Piton és bugyi, avagy mit hagynak az utasok a taxi hátsó ülésén

Kígyók és más harapó-karmoló lények, testrészek, válási okmányok, erősen használt alsónemű… első pillantásra úgy tűnhet, semmi közös nincs bennük.

Azonban mindegyik osztozik abban, hogy japán taxikban hagyták őket – derül ki a Súkan taisú riportjából.

Egyedül a múlt évben 68000 tárgyat adtak le a sofőrök a Tokiói Taxiközpontban, annál a szervezetnél, amely kifejezetten a tokiói belvárosi taxikban hagyott értéktárgyak kezelésére jött létre.

Image

– Első helyen a mobiltelefonok állnak, ezt követik a pénztárcák – mondja a központ szóvivője. – Országos szinten körülbelül tízszer ennyi tárgyat vesztenek el a japánok évente a taxikban. Vannak persze ennél sokkolóbb talált „tárgyak” is, mint például az említett óriáskígyó.

– Beült az a nő a kocsimba, aztán kiabálni kezdett, hogy kígyó van az ülésen – emlékezik vissza a 49 éves sofőr. – Kiderült, hogy egy piton van az autóban. Nem mérgeskígyó, de nagyon ijesztően nézett ki, ahol a padlón üldögélt, összetekeredve.

De találtak már taxiban gyíkot, pókot, bogarakat, sőt, még trópusi halat is.

A tokiói taxik vitathatatlanul a legjobb szolgáltatást nyújtják a világon, de még ez sem ok arra, hogy az utasok annyira elégedettek legyenek, hogy maguk mögött hagyják egy részüket, amikor úticéljukhoz érnek. Még rosszabb, ha a kedves utas valaki más testrészét felejti a gépjárműben – mondjuk egy gusztustalan szürke zacskóban. Egy ilyet nyújtott át egy beszálló utas a sofőrnek – a táskában volt valami, ami nagyjából egy bowling-golyó méretével egyezett meg -, mondván, hogy az előző utas hagyhatta a hátsó ülésen.

– Ahogy belenéztem, valami hajszerűt pillantottam meg. Mivel korábban már hagytak a kocsiban levágott kisujjat – jellemzően a jakuzák vágják le saját maguknak -, egyből arra gondoltam, hogy egy levágott fejjel van dolgom. Gyomorszorító érzés volt – meséli élményeit egy 39 éves sofőr. Szerencsére ezúttal kiderült, hogy egy parókáról és egy próbababa fejéről volt szó.

– Egyszer egy egyetemi professzort vettem fel Azabu negyedben, aki gyakran szerepel a tévében is. Amint elindultunk, felhívott valakit, hogy „azonnal ott leszek” – meséli egy 42 éves taxisofőr. – Az 50 éves, tiszteletre méltó tanár úr sajnos elfelejtette magával vinni a táskáját. Később kinyitottam, és egy bőrruhát, óriási viaszgyertyákat és egy végbéltágító vibrátort találtam benne. Nem igazán ismerem ki magam ezen a területen, de abban biztos vagyok, hogy S/M felszerelésről volt szó.

A sofőr elmondása szerint a táskáért soha nem jelentkeztek.

Egy másik sofőr azt a történetet meséli, amikor egy pár már majdnem az őrületbe kergette azzal, hogy hol ide. hol oda akartak utazni, állandóan váltogatva az útirányt. A végén persze kiderült, miért: az ülésen felejtették a lány bugyiját. A férfi sokáig tanakodott, vajon ezt is le kell-e adnia a talált tárgyak osztályán, tekintettel arra, hogy a bugyi eléggé illatozott. Végül leadta, de az osztályon sem nagyon tudták, mi vele a teendő…

Ryann Connell, Mainichi

Related posts