Szakedző képzés

A Testnevelési Egyetemre június utolsó napjaiban kezdődtek a felvételik, a küzdősport tanszékre, szakedzői szakra, ahová karate szakon 50 –en próbáltak felvételt nyerni. A „próbatétel” orvosi alkalmassági vizsgával kezdődött, majd egy írásbeli tesztet írtak a jelentkezők, ami a saját stílusok nemzetközi, és hazai versenyeredményeiről szólt, illetve e legeredményesebb versenyzőkről. Ezen kívül pedagógiai, edzésvezetési kérdések szerepeltek a teszten. Majd szóbeli felvételi következett, ahol az általános edzéselméleti kérdéseket, képességfejlesztéseket kellett – elméletben – adaptálniuk saját stílusuk versenyfelkészülésére. Persze alapfeltétel volt a középfokú edzői képesítés megléte, illetve mesteri övfokozat. Több kick-bokszoló, shotokan, shinto-ryu és kyokushin karatés próbálkozott, a felvehető 8(!) fő közé bejutni. Négy embert szándékoznak költségtérítésesen, és négyet államilag finanszírozottan felvenni. A felvételt nyerők szeptemberben kezdenek, és 4 év elteltével főiskolai diplomát kaphatnak.

Related posts