Rövidesen utazik az EB-csapat

Image   Szerda reggel 6 órakor indulnak Budapestről a versenyzők és az edzők, és 1,5 óra múltán Malmőben landolnak. Onnan busszal mennek a koppenhágai szállodába, és feltehetően egy átmozgatást tartanak aznap.

 

Shihan Furkó csütörtökön csatlakozik a csapathoz. Aznap zajlik a juniorok orvosi vizsgálata, majd pénteken a felnőtteké. Közben többen érkeznek még szurkolni, repülővel és autóval egyaránt, hogy minél nagyobb és erősebb legyen a magyar csapat. Pénteken a junior kata versenyzők kezdenek, majd a küzdők folytatják. Szombaton a felnőtteknél is a katával, illetve a küzdelmi selejtezőkkel kezdenek. Délután kerül sor az elődöntőkre és a döntőkre. Este pedig a jól megérdemelt Sayonara Party következik. Vasárnap hajnalban indul vissza a csapat nagy része, repülővel.

Related posts