem adja fel a küzdelmet. A Győrfi-Pethes meccsen két különböző stílus csap össze, döntő lesz, melyik harcos tudja érvényre juttatni akaratát.

- Jól halad a felkészülésem, napi két edzés szerepel a programban – mondta Pethes Viktor. – A Györfi Csaba elleni ütközetben szeretném a maximumot kihozni magamból. Csabának a legutóbbi K-1 Max versenyen láttam a meccsét, de túl sokat nem tudok róla. Győzni szeretnék, a döntőben pedig megküzdeni Vörös Rolanddal. Ez revans lehetne, mert sajnos, tavaly Dunaújvárosban nem úgy sikerült a kettőnk csatája, ahogy szerettem volna. Nagyon készülök, szeretném megszerezni a tornagyőzelmet!

Nézzük a másik elődöntő résztvevőit!

Vörös Roland régi motoros, a magyar K-1 Max legtapasztaltabb bunyósa. Tipikus thai-bokszos, kemény mint a gránit, a szakemberek őt tartják a torna esélyesének. Muay thai Európa-bajnoki címek birtokosa, Re-Gym sportoló, ami nem sok jót jelent – ellenfelei számára.

- Az edzőm, Rehák György segítségével készülök a február végi tornára – kezdte Vörös Roland. – Rendben mennek a dolgok, jó formában érzem magam, remélem, ezt a ringben is meg tudom mutatni. Tóth Gábor személyében fiatal, feltörekvő versenyző vár rám, aki főleg előremozgásból dolgozik, de meg fogom találni az ellenszert, s hozom a meccset. A másik ágról Győrfi Csabára tippelek. Csaba rakkolós, kemény harcos, ha összekerülünk, sok oldalmozgásra lesz szükség ellene. Egyértelműen a tornagyőzelem a célom, nagyon sok Re-Gym-es szurkolót várok a Papp László Sportarénába!

Vörössel szemben a debreceniek ifjú titánja, Tóth Gábor áll majd a szorító másik sarkában. A srác nem ijedős fajta, bárkit legyőzhet, a fiatalok vehemenciájával, s szemtelenségével veti magát a küzdelmekbe. A tavalyi évben lépett a felnőttek közé, ahol a WPKC thai-boksz profi magyar bajnoki cím megszerzésével tette le névjegyét.

- A felkészülésemmel minden rendben, legjobb tudásom szerint végzem a kiszabott edzésmunkát – fogalmazott Tóth Gábor. – Tudom, ellenfelem, Vörös Roland nagyon tapasztalt, régóta benne van a sportban, de mindent el fogok követni, hogy legyőzzem őt. Ha bejutok a döntőbe, Győrfi Csabával szeretnék megküzdeni. Megtiszteltetés, hogy egy ilyen rangos gálán léphetek ringbe, remélem, a Papp László Sportaréna miliője jó hatással lesz a teljesítményemre!


 Még nem írt senki ezzel a cikkel kapcsolatban.
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)