Világkupa 2005, Japán – Nagyon nehéz volt az első tréning

Az átmozgatás után Török Dániel végrehajtotta első edzését. Egy monszun előtti nap volt, így a dojóban közel 40(!)°fok volt, a levegő páratartalma pedig rendkívül magas.

Image

Nagyon nehéz volt így dolgozni.

Pontkesztyűvel melegítettek be, de talán helyesebb lenne ez esetben a ráhangolódás kifejezés, hisz „melegíteni” nem kellett. Dani egyébként is nagyon könnyen izzad, de most csak úgy folyt róla a víz már egy bontott 9 perc után, mint még soha. Ezután két perceket zsákoltak, nagyon elfáradt, kissé erőtlennek érezte magát. Természetesen Stefi is végrehajtotta ugyanazt a terhelést, hogy lássa, milyen ilyen körülmények között a tréning: nagyon megterhelő. Stefi ezután beállt a generál tréningre is, és edzett az ottani japán csoporttal.

Related posts