Rózsa Gábor Európa után meghódította Távol-Keletet is

A napokban érkezett haza Rózsa Gábor 4-szeres Európa-bajnok kemecsei versenyző egy hetes japán meghívásából, ahová shihan Furkó Kálmán 6.danos mester, a Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnöke kísérte el a magyar versenyzőt.

Image

Az előzményekről

Rózsa Gábor mind a tavalyi, mind az idei bulgáriai EB-n, küzdelemben és formagyakorlatban is a dobogó legfelső fokára léphetett. Ez a bravúrt rajta kívül még nem sikerült senkinek.

Erre figyelt fel a döntőben a WKO karate-világszövetség elnöke, az egyébként világbajnok shihan Kenji Midori, és meghívta őt az augusztusi japán bajnokságra.

Gábor a meghívást követően még intenzívebb edzésbe kezdett, hogy bizonyíthassa küzdőképességét a Felkelő Nap Országának kiváló titánjaival szemben is. Az utazás és az átállás okozta nehézségeket elnyomta a verseny keltette óriási izgalom a kyokushin őshazájában.

Néhány napos aklimatizációt és átmozgató edzéseket követően Gábor rajtra készen állt a küzdelmekre.

A látványos megnyitó ünnepségen több mint 600 versenyző vonult be Kawasaki (Tokió melleti, azzal összenőtt több milliós nagyváros) impozáns sportcsarnokába. A versenyen 4 éves kortól 18 évesig álltak tatamira a versenyzők, akik full contact szabályrendszerben küzdöttek a bajnoki címekért. Gábor kategóriájában 28 japán versenyző várta hogy megküzdhessen európa legjobb versenyzőjével.

Az első mérkőzést hosszabbítást követően bírói döntéssel nyerte Gábor egy roppant kellemetlen stílusú japán versenyzővel szemben. A további mérkőzései azonban kivívták mind a közönség, mind a szakvezetők elismerését, hiszen a kemecsei versenyző ellenfeleit sorra wazari, awazate ippon találatokkal verte meg. (wazari – fél pont, ippon – teljes pont értékű győzelem) A döntőben japán ellenfele már a hajime (a rajt) pillanatában egy ügyesen elhelyezett ugró-fordulós rúgással wazari (fél pont) találatot ért el. (Mellesleg ez a technika az európai szabályrendszerben meglehetősen szokatlan és inkább figyelmeztetést von maga után a nehezen alkalmazható kontroll miatt.) Gábor ennek ellenére szoros küzdelemben próbálta behozni ezt a hátrányt, de a japán versenyzőnek taktikus harcmodorával sikerült ezt az előnyt a mérkőzés végéig megtartania.

Rózsa Gábor kemecsei versenyző (edzője: Nemes József) így is sporttörténelmi sikert ért el, négyszeres Európa-bajnoki címe mellé egy japán bajnoki ezüstéremmel öregbítette a magyar kyokushin hírnevét a világban.

Gratulálunk!

A sayonara partyn szintén kitüntetett figyelem és elismerés övezte a magyar versenyző teljesítményét, amelyet követően egy japán-magyar baráti összecsapás gondolata is felvetődött a szakvezetőkben.

sensei Kalmár Árpád

Related posts