Utánpótlás nemzetközi verseny, Japán – magyar indulókkal

A 13-14 évesek kategóriájában, -50 kg-ban is van magyar nevező, Kenéz Norbert személyében, aki a 64-ből indul, japán ellenféllel, és utána is japán vár rá. Persze a versenyen ez természetes, hisz a 60 nevezőből 52 japán.

Image

A 15-17 éves korcsoport nehézsúlyában (3 év versenyzik egyben, ez nem megszokott, bár lehet, hogy az ilyen korú japán fiatalok fejlődésében, genetikájában nincs akkora eltérés) több magyar versenyző is “rajthoz áll” a 39 nevező közül.

Vári Sándor (felső ág) bemérkőző a 32-be, és egy szerbia-montenegrói riválist kapott, akivel szinte teljesen megegyeznek Sanyi adatai. Mindketten 180 cm-esek és 75 kg-osak. Ha sikerül győznie, egy 180 cm-es, 92 kg-os japán fiú vár rá.

A 187 cm-es, 76 kg-os Surán László egy 168 cm-es, 74 kg-os orosz ellenféllel küzd, majd japán ellenfele lehet, aki 172 cm és 88 kg. Ő is a 64-ből indul. Felső ág.

Foltin Ottó sorsolása egy fokkal jobb, hisz ő a 32-ben várja, egy orosz-japán összecsapás győztesét. Alsó ág.

A 184 cm-es, és 106 kg-os Madaras György a kategória 2. legnehezebb embere, és ellenfele a legnehezebb, hisz a bahreini rivális 192 cm, és 140(!)kg. Mindketten 16 évesek. A 64-ből indulnak, és várja őket egy amerikai 92 kg-os fiú. Alsó ág.

Kapcsolódó bejegyzések